Hogy ne tűnjön gigászi, szinte megoldhatatlan feladatnak az illiberális rendszer lebontása, nem árt tudatosítani, hogy kialakítása sem kívánt különösebb erőfeszítést, találékonyságot. A mai jogállamok nem nyújtanak biztos alkotmányos és intézményi garanciákat autoriter törekvések ellen. A kérdés csupán az, kialakul-e olyan helyzet egy polgári társadalomban, amely efféle politikai mozgásokat vált ki.
Hegedűs Dániel politológus úgy véli, ami az elmúlt évtizedben Magyarországon és Lengyelországban végbement, az Európai Unió számos régebbi tagállamában is bekövetkezhetne. „A fordulathoz megfelelő időpont nem mindig esik egybe a választásokkal – hangsúlyozza a szakértő. – Voltak olyan szakaszok a francia politikai életben, amikor Marine Le Pen könnyen hatalomra került volna, csak éppen nem nyílt alkalom a voksolásra. Salvini pártja is élre tudott már állni a politikai versenyfutásban, és könnyen jöhet még ilyen periódus. Orbán viszont időben, zöld lámpára érkezett. Most úgy tűnik, ő hozta rá az illiberális nyavalyát a mai Európára, pedig csak elsőként kapott lehetőséget a kifejlesztésére.”
Modellváltás a kormányzásban
A kapitalista piacgazdaságnak és globalizációnak az a formája, amelybe a polgári demokráciák beágyazódtak az utóbbi 20-25 évben, sok válságjelenséget produkált. Állampolgárok milliói számára az életminőség, a perspektívák romlását eredményezte. Ezt az elégedetlenséget lovagolja meg egy organikus, illiberális ellenelit a maga gazdasági leágazásaival, kulturális és politikai képviselőivel. Alternatíváikat rendszerint radikális jobboldali ideológiák mentén fogalmazzák meg. „Bár vannak paternalista, szociális jóléti intézkedésekkel operáló narratíváik, keresztényszociális irányba húzó csoportjaik, mint például a lengyel kormánypárt, alapvetően a középosztály és a fölötte lévő rétegek érdekeit képviselik – állítja Hegedűs Dániel. – És ma már a Trumpot támogató republikánusok, vagy éppen a Fidesz példáján láthatjuk, nagyon komoly gazdaságielit-érdekekkel találkozik, ha hatalomra kerülnek. Adó- és újraelosztási rendszerük is a tehetősebb rétegeknek kedvez. Ugyanakkor a magyar modell bizonyította, hogy az így kialakuló gazdasági környezet nem igazán versenyképes és nem innovációbarát, mert a bérek viszonylag alacsony szinten tartásán alapul, és az állam nem fektet be hosszú távon a humán erőforrásba.”
Hegedűs Dániel osztja azok véleményét, akik szerint a posztszocialista országok demokratikus építménye különösen sérülékeny, mert erős hagyományok nélkül, felülről, intézményépítéssel jött létre, és nem teremtette még meg saját társadalmi beágyazottságát. Ugyanakkor a nyugati világban is tapasztalható – különösen a déli régiókban – apátia és erős bizalomvesztés a fennálló demokratikus intézményrendszerrel szemben. „Azok a társadalmak sikeresek gazdasági és politikai értelemben a demokrácia stabil társadalmi bázisának fenntartásában, ahol magas a bizalmi szint a polgárok között és az intézmények iránt – mutat rá a politológus. – Ez sokszor többet jelent a fékek és ellensúlyok erős alkotmányos, jogi biztosításánál is. Szintén fontos tényező, mennyire gondolják az emberek, hogy képesek érdemi hatást gyakorolni a társadalmi folyamatokra. Észak- és Nyugat-Európa több országában alapattitűd, hogy a polgár próbálja alakítani a közösséget, amelyben él. Ezzel szemben a mi régiónkban az emberek többsége nem érzi hatásosnak a közéleti részvételt, a tüntetéseket. Jól mutatja ezt a jelenlegi tanársztrájk. Egy aktív kisebbség képviseli elkötelezetten a szakmai csoport érdekeit, de nem kap elég széles társadalmi támogatást, mert a többség nem hisz a fellépés eredményességében.”
Az egész népet bevonni
A magyar illiberális rendszer kialakulásának azonban egyéb tényezői is vannak, amelyekkel érdemes tisztában lenni, mert segíti a lebontás stratégiájának kiérlelését is. Fleck Zoltán jogász, szociológus szerint véletlenszerű, mégis fontos elem, hogy nálunk az illiberalizmus képviseletéhez akadt egy népszerű, autoriter politikusi személyiség. „Emellett persze vannak intézményes és kulturális okok – folytatja a szakember. – Az alkotmány lehetővé tette, hogy kétharmados többség esetén bármi előtt nyitva álljon a kapu. A rendszerváltás után a kétharmaddal akarták biztosítani, hogy ne történhessen kommunista restauráció, és senki sem számított rá, hogy épp a rendszerváltók között alakul ki autoriter szándék. A másik komolyabb hiba: nem figyeltek oda időben arra, hogy a választási rendszert arányosítsák, és ne fordulhasson elő, hogy a választók 48 százalékával kétharmados többséghez lehessen jutni. A kulturális jellegű tényezők pedig abból származnak, hogy a rendszerváltó elit elképesztő dőreséggel bízott benne, hogy az intézmények majd kialakítják saját társadalmi kultúrájukat. Elkerülte a figyelmet, hogy egy gyenge demokratikus hagyományokkal rendelkező társadalmat edukálni kell, folyamatosan bevonni a közéletbe.”
Az orbáni autoriter rendszer leépítésének, a jogállamiság helyreállításának pillanatnyilag nemcsak az Alaptörvény állja útját, hanem a 2010 óta hozott 371 kétharmados törvény is. Utóbbiak szakpolitikai téren is gátakat emelnek. Ezért bár az ellenzék kormányra kerülése esetén képes lesz irányítani az országot, és vannak közjogi tervei, mégis elkerülhetetlennek tűnik egy új alkotmány megalkotása. „A közjogi intézmények jelenleg nem látják el funkciójukat – hangsúlyozza Fleck Zoltán. – Az alkotmánybíróság, az ombudsman, a Költségvetési Tanács, a legfőbb ügyész, minden szerv, amelynek autonómiájával a kormányzati hatalom ellensúlyát is kéne képeznie, a kormány segítő eszköze politikai lojalitás alapján. Kormányváltás esetén pedig a jogállamiság létrehozásának akadályozói lesznek. A fennálló centralista rendszert nem fogja tudni használni az ellenzék, mert az Orbánt szolgálja. És ott van még az »árnyékállam«, amely elképesztő közpénzekkel, álprivatizációval lényegében kiszervezte az állami vagyonok jelentős részét, ami további forrásokat ad majd a jelenlegi struktúrák működtetéséhez. Nem megalapozatlan tehát a félelem, hogy a Fidesz elveszítheti ugyan a választásokat, de a hatalmat jelentős mértékben képes lesz megtartani. Így azt csak a rendszer alapjait megszüntető alkotmányozással lehet teljesen kicsavarni a kezéből.”
Részvételre nyitottan
Hosszú ideje folyik a vita arról, miképpen lehet egyszerű többséggel tető alá hozni egy új alkotmányt. Fleck Zoltán nem jogi kiskapuk keresésében, paragrafusok célirányba fordítható értelmezésében látja a megoldást. „Ha a kétharmad hiányában nem lehet a parlamentben új, valóban nemzeti alkotmányt csinálni, akkor társadalmasítani kell a folyamatot – jelenti ki a jogász. – Ehhez csak annyi kell, hogy a parlamenti többség úgy dönt, megszervez egy társadalmi részvételen, gyűléseken, egyeztető fórumokon alapuló alkotmányozást. Amelynek végső szövegét a parlament elfogadja, majd népszavazás hagyja jóvá. Persze hosszú folyamat lesz, de addig még elketyeghet a jelenlegi Alaptörvény. Nem kell megszüntetni. A lényeg, hogy az alkotmányozást és a törvényhozást el kell választani egymástól, orvosolva a régi hibát. Alkotmányoznia a népnek lehet. Ezért a parlamentről feljebb kell tolni az alkotmányozást egy magasabb népszuverenitási szintre.”
Fleck Zoltán jelenleg egy ideológiától mentes, közjogi jellegű, rövid, egyértelmű, afféle minimumalkotmányt tartana ideálisnak, amelyről könnyen alakulhatna ki nemzeti konszenzus. De szakpolitikai területeken is ösztönözné a társadalmi részvételt. Véleménye szerint ugyanis a hagyományos képviseleti demokrácia, a parlamentarizmus világszerte válságban van. Az emberek nem bíznak a pártokban, az intézményekben, csökken a választási részvétel. A legtöbb államban a parlamentek alig tudják kontrollálni a kormányokat, sokkal inkább a kormányoknak van parlamentjük. Ezért a populizmus, az autoriter törekvések veszélye csak úgy minimalizálható, ha megújul a jogrendszer, és erősíti az állampolgárok közvetlen részvételét a politikai életben. „A szociális jogok, az egészségügy, az oktatáspolitika, a környezetvédelem területén csomó olyan kérdést vitathatnának meg az emberek – szakértők közreműködésével –, amelyekben megfogalmazható egy nemzeti minimum követelés – veti fel a jogász. – Maga a metódus is nagyon fontos, a tapasztalat, hogy ha leülök a másik oldal szavazójával, nem ugrik rám, képesek vagyunk megállapodni dolgokban a közös érdekeink mentén. Ez nagyon hiányzott eddig a magyar történelemből, így a rendszerváltásból is. A közvetlen demokrácia formáival lehetne jelentősen erősíteni a jogállamiságot. Ebben szerepet kaphatnak közösségi hálón szerveződő csoportok, társadalmi gyűlések, helyi népszavazások, a helyi költségvetés közösségivé tétele. Jelenleg nincs igazi kapcsolat a társadalom és a politikai rendszer között, de ez nem törvényszerű. Léteznek szakmai, érdekvédelmi, civil szervezetek. Vissza kell állítani a jogalkotás szakmai és társadalmi egyeztetéseit. És úgy látom, az egyesült ellenzék nyitott erre. Demokratikus jogalkotásnál lényegi kérdésekben olyan törvényeket alkotunk, amelyekben az érintettek részt vesznek. Tanárok nélkül nem lehet oktatási rendszert reformálni. A jövő kormányzását ezért társadalmi partnerségként kell elképzelni.”
