Elena Ferrante a kortárs irodalom egyik legrejtélyesebb jelensége. Látszólag oly sok mindent tudunk róla önéletrajzi ihletésű művei alapján, mintha élete nyitott könyv lenne számunkra. Valójában azonban az egyik legrejtélyesebb szerző, s fogalmunk sincs arról, ki bújik meg az írói álnév mögött. Mindezektől függetlenül a Time magazin 2016-ban beválasztotta a világ száz legbefolyásosabb embere közé. Salman Rushdie a Sátáni versek című regény szerzője okkal nevezte napjaink egyik legjelentősebb prózaírójának. Ferrante a négy műből álló Nápolyi regények révén vált világhíressé, de hazájában már a Tékozló szeretet (L’amore molesto) című 1992-ben napvilágot látott munkájára felfigyeltek, amelyből film is született.
A regényírót nem könnyű korlátok közé szorítani. Az egyes lapok szerkesztői számára pedig bosszankodás forrása, ha a szerző nem tartja a kereteket és igencsak túlírja az adott cikket. Ilyenkor következik a húzás nem túl hálás feladata. Ferrante sikeres prózaíróként kipróbálta magát az újságírás világában, a Guardiannek hetente írt több mint félszáz tárcát hétköznapi kérdésekről, így politikáról, hagyományról, történelemről, filozófiáról, és egyebekről. A témát természetesen ő választhatta meg, de a terjedelem meg volt határozva, így ez a vállalkozás számára is egyfajta kísérlettel ért fel, hiszen felmérte, miként tudja korlátok közé szorítani magát a szigorúan előírt karakterek világában.
A bevezetőben be is vallotta, eleinte kellemetlenül érezte magát új írói szerepkörében, hiszen megszokta, hogy mindenhol önállóan dolgozik. A munka folyamata önmagát is meglepte: itt nem volt idő az egyes passzusok megszállott átdolgozására és újraírására. Az újság egy másik sajátossága ugyanis, hogy az adott cikket időre kell leadni, s ez a kemény előírás még a legnevesebb szerzőre is ugyanúgy vonatkozik. Ferrante minden történetét önéletrajzi elemekkel, saját tapasztalataival szőtte át, minden munkájában megosztotta egy-egy szemléletes pillanatát.
Arról ugyan nem szól a fáma, hányszor lépte túl a meghatározott kereteket, de a Véletlen találatok című, a Park Könyvkiadó jóvoltából a magyarul is megjelent gyűjteményből kiderül: a Guardianben tett kísérletével nagy szolgálatot tett rajongótáborának, hiszen ebben a számára újfajta műfajban is sikerült maradandót alkotnia. Nem a megállapításai újszerűek, hanem a szerző józan hangja ad némi reményt mindannyiunk számára többek között arra, hogy Európa nem halad hatalmas sebességgel és tehetetlenséggel a populizmus álságos világa felé. Ferrante aggodalmát fejezi ki Matteo Salvini felemelkedése miatt. Tudni kell, hogy amikor cikkeit írta, az olasz Liga nevű párt radikálisan bevándorlásellenes vezetője, aki nem engedte kikötni Itália partjainál az éhező és szomjazó menekülteket szállító hajókat, még olasz belügyminiszter volt. Azóta az ő csillaga is leáldozóban van, de ez nem jelenti azt, hogy az olasz társadalom már nem hisz a politika hamis prófétáinak.
Elena Ferrante a mindennapokat érintő témákat meséli el saját szemszögén keresztül. Olyan színesen és érzelmekkel átitatva tudja leírni az élet legegyszerűbb mozzanatait is, hogy egy pillanatra azt hisszük, ezeket a történeteket nem is a szerző élte át, hanem mi, s a gyűjteményben előkerülő szereplők is hozzánk tartoznak. Elvégre mindannyiunknak vannak félelmei, bizonytalanságai, kedvenc pillanatai, és olyan személyek is felbukkantak mindennapjainkban, akiket nem tudunk, nem is akarunk elfelejteni. A szerző megosztja a saját élményeit, és segítséget ad az olvasónak, aki tovább elmélkedhet ezekről a kérdésekről.
Ferrante (elvileg legalábbis) nő lévén különösen elevenen ír a női témákról, helyenként lenyűgözőek a munka és a család legégetőbb és legérdekesebb kérdéseit firtató elmélkedések. Ezek a „találatok” távolról sem „véletlenek”, nagyon is racionálisan vázolja fel, miről mit és miért gondol.
Ferrante beszél a saját édesanyjához és a lányaihoz fűződő kapcsolatáról, arról, hogy mit tanult és mit szeretne másoknak átadni. Az írói munkásságáról is bensőséges fejezetek szólnak, ezekben reflexiókat olvashatunk a munkamódszeréről, az okokról és a következményekről. A gyűjtemény kapcsán mi is késztetést érezhetünk arra, hogy elmondjuk a saját történetünket, és megpróbáljuk jobban megérteni önmagunkat.
Infó:
Elena Ferrante: Véletlen találatok
Park Könyvkiadó, 2021
Fordító: Király Kinga Júlia
