animáció;Japán;

- A virtuális életünk is valós

Csütörtökön debütál a magyar mozikban a Belle című japán animációs film, melynek fiatal szereplői a virtuális valóságba vágynak. A film rendezője, Mamoru Hosoda Tokióból adott nekünk interjút.

Ön eleinte festőnek tanult. Mikor döntötte el, hogy japán rajzfilmeket, vagyis animéket fog készíteni?

Először művészeti egyetemre mentem, mivel festő szerettem volna lenni, de közben megismertem az animéket, és nagyon érdekelni kezdtek. Úgy gondoltam, ha animét rendezhetek, azzal mindkét területet űzhetem, egyszerre alkothatok képet, és készíthetek filmet is.

Azért a festészetnek és az animéknek eléggé más a stílusa. Mennyi idő volt elsajátítani az új ábrázolást?

Igazából nem más a stílusa. Ha arra gondolunk, hogy a festészetben milyen sok irányzat van a klasszikustól a modernig, úgy az animében is, hiszen az is egyfajta képalkotás. Az egyetemen pedig művészettörténetet is tanultam, így érdekes volt végiggondolni, hogy mit tudok ebből a tudásból átvinni az anime világába.

Miután elvégezte az egyetemet, jelentkezett a másik nagy animerendező, Hayao Miyazaki (Chihiro Szellemországban alkotója) híres Ghibli Stúdiójába, de nem vették fel. Miyazaki azonban küldött Önnek egy levelet. Mi állt benne?

Hogy ő úgy gondolja, ne egy fogaskerék legyek a Ghibli Stúdióban, ne csak egy sima rajzoló, hanem kezdjem el a saját utamat járni.

Később mégis dolgozott a Ghiblinél A vándorló palotán, de a stúdióval nézeteltérésük akadt. Mi volt az?

Amikor felkértek, hogy vállaljam el A vándorló palota rendezését, akkor a Ghibli Stúdióra jellemző munkát vártak volna tőlem. Vagyis más rajzstílust, a karakterek más ábrázolását. Szerintem viszont ha egy stúdió Miyazaki-stílust vár el, akkor azt a filmet rendezze Hayao Miyazaki.

A mostani, Belle című filmje a digitális világról szól. A fiatal és félénk főhős, Suzu az „U” nevű virtuális valóságba regisztrál, ahol ő lesz Belle, a magabiztos és népszerű popsztár. Miért döntött úgy, hogy filmet készít a virtuális identitásokról?

Igazából már húsz éve készítek olyan animéket, amelyek a digitális világ és az emberek közti kapcsolatról szólnak. Ez 1999-ben a Digimon című sorozatommal kezdődött, majd a 2009-es Nyári háborúk (Summer Wars) című filmemben folytatódott, és most a Belle is erről szól. Az elmúlt húsz évben az internet és az emberek kapcsolata viszont jelentősen megváltozott, a digitális világ mostanra az életünk fontos részévé vált.

Hogy látja, miben változott meg?

Húsz évvel ezelőtt az internet egy új technológiának számított, a fiatalok belevetették magukat, úgy érezték, az megváltoztatja a világot. Húsz év alatt pedig ez sikerült is, de az internet hozott számos olyan problémát, amit korábban nem láttunk előre, mint az internetes zaklatást vagy az álhírek jelenségét. Most meg azzal szembesülünk, hogyan dolgozza ezt fel a fiatalság. Az internet azonban számos új lehetőséget is hozott. Egyfelől lebontotta a határokat, segítette a globalizációt, és lehetőséget ad arra, hogy segítsünk olyan embereket is, akikkel személyesen nem találkoztunk.

A virtuális és a való világ között azonban nem árt különbséget tennünk.

Napjainkban a két világban párhuzamosan élünk, főleg a fiatalok. Ez viszont nem jelenti azt, hogy csak a valódi életünk lenne az igazi, a virtuális pedig hamis, hiszen mindkettő egyformán valós. És lehet, hogy ami a valóságban fáj, azon az interneten lehet segíteni. A két világ összefügg.

Festőből rendező

Festőből rendezőMamoru Hosoda animációs rendező, animátor 1967-ben született Japánban, Kamiichi városában. Eleinte olajfestészetet tanult a Kanazawa Művészeti Főiskolán, majd a nagynevű Toei Animation stúdiónál kezdett el dolgozni. A szakmában a hírnevét a Digimon című, fiataloknak szóló sorozatával szerezte meg, a későbbi nagyfilmjei azonban már az idősebbekhez szóltak. Több alkotása is a virtualitás és a valóság közti kapcsolatról szól, a Mirai című filmjét 2019-ben Oscar-díjra jelölték a Legjobb animációs film kategóriában. Magyarországon több művét vetítették moziban.

Infó

Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő

Rendező: Mamoru Hosoda

Forgalmazza: Mozinet 122 perc 

A Duna Televízió ma este vetíti Paweł Pawlikowski Hidegháború című alkotását. A film évtizedek álmodozó diszharmóniája nyolcvan percben.