Újabban nem azért megyünk bárhova, hogy ott legyünk, hanem hogy dokumentálhassuk, hogy ott voltunk. Az ember valahogy rászánja magát, hogy elmenjen egy híres képtárba vagy múzeumba. Lépked a csodálatos műremekek, kiállítási tárgyak között, és csak annyi ideig áll meg bármelyik előtt, hogy a telójával lefotózza. Akár szabad, akár nem. Hiszen mit érne a műélvezettel? Pillanatnyi élmény, lassan elhal.
A lényeg, a kütyü őrzi, hogy eljutott ide, így már mesélni is könnyebb róla az ismerőseinek, mert tessék, nem duma, valóban láttam száz alkotást, máshol meg régi kardokat. Én örökítettem meg így a nagy festményt, nem könyvből való reprodukció, nem a képtár internetes anyaga, hanem az a pillanat, amikor én néztem rá. De ha nem hiszitek, csináltam szelfit is, tessék, ott állok a bécsi Belvedere Múzeumban Gustav Klimt képe előtt. De megosztok veletek mást is. Tegnap voltam a sarki CBA-ban. Mert bármit gondoltok rólam, igenis szoktam bevásárolni. Ő a kedvenc kiszolgálóm, ajánlom nektek is, gyorsan és szépen szeleteli a szalámit. Ezt a sajtot pedig csak itt lehet kapni. De mutatok mást. Figyelitek ezt az ürgét? Éppen lopja a babkonzervet, csempészi be a szatyrába.
GPS-szel a gyógyszer nyomában
Kattintunk, kattintunk, megosztunk, megosztunk. Törlünk, mentünk, rendezgetünk, hogy aztán idős korunkban igazolhassuk magunk előtt, tartalmas életünk volt. Csak elfelejtettük megélni. Őrület? Lehet, de egyelőre nem lehet ellenállni neki. És közben kezd kirajzolódni, hogy rengeteg hasznos dologhoz vezethet a kamerázás, a korlátlan dokumentálás lehetősége. Segítheti a biztonság megteremtését, a tájékoztatást, a bűnüldözést, társadalmi jelenségek feltárását. Amit jelenleg még elfednek az exhibicionista magamutogatások, a közösségi hálót ellepő hamis hírek.
Mennyire látjuk át ma ezt a jelenséget és lehetséges következményeit? Keleti Arthur kibertitok-, jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja rendezvény alapítója úgy véli, a technológiai fejlődés általában az emberi igények mentén halad. „Alighanem mindig is vágytunk rá, hogy minél jobban dokumentálhassuk az életünket – állítja a szakértő. – Az élmények megörökítésén túl azért is, hogy elkerüljük a meddő vitákat. Mit is mondtam pontosan itt vagy ott? Hogyan is történt valami?
És most megszületett hozzá az elvileg mindenki számára elérhető technológia. Sikerült olyan tömörítéseket kidolgozni a kép- és hangrögzítésben, hogy bárki szinte napestig dokumentálhatja, mi történt vele. A megosztás lehetősége ugyanilyen régi igény: közölni másokkal is a dolgainkat, visszajelzéseket kapni és adni. Nem véletlenül tapadunk rá a közösségi hálózatokra. A technológia önmagában nem kényszerít semmire.”
Keleti Arthur szerint olyan társadalmi működés irányába haladunk, amelyben komoly jelentősége lesz tetteink, állításaink bizonyíthatóságának. Már csak azért is, mert az információk egyre jobban hamisíthatók audiovizuális szinten is. Minden autós tapasztalhatja, mennyit segíthet egy parkolási bírsággal kapcsolatos vitában, ha igazolni tudja, hol és meddig állt. De egyszerű gyakorlati helyzetekben is jól jöhet az adatrögzítés. „Kiváltottam egyszer egy gyógyszert, pár hónap múlva megint kellett volna, de elfelejtettem a nevét – meséli a kiberbiztonsági szakértő. – A GPS-adataimból azonban sikerült kiderítenem, melyik patikában voltam és mikor, ennek alapján szűkíteni tudtam a keresést más anyagaimban, és végül megtaláltam a gyógyszert.”
A nagytestvér mi vagyunk
Egyre fontosabb lesz az adatrögzítés gazdasági aspektusa is. Ma sem ritka, hogy például biztosítótársaságok kemény feltételeket határoznak meg a szerződésben. Ha nem teljesülnek, esetleg kevesebb a kártérítés, vagy éppen érvényét veszti a megállapodás. Ezek a cégek egyre több adat iránt érdeklődnek, vizsgálhatják akár azt is, mennyire vezetünk biztonságosan. Nekünk pedig készen kell állnunk annak igazolására, hogy eleget teszünk a feltételeknek. Ezzel párhuzamosan központi feladat lesz az adatvédelem is.
„Ma már a magánembereknek is komolyan foglalkozniuk kell ezzel a kérdéssel – figyelmeztet Keleti Arthur. – Súlyos károkat okozhat számunkra, ha elvesznek az adataink, számolnunk kell azzal, hogy megfigyelnek minket, hackerek törhetik fel az eszközeinket. A háttérben nemcsak zsarolási szándék állhat, hanem akár valamilyen munkaügyi vizsgálódás vagy válóperes téma. A gyerekeink is veszélyben vannak, a zsebükben lapuló eszközökön keresztül követhetővé válnak. A bébimonitorok feltörésével egy egész család életét meg lehet figyelni. Ezért ajánlatos minél jobb minőségű, biztonságos kamerákat, telefonokat, laptopokat vásárolni. Az olcsóbb, gyengébb eszközöknél nem kizárt az sem, hogy a gyártók a maguk számára is biztosítani kívánják a lehetőséget az adathozzáféréshez. Ugyanilyen fontos, hogy az eszközeinkre ne csupán vírusirtókat telepítsünk, hanem védelmi rendszereket, és többfaktoros, ne csak jelszavakra épülő legyen a hozzáférési azonosítás.”
A korlátlan dokumentálás és a megosztás lehetősége számtalan jogi problémát vet fel. Mit rögzíthetünk, mit tehetünk közzé engedély nélkül másokról, kell-e tájékoztatást adnunk a rögzítésről, mi használható fel bizonyítékként egy nyomozásnál vagy a bíróságon? Nagyjából ott tartunk, hogy a törvény előírja, a térfigyelő kamerákról informálni kell az embereket. Elvileg magánemberként nem lehet megfigyelni utcai területet. De sokszor épp ezek a felvételek segítik a nyomra vezetést egy bűncselekménynél. Keleti Arthur szerint a jog egyelőre nem tudja követni, ami zajlik, pedig a személyiségi jog területén az adatrögzítés különösen nagy káoszt okozhat. Ráadásul a mai eszközök többsége nem is jelzi, ha felvétel történik. De egy kidolgozottabb szabályozás sem tud majd gátat szabni a folyamatnak, ezért komoly kulturális hatásokkal, társadalmi normák átalakulásával is számolni kell. –
„A mi kultúránk nagyon erősen individualista, kiemelten tiszteli és védi a magánszférát – állítja Keleti Arthur. – Lehet, hogy ebből pár dolgot feladunk. Az inkább közösségi jellegű normarendszerekben, amelyek fejlett ázsiai térségeket is jellemeznek, az emberek kevésbé titkolják a magánéletüket, nem zavarja őket, ha tudnak róluk ezt-azt. Elképzelhető, hogy mi is többet fogunk vállalni önmagunkból a nyilvánosság előtt. Amit a technológia fölkínált nekünk, rengeteg örömet, segítséget nyújthat az életünkben. Mondjunk le róla, mert fölvehetik és megoszthatják, hogyan veszekedtünk a párunkkal?”
Elég rámutatni
Hogy milyen komoly, hasznos társadalmi célokat szolgáló lehetőségek rejlenek a mai, szélesen elérhető dokumentálási technológiákban, ha tudatosan, szervezetten használják őket, jól példázza a Bp.-i Autósok Közössége (bpiautosok.hu) internetes hírportál, amely ma már bejegyzett sajtótermékként működik. Csősz Krisztián alapító-főszerkesztő elmondása szerint eredetileg csak egy blog kialakítása volt a cél, hátha összetartóbb közösséget tud formálni a fővárosi autósokból. Kiderült azonban, hogy ez önmagában nem mozgósít, az embereket inkább a közlekedési kultúra alacsony színvonala foglalkoztatja. Kezdtek lassan elterjedni a fedélzeti kamerák, és igény lett rá, hogy az utakon zajló történéseket megvitassák egymással az autósok. Részben ehhez nyújtott fórumot a portál.
„Az embereket elsősorban a saját maguk védelme motiválja abban, hogy menetrögzítő eszközt telepítsenek az autójukba – állítja Csősz Krisztián. – Sok-sok esetről tudunk, amikor a vitás szituációban elég volt rámutatni az eszközre, és megoldódott a probléma. Naponta 40-50 esetről kapunk anyagot, fotót, videót, sok olyan van közöttük, amellyel a rendőrség bizonyára nem szeretne foglalkozni, és őszintén megmondom, mi sem. Amikor valaki átcsúszik a sárga jelzésen, hozzáér a záróvonalhoz, az a közlekedés része. Egyszerűen nem életszerű minden körülmények között betartani a KRESZ-t. Ezért elég komolyan szűrjük azt, hogy mit publikálunk. A hírértéken túl ebben a műfajban az a lényeges, hogy egy eset mennyire veszélyes és jellegzetes. És sajnos elég éles a határ a tudatosan, életvitelszerűen mindenkit eltipró közlekedők, és az emberi hibákat vétő autósok között. Természetesen a bemutatott esetek szerkesztői utómunkán esnek át, mivel a spontán rögzítés nyilván nem direkt fókuszban történik, ráközelítéseket és visszajátszásokat alkalmazunk, hogy elkerüljük a »mit kell nézni?« kommenteket.”
A portálon megjelent anyagok éles visszhangot váltottak ki az emberekből, akik megérezték, hogy most már nem lehet láthatatlanul mindenfélét elkövetni a közutakon. A rendőrség is hamar felfigyelt az oldal tevékenységére. „Kezdtünk hivatalos megkereséseket kapni a rendőrségtől – mondja Csősz Krisztián. – A jogszabályi kötelezettségen túl nyilván nem is esett nehezünkre az együttműködés, hiszen minden második komment ez volt: »Rendőrség tud róla?« Ma már nem várjuk meg, amíg egy állampolgári bejelentés alapján ők keresnek meg minket, hanem a publikálást követően azonnal felhívjuk a figyelmüket az adott esetre. Így rögtön tudnak intézkedni, ami nagyon fontos, hiszen sok esetben egyéb bizonyítékok, például térfigyelő felvételek is szükségesek lehetnek. Szervezetileg az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságával szakmai együttműködést kötöttünk. Amúgy a rendőrségnek volt anno egy Pofátlan(TAN)ítás videósorozata, aminek komoly sikere lett, részben talán a »csak traffipaxozni tudnak« sztereotípiából is ki szerettek volna törni vele. Ennek 2.0 verziója, a CIVIL Pofátlan(TAN)ítás már velünk közösen készül, és kerül nyilvánosság elé. Abszolút közveszélyes esetek láthatóak benne.”
A weboldal anyagait sokszor tévécsatornák is felhasználják. Csősz Krisztián nem nehezményezi, hogy nem fizetnek érte, elvégre ők sem adnak pénzt a közölt felvételekért. A lényeg, hogy minél többen szembesüljenek a kijózanító esetekkel, a veszélyekkel. Ezek az anyagok minden plakátkampánynál hatásosabbak. A főszerkesztő különösen azokat a felvételeket tartja tanulságosnak, amelyeken csak majdnem történik meg a baleset. És úgy látszik, az emberek hajlandók tanulni. „Kapunk időnként leveleket, amelyekben arról számolnak be olvasók, hogy mióta követik az oldalt, tudatosan megváltoztatták vezetői viselkedésüket és vezetési stílusukat – büszkélkedik joggal a főszerkesztő. – Nem ingerlékenyek, nem feszültek, a vezetésre és a körülöttük közlekedőkre koncentrálnak. Egyszerűen jobban érzik magukat, és biztonságosabban vezetnek. Ezek a pozitív visszaigazolások nyilván jólesnek, és megerősítenek abban, hogy jó, amit csinálunk.”
