Szijjártó Péter;Hajdúnánás;MotoGP-pálya;

2021-07-23 12:23:47

Szijjártó a helyreállítás jegyében felpörgeti a hajdúnánási MotoGP-pálya építését (videó)

A külgazdasági és külügyminiszter abban reménykedik, hogy 2023-ban már futamokat lehet rendezni a helyszínen.

Újabb nyolc pontos intézkedéscsomagot jelentett be a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs vezetője. Szijjártó Péter ismertetése szerint ebből több az önkormányzatokat érinti, mivel a beruházások végett szükséges fejleszteni a helyi infrastruktúrát. Így történik ez Komáromban, ahol egyebek mellett elkerülő utat építenek, valamint modernizálják a vasúthálózatot is egy dél-koreai beruházás miatt. Bővül Nyíregyháza mellett az ipari park, illetve Gödön a Samsung-gyár mellett egy ipari-innovációs területet hoznak létre. 

Egyúttal lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a magyarok külföldön szerzett diplomájukat is egyszerűbben honosíthassák A tárcavezető tájékoztatása szerint mindez azt jelenti, hogy az állami hivataloknak mindösszesen egy hónapjuk lesz  a szükséges igazolásokat kiadására.

Ugyanakkor a kormány becélozta az úgynevezett digitális nomádokat is, vagyis az olyan, világszerte keresett telekommunikációs szakemberek, akik egy laptoppal dolgoznak és nincsenek helyhez kötve. Az ő magyarországi letelepedésükhöz is ajánlanak kedvező feltételeket - hogy ez pontosan mit takar, az nem derült ki a közlésből. 

A tárcavezető nagyon aktív, ugyanis egy hete szintén több intézkedést jelentett be. Ezek között szerepel az is, hogy bevándorlókkal szeretné a kormány enyhíteni a magyar munkaerőpiacon tapasztalt hiányt. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.