Ma lenne hetvenöt éves David Byron, a Uriah Heep „rockoperaénekese”. Sok esélye nem volt rá, hogy megérje ezt a kort, már harmincnyolc esztendős korában, 1985. február 28-án elhunyt. A Uriah Heep tagjai közül nem az első áldozat volt: a basszgitáros Gary Thain heroin-túladagolás következtében 1975. december 8-án, huszonhét éves korában távozott közülünk. Ez a huszonhét év drámai a rockzenében: ennyit számlált, mielőtt elment Janis Joplin, Jimi Hendrix, Brian Jones vagy Jim Morrison.
A csodálatos torkú Byront a szesz tette tönkre. A billentyűs Ken Hensley így összegzett: „Sokat veszítesz, ha odaadod magad a rocknak. A mi életünkben semmi sincs, ami normális vagy hétköznapi, s a körforgásba bekerülők különféleképpen reagálnak erre. Gary egy idő után a kereskedők kegyének volt kitéve, heroinfüggő lett. David az alkohollal enyhítette a nyomást. A sors iróniája, hogy amikor meghalt, már hat hónapja nem ivott. A szervezetében, sőt a lakásában sem találtak szeszt. De addigra annyi kárt okozott a májában, hogy a szervezete összeomlott.”
Hensley hozzátette: „Noha Mick Box igyekszik fenntartani, valójában nem létezik Uriah Heep. A zenekar együtt halt meg Gary Thainnel és David Byronnal.”
A többi pionírt, Alex Napiert, Nigel Olssont vagy Paul Newtont sem alábecsülve, az együttes lelke a Box, Byron, Hensley hármas volt. (Az összetételében gyakran változó együttesben összesen huszonöten fordultak meg.) Hensley ördögien játszott az akkoriban még teljesen új szintetizátoron, a Moogon; Box követhetetlenül szólózott a gitáron, ujjai úgy jártak a húrokon, akár Emerson Fittipaldi autói a Forma–1-es versenypályákon; míg a szövegeket is író Byroné volt a hard rock legnagyobb hangjainak egyike. Box így beszélt társáról: „Mindenkit megérintett, aki hallotta őt. Ahogyan énekelt, az a legnagyobb kinccsel felért.”
Nem volt ennyire lelkes első albumuk megjelenése után Melissa Mills, a Rolling Stone magazin kritikusa. Az igényes hölgy azt írta a Uriah Heepről 1970-ben: „Ha ezek befutnak, öngyilkos leszek. Lemezükről az első hangtól kezdve tudod: soha többé nem akarod hallani.”
„Ezek” befutottak, de a szigorú Melissa nem dobta el magától az életét. Eldobta magát viszont megannyi rockrajongó, aki látta-hallotta a Uriah Heep első amerikai turnéjának bármelyik koncertjét. Az 1970. március 26-án Indianapolisban kezdődő sorozaton az együttes azzal a Three Dog Nighttal együtt lépett fel, amely első nagylemezén bravúrosan dolgozta fel Lennon–McCartney It's for You című szerzeményét.
A Uriah Heep következő évben nyújtotta csúcsteljesítményét. A Look at Yourself album címadó dalát szinte valamennyi ítész a zenekar legjobb nótájának tartja, és az A oldalon ott van még a July Morning, ami a UH történetében ugyanaz, mint a Deep Purple-ében a Child in Time vagy a Led Zeppelinében a Stairway to Heaven. A szekér olyannyira futott, hogy Box így emlékezett arra az időszakra: „Elpusztíthatatlanoknak éreztük magunkat. Mindig azt mondtuk, adjatok egy színpadot, ahol felléphetünk, és senki sem tud legyőzni bennünket!”
Box 1975 augusztusában, a zenekar negyvenkét fellépést magában foglaló amerikai turnéjának negyedik buliján, a kentucky-i Louisville-ben leesett a színpadról, és eltörte a jobb karját. Az orvosi javallat ellenére folytatta a koncertkörutat, hol a begipszelt jobb, hol a bal kezével játszott. A jobbal akkor is fogni kellett... Byron, a karizmatikus frontember pedig egy svédországi hangversenyen zuhant le a színpadról, mert olyan részeg volt, hogy képtelen volt kontrollálni a mozdulatait. Tintás állapotában nem tudott visszamászni, ezért hat számot a zenekari árokból énekelt. Lehet, még onnan is, úgy is jól szólt a Lady in Black meg a Wizard...
A nagy hármasból már csak Box él, Hensley – aki előbb az amerikai St. Louis-ban telepedett le, majd Alicante közelébe, egy spanyol faluba költözött – 2020-ban hunyt el. Az idegen tájakon azt hangoztatta: „Még mindig hordom a brit útlevelemet és a hűségemet a királynőhöz. Csak az időjárás ne lenne oly borzasztó Angliában.”
Halálakor hetvenöt volt. Annyi, amennyi ma lenne Byron.
