Szijjártó Péter;vállalkozások;beruházások;

2021-07-14 14:27:38

Szijjártó felpörgetné a magyarországi beruházásokat

A miniszter szerint egy új világgazdasági rend van kialakulóban, és minden azon áll, ki nyeri meg a beruházási versenyeket.

Több javaslatát is elfogadta a kormány a gazdaságvédelmi operatív törzsnek - közölte szerdán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter Facebook-videójában elmondta, ezek között van, hogy az állami tulajdonú Eximbank újabb százmilliárd forintos keretösszegben ad a magyar vállalatoknak kedvezményes beruházási hitelt. A tárcavezető számításai szerint eddig 500 milliárd forintot adtak összesen ezer magyar cégnek, ezt növelik meg most további 100 milliárd forinttal. Mint mondta, 

A miniszter azt is bejelentette, hogy egy fejlesztési-beruházási program indul a mikrovállalkozásoknak. Megjegyezte, ezt a réteget négyezer ember alkotja és nem szabad róluk sem megfeledkezni, különösképpen azért, mert nekik a bankok sem szoktak hitelezni. Ezért a Széchenyi-kártya programom belül egy mikrohitel programot indítanak, amelyre tíz év alatt 50 milliárd forintnyi forrást szán a kabinet. A kamat ebben az esetben fél százalékos. 

Emellett döntés született a közbeszerzések felgyorsításáról is, amivel megnő az esélye annak, hogy a beruházásokat időben és határidőben be lehet fejezni, elkerülendő az áremelkedéseket. 

Továbbá létrehoznak egy helyszínkereső adatbázist is, hogy azoknak a cégeknek, akik Magyarországra szeretnének jönni, minél hamarabb megtalálják a számukra ideális helyet. 

Végezetül arról is beszélt, hogy a külföldi tulajdonú munkavállalók létszámuk húsz százalékáig alkalmazhatnak nem magyar munkavállalókat az eddigi tíz százalék helyett. "Ezen döntés ellen nyilván könnyű dilettáns alapon támadást indítani, (...) a helyzet úgy néz ki, ha nem adjuk meg számukra ezt a lehetőséget, hogy növeljék a külföldről származó munkavállalóikat, akkor nem fognak itt Magyarországon bővíteni és akkor nem hoznak létre új munkahelyeket a magyar embereknek sem. Sőt, le fogják építeni a termelésüket vagy a szolgáltatásukat, el fognak menni és ezáltal magyar munkahelyeket sodornak veszélybe" - magyarázta Szijjártó Péter. 

Benyúlnak az agrárium hóna alá is: létrejön egy termőföld-tőkealap, amelyet az Eximbanknál hoznak létre 400 millió eurós értékben. Utóbbi a várakozások szerint a magyar élelmiszeripar szereplőit segíti abban, hogy az alapanyag ellátáshoz szükséges földterületek a rendelkezésükre álljanak.

- zárta mondandóját Szijjártó Péter.