városháza;vizsgálóbizottság;

2022-01-24 16:16:00

Városháza-ügy: a vizsgálóbizottság szerint a városvezetés nem hozott az épület eladására vonatkozó döntést

Befejezte munkáját a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság, amelynek megállapítása szerint a városvezetés nem hozott a Városháza épületének eladására vonatkozó döntést, sőt, Karácsony Gergely főpolgármester a Főpolgármesteri Kabinet egyik ülésén az épület további fejlesztésére vonatkozó irányokat határozott meg.

- közölte Facebook-bejegyzésében Soproni Tamás, a bizottság momentumos alelnöke. A testület több mint 10 embert hallgatott meg, és mintegy 5,5 GB „dokumentumtömeget” nézett át.

A bizottság ezek alapján öt megállapítást tett: 

Mint arról a Népszava is beszámolt, a Városháza állítólagos eladásának tervéről azután jelentek meg hírek, hogy az Index tavaly novemberben különböző dokumentumokra hivatkozva azt állította: Budapest vezetése el akarja adni a Városházát.