Feszült csend ült a szavazókörre. Azon a vasárnapon akkor feszegettem először a szavazatszámló bizottsági tisztem határait. Nem volt benn szavazó, gondoltam, miért ne beszélgethetnénk. De senkit sem mozgattak meg a kételyeim a mozgóurnás voksolók egyikének-másikának állapotáról. A másik ellenzéki delegált, aki akkor már zsigereiben érezte az eredményt, összetörten nézett maga elé. Kényesen figyeltünk rá, hogy a szavazókörben ne politizáljunk, így azt a megérzésemet nem közöltem: a 12 helyről begyűjtött 14 szavazat egytől egyig fideszes volt. És a fideszes delegált közreműködésével úgy mentünk értük, mint akit dróton húznak. Idős, beteg emberekhez, akik részben jó szellemi állapotban, az M1-et nézve húzták be az ikszet: náluk orwelli érzésem volt, mert mintha vénásan kapták volna a propaganda táplálékát. És mentünk a fideszes delegált, Marika 95 esztendős édesanyjához, aki családi hagyományként voksolt a kormánypártokra. „Isten áldja Orbán Viktort, remélem, a segedelmével megint győzünk” – mosolygott a szelíd tekintetű asszony.
Nem mondhattam semmit az elfoglalt közmédiáról, a rendszerszintű lopásról, a kisemmizett ellenzékről. Melyek nélkül Isten aligha lenne elég az újabb választásnyeréshez.
Tengenek-lengenek
Kimentem a szavazókörből, fújtam egyet. De az élmény nem hagyott nyugodni. Miközben nagyon kedves házigazdákat ismertem meg az egyetlen csomai szavazókörben, ahová a somogyi 1-es választókerület 337 polgárát vártuk április 3-án. Olyan várakozásaim persze nem voltak, hogy megtalálom az asztal alatt az Orbán Viktor: Hogyan csaljuk el ezt a választás is? című kiskátét, vagy hogy a számláláskor buktatom le az ellenzéki szavazatokat szakmányban érvénytelenítő igyekezetet. Ottlétemet – a húszezer ellenzéki delegált egyikeként – inkább a megrogyott demokráciát erősítgető gesztusnak szántam. És öröm volt Mohácsi Jánossal (Kunhegyes), Király Júliával (Nagyatád) és Mérő Lászlóval (Sárazsadány) egy csapatba tartozni. A matematikus választás utáni értékelésével azonban nem értek egyet: szerinte kiderült, a csalást nem a szavazókörökben keresni. Szerintem pedig a delegáltak jelenléte visszavethette ezeket a próbálkozásokat. Más dolog, hogy ezúttal a kormány egybites propagandája, miszerint az ellenzék háborút hoz a nemzet fejére (az olaj nem jön, a véreink meg hullnak), nemcsak kormányfőhöz méltatlan, de egyúttal köztörvényes rágalom is volt. Orbán zsenije szerintem szimpla pszichopátia – egy focista, aki szöges cipővel játszik, és időnként láncfűrészt ránt. Hadházy Ákosnak igaza van: ilyen versenynek (a gondolat nem szöveghű) csak a hülye megy neki, és aki úgy érzi, nem maradt más útja. Nyolc év ment rá.
Ezekkel a belső gondolatokkal álltunk meg Gáborék „szakadék” háza előtt Évikével, az szszb elnökével és Marikával, aki a Fidesz delegáltja. Akkor még azt gondoltam, logikusnak tűnt, hogy a mozgóurnás szavazás nagy állampolgári eltökéltséget jelez a politikai vélemény kifejezésére. Nem értettem, hogy a viskó lakói vajon mit remélhetnek a politikától? Akkor még nem is tudtam meg, ezért két nap múlva visszamentem, immár nem hivatalos személyként.
Mária 66, Gábor 76 éves. Egy szobában élnek. Egy fiuk van, lányuk már meghalt. Unokájuktól, aki 13 évesen szült először, egy 4 és egy 6 éves dédunokájuk van. A szomszédos Attalában élnek.
– Szarul. Nem jól vagyok – nyöszörög az ágyon Gábor.
– Építkezésnél volt. Burkuló. Reggel akart felkelni, összeesett. Alig bírtam felemelni. Agyvérzést kapott – meséli Mária a 2010-es pillanatot. – Eltotyorog itthol körül. Annyit megcsinál, hogy hoz be fát. Saját magát el tudja látni. De romlik az állapota. Rendes nyugdíjat kap, én pedig fogyatékosságit a szemem által.
A nagyvilágra, vagyis a kormánypropagandára nyíló televízióról kiderül, nem a Fidesztől kapták.
– Kétéves lesz karácsonyban. Akkor kaptunk a fiamtól. Nem tudott idehaza elhelyezkedni. Nem vették fel sehová se. Pék volt Dombóváron. Nem bírta. Elment ki Németbe. Azt mondta, nem kínlódik itt.
– És mit néznek?
– Az 1-est szoktuk nézni, a híreket. Meg a Szuper 2-est.
Gábor 89 ezer, Mária 30 ezer forintot kap.
– Nem tudtam dolgozni. Nem vettek fel sehová se a szemem végett. Nem volt munkaviszonyom. A Fülöp főorvos, meg a Marika, aki volt a tanácsnál, ők rendezték el, hogy kapjak valamennyi segélyt.
– Elárulja, hogy kire szavazott?
– A Fideszre. Abban az időben azok rendezték el a segélyemet, magyarán megmondva. Péter bácsi intézte – mondja Mária. (Király Péter három ciklusban függetlenként, egyszer a Somogyért Egyesület színeiben volt polgármester, a szerk.) – A férjem is a Fideszre szavazott.
– Gábor bácsi, a Fideszre tetszett szavazni? – kérdezem.
– Hogy? Nem voltam én, nem tudok én elmenni sehová.
– Ide jöttek ki – segít Mária.
– Ide jöttek ki – ismétli Gábor. A Fideszre szavaztunk mind a ketten.
– Miért a Fideszre szavazott, Gábor bácsi? Miért jó a Fidesz?
– Miért? Én szerintem az segített rajtunk. Segített sokat. Igaz, anyu?
– Nyugdíjemelés, meg minden – veszi át a szót Mária. – Tizenharmadik havit is megkaptuk. Meg kaptunk kis jutalompénzt. A Gyurcsányéktól meg semmit. Azok csak elvettek. A kórházban is kellett fizetni a napidíjat. Ebből a kis pénzből. Én akkor nagyon megharagudtam rájuk. A Gyurcsány-bandára.
– És biztos benne, hogy a mostani ellenzék ugyanezt csinálta volna?
– Uuugyanazt. Ugyanazt csinálták volna. Szokom hallgatni a híreket. Hallgattam, miket beszéltek. Ez a Péter is. A fogyatékosokat is elmondta mindennek.
– Én meg agyvérzést kaptam 2010-ben. Nyomorék lettem. Soha nem volt bajom. Még csak egy napot sem voltam betegállományban.
– Csak így tengünk-lengünk ketten.
– És a mozgóurnát kifejezetten kérték? Honnan tudták, hogyan kell?
– Itt voltak kint.
– Kik?
– A tanácstól. Egy kis hölgy. Az kérdezte, akarunk-e szavazni.
– Úgy kérdezték, hogy akar-e otthona kényelmében szavazni?
– Igen.
Urnát idősnek ne mondjatok!
A Fidesz-KDNP egyik aktivistafelkészítő fórumáról kiszivárgottakból tudjuk: kétezer mozgóurnás szavazatot céloztak meg Somogy 1-es választókerületéből azoktól a választópolgároktól, akik velük vannak. Erről előzőleg meg kellett győződniük. Így annyi biztos szavazatuk már volt, ahány mozgóurnás szavazót gyűjtöttek. Őket nem kellett már mozgósítaniuk, így óriási előnyük volt már a választás előtt. A kommunikációra is figyeltek: nem mozgóurnát kellett említeniük, ami az időseknek rosszul csengő kifejezés, hanem az otthon kényelmében megvalósuló szavazást.
Teri szavazata
Bercit és Mancikát, a két házőrző harci ludat kiabálja túl a kerítésnél a nehezen beszélő József. Valaha sofőr volt, egy és negyedmillió kilométert vezetett balesetmentesen. Terciája elhanyagolt, de amíg volt ereje, rendet tartott. Még ma is lábasjószágok sertepertélnek mindenfelé. A ház végében lévő egykori istálló megindult falát gerendák tartják. A tornác tapasztott mennyezete is elhagyni készül régi rendeltetését. József vasárnap az önkormányzatnál szavazott.
– A feleségem beteg, neki hoztak pikszist – mondja.
– Kire szavaztak, József? – kérdezzük.
– A Fideszre. Mert azért, mert ezek a többiek, nem is akarok velük foglalkozni, az embert tönkre tennék. Fölemelnék az, izét, elvennék a nyugdíjamat, a 13. havit. Meg aztán milyen mocskos beszédet mondott az izé, a mi neve. Az akart lenni a miniszterelnök. Összevissza lafatyultak. Meg a Gyurcsány is.
– Teri is a Fideszre szavazott?
– Nem tudok beszélni – mutat a fejére az asszony. – Megértem, csak beszélni annyira nem tudok.
– A Fideszre szavazott?
– Benn voltam...
– Nem voltál.
– Itt voltak. A Fideszre – mondja Teri.
– És miért?
– Nem tudja megmondani. Segítettem neki, amikor hozták az urnát.
– Írni nem tudok semmit – így Teri.
– Uraim, az a lényeg, hogy nekem ez tetszett. Akik akartak indulni, ne induljon egy se. A Gyurcsány is tönkre tette az országot, ez a másik, az alföldi meg olyan bután beszélt. Milyen dolog az, hogy gombának nevezi a magyar népet. Az a baj, hogy öreg vagyok, de ha én bekerültem volna a Parlamentbe, mint Orbán Viktor, akkor ezeket egytől egyik fölakasztottam volna a fára. Ezt a Gyurcsány-céget. Meg a másikát. Hát így kell viselkedni? Választáson indul, aztán megpártulta volna a népet – mondja József, és a végére káromkodik egy jelentőset.
– Hogyan kértek mozgóurnát?
– Kijött két hölgy, és megcsináltuk a papírt. Nem kellett menni, nem kellett írni semmit se.
– A háborútól tartottak?
– Éngem már nem visznek el, 76 vagyok. De ott a vőm. A mama gyerekei. Mit művelnek az oroszok? Amit az életben fölépítettek, szétlövik.
– Nem bántotta, hogy Orbán Viktor a háborús bűnökkel vádolt Putyin leghűségesebb barátja?
– Hát most, nézze. Ha a gázt elzárja, akkor mi az apám …-ból élünk meg? Nem tudunk még autózni se. Nincs Magyarországon annyi gáz, hogy itt fűteni lehessen. Az a másik meg azt mondja, hogy zárjuk el, a gázt, a vizet, a villanyszámlát – gondol Márki-Zay Péter zöld javaslataira.
– És az nem zavarja, hogy Orbán Viktor sokat lop.
– Ide figyeljen. Nem tudom megmondani. A másikak is loptak.
– De a Fidesz botrányosan sokat lop. Az unió emiatt nem folyósítja a helyreállítási alap pénzeit. Erről nem beszélt a tévé?
– Erről nem.
– A sajtószabadság elvétele érdekli? Hogy a kormány elfoglalta a közmédiát?
– Nem tudom én ezt, ide figyeljen.
Kamujelöltek diadala
A Fidesz érdekét szolgáló két – a nagyközönség előtt teljesen ismeretlen – kaposvári kamujelölt közül Varga István 4,51, Horváth Ákos 0,88 százalékot ért el. Mindketten dr. Varga István ellenzéki jelölttől vittek el egyéni szavazatot, összesen 2142-őt. Még úgy is, hogy Varga Istvánt lapunk megtalálta is megmutatta, Horváth Ákos címén pedig egy „habonyszerű” közpénzégető fideszest találtunk. De ez nem jutott el a választókhoz. Szoros eredménynél, amire a névtelenül mocskolódó, aljas kampányeszközökben nem válogató fideszes stáb készült, ez döntött volna. De Orbán nem bízta a vidék gyenge jelöltjeire a saját szabadságát: a vér vagy olaj című szöveggel (és sok egyéb választási csalással) szögezte magát a hatalomhoz.
