hospice;otthonápolás;szakellátás;

Végstádiumban az otthoni szakellátás – kivéreztették a rendszert, nem lesz rehabilitáció, se hospice, ha nem változik a finanszírozás

Végstádiumban van, akár már a következő hónapban megszűnhet az otthoni szakellátás, ha az évek óta változatlan finanszírozás miatt teljesen kifogy a pénzből az országos lefedettségű szolgáltatói hálózat. Az itt dolgozó szakemberek enyhítik a végstádiumos rákos betegek fájdalmát, kezelik a műtétről hazatérők sebeit, ápolják a Covid-19 után lábadozókat. 

A megszűnés szélére sodródott, utolsó óráit éli az otthoni szakellátás. A helyzet már most is kritikus, több vidéki városban már nincs szakember, egyre nőnek a várólisták, sokan elvesztik a lehetőséget, hogy szakszerű rehabilitációval újra teljes életet élhessenek. Ha nem lesz sürgősen változás, országossá nőhet a probléma.

Ha az üzemanyag ára május után emelkedik, és akár 700-800 forint lesz, a vidéken élő betegeket egyáltalán nem tudják majd ellátni

Évi 70 ezer beteg ellátása a tét. Ha megszűnik az üzemanyagár-befagyasztás, az a teljes végét jelenti.

– közölte lapunkkal a Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület elnöke.

Méltatlan helyzetben a segítők

Friesz Anna szerint azonban nem csak ez jelenti a veszélyt, egyre komolyabb szakdolgozói hiánnyal küzd ez a terület.

Sokan már több mint 25 éve végzik a betegek otthoni szakápolását, rehabilitációját és hospice ellátását és a megélhetési problémák miatt kénytelenek más területen elhelyezkedni. Mindennek oka a finanszírozás.

Friesz Anna és Lukács Miklós, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület elnöke néhány hete egy közös közleményben hívta fel a figyelmet arra, az otthoni szakápolás 1996 óta és hospice ellátás 2004 óta működik az alapellátás részeként, de a finanszírozás és bérek szempontjából közük nincs a többi egészségügyi ellátáshoz, illetve a szakdolgozói bérekhez. A náluk dolgozók kimaradtak az egészségügyi dolgozók béremeléséből, így egészen méltatlan helyzetbe kerültek. Friesz Anna lapunknak úgy fogalmazott:

ha nem jön a régóta várt változás, az a szolgálatok megszűnését hozza magával. Az általuk kezelt évi 70 ezer beteget a kórházak nem tudják fogadni és teljesen ellátatlanul maradnak.

Csakhogy világos legyen mi az otthoni szakápolók dolga: nem egy kényelmi szolgáltatást, vidám, kellemes, csevegős munkát végeznek, bár a filmeken sokszor ezt látni. Nem a gyógyszerek beadásáról vagy egy tea elkészítéséről szól a munkájuk, esetleg egy kedves, bohókás idős bácsi vagy néni megetetéséről. Az otthoni ellátásban dolgozó, speciálisan képzett szakemberek súlyos betegek szakápolását, rehabilitációját, életvégi gondozását végzik el a kórház helyett a beteg otthonában, sokszor a család segítségével, közreműködésével. Szakfeladatokat látnak el, például infúziós terápiát végeznek, kezelik a műtéti és krónikus sebeket, katétereznek, fájdalmat csillapítanak, gyógytornával rehabilitálják a betegeket például azért, hogy rövidebb időn belül újra dolgozni tudjanak, vagy képesek legyenek minél önállóbb életet élni.

Kritikus pénzhiány

A helyzetük azonban már most is kritikus, oda jutottak, hogy nem tudják valamennyi feladatukat elvégezni – mondta Friesz Anna. A pénzhiány miatt a krónikus betegek gyógytornáját már egyáltalán nem tudják vállalni, és a kórházból kiadott, műtött betegek rehabilitációját is késve tudják elkezdeni. Országos várólista van, ami rontja a milliós műtétek hatékonyságát, a betegek gyógyulásának esélyét. De van, ahol ennél is nagyobb a baj.

Több vidéki szervezet jelezte: kénytelenek szüneteltetni a teljes szolgáltatást, egyszerűen azért, mert már nincs emberük. Egy jól működő rendszer lassan a semmivé válik.

A baj forrása tehát a pénz. Pontosabban annak hiánya. Az otthoni szakápolás vizitdíj alapú – magyarázta, ám a vizitdíj összege 2017 óta nem változott. Így nem veszi figyelembe a különböző költségek növekedését, az amortizációt, az inflációt. Semmit. Az otthonápolást végző szolgáltató egy vizitért, vagyis egy látogatásért 2960 és 3700 forint közötti összeget kap. Ebből kell kigazdálkodni a dolgozó bérét, a benzin- vagy utazási költséget, az eszközbeszerzést és az infrastruktúrát. Mivel az egészségügyben heti 60 órát lehet dolgozni, a főállású kollégák ennyit dolgozhatnak, a náluk mellékállást vállalók általában 20 órát teljesítenek. A forrást nyújtó biztosító egy speciális számolás alapján a 20 órás szakembernek legfeljebb 88 vizitet, a 60 órában dolgozóknak 264 látogatást engedélyez havonta. Csakhogy hiába az előírás, ha nincs rá fedezet.

Ugyanez igaz az előrehaladott állapotú daganatos betegek ellátását segítő hospice ellátásra is, amelynek a finanszírozása ha lehet, még rosszabb. Ott napidíjjal számol a társadalombiztosító, ennek összege 4440 forint. Ebből kell kigazdálkodni, egy betegnél a napi akár több szakember látogatásának, eszközének, utazásának, bérének minden költségét.

Még egy laikus számára is egyértelmű, hogy ez a pénz nagyon kevés. Hiába dolgoznak tehát mindkét területen magasan képzett, elhivatott szakemberek, nem tudják nekik megadni még azt a bért sem, amit egy fekvőbeteg intézményben, vagy egy háziorvosi rendelőben keresnek a kollégáik. „Annyira nagyon nehéz a helyzetünk” – fogalmazott Friesz Anna. 

– A betegek és családtagjaik várják a segítséget, a reklamációjuk és az érthető türelmetlenségük nálunk csapódik le.

Megoldás lenne, igyekezet nincs

Azt mondta, a járvány alatt is kiderült, milyen nagy szükség van a munkájukra. A kórházak el voltak foglalva a fertőzöttekkel, sok más beteg nem jutott el a szakrendelésre, vagy nem kerülhetett be a kórházba. Főleg a krónikus betegek maradtak intézményi ellátás nélkül, nekik otthonukban kellett megoldani a szakápolásukat. Ugyanakkor jöttek ki a kórházakból a Covidból lábadozó betegek, ők is az otthoni szakápolásra szorultak. A szakemberek kezelték a felfekvéseket, a teljesen legyengült emberekhez gyógytornászok jártak ki. Mentesítették a kórházakat és a háziorvosokat, ennek ellenére nem történt semmi változás, finanszírozásuk évekkel lemaradt. 

Ha nem lesz változás, vége az otthoni szakellátásoknak.

Pedig a jelenlegi vizitdíjak megduplázásával jelentős lépést lehetne tenni a lakosságközeli ellátás fenntartásában, javításában, valamint a szakdolgozók megtartásában, utánpótlásuk biztosításában. Sajnos erre konkrét ígéret az egészségügyi szaktárca részéről a mai napig nem történt – tette hozzá.

Az egyesület honlapján közzétette Dr. Horváth Ildikó államtitkár válaszlevelét, melyben tárcája részéről elismerte és megköszönte az erőn felüli munkát a betegek ellátásának folyamatos biztosítása érdekében a Covid-19 járványhelyzet alatt és azóta, majd közölte, a probléma az ágazat előtt ismert, „a megoldási lehetőségek felmérése és azok hatásainak vizsgálata folyamatban van, előrelépésre csak ezek lezárulta és az ezzel összefüggésben hozott magasabb szintű döntéshozatal után van lehetőség”. Ehhez pedig türelmet kért. Azóta eltelt újabb két hónap.

Tavaly volt harminc éves a hazai hospice betegellátás. Muszbek Katalin, a Hospice Ház igazgató főorvosa lapunknak akkor azt mondta, a hospice szolgáltatást nem azért kell igénybe venni, mert meg fog halni a szeretett ember, hanem azért, hogy az utolsó pillanatig minden segítséget megkapjon, és javuljon az életminősége. Ez került most veszélybe az otthoni szakápolással együtt.

Otthon búcsúzni az élettől

Feri bácsi két hónapja halt meg, vastagbélrákja volt. Egész életében sokat tanult, még többet dolgozott. Két gyereket nevelt együtt imádott feleségével, akit 16 éve egyik pillanatról a másikra vesztett el. Feri bácsi anyósa soha nem tudta feldolgozni egyetlen lánya halálát, beteg lett, kórházba került, majd hét évet töltött egy ápolási osztályon. Feri bácsi hét éven át minden nap bement hozzá, hogy megetesse, beszélgessen vele. Aztán ő is egyre gyengébb lett, sokat fogyott, de mindig talált indokot arra, miért olyan fáradt. A Parkinsonra szedett gyógyszert, vagy a vérnyomáscsökkentőt okolta. Fia, Balázs hiába szerette volna orvoshoz vinni, Feri bácsi megmakacsolta magát. Aztán Balázs egyik reggel az ágy mellett találta édesapját, aki valamikor éjjel eshetett le, de nem tudott visszamászni. Balázs odaköltözött, és megkezdődött az egész napos ápolás. Feri bácsi már csak ritkán kelt fel, hangja egyre halkabb lett, így a karácsonyi csengő januárban újra szolgálatba állt. Balázs felkötötte a falvédő karikájára, így Feri bácsi csilingelt, ha pisilnie kellett, vagy szomjas volt. Aztán persze jött a pelenkázás, a forgatás a felfekvés ellen, az ágyban borotválás. Elérkezett a nap, amikor mindenképpen valami segítség kellett, mert Feri bácsi nem ivott. Már nehezen ment neki a nyelés, sokat köhögött. Balázs először a háziorvost hívta, aztán a mentőket, de érdemi segítséget nem kapott. Majd rátalált a hospice szolgálat honlapjára. Egy idős doktornő már másnap kiment hozzájuk, minden nap bekötötte az infúziót. Ez fontos volt a kiszáradás ellen. Aztán amikor a légzés is nehezen ment már, légzéskönnyítő injekciót hozott. Ebben a helyzetben nagyon sokat jelentett a hospice szolgálat. Lelki és fizikai támogatást nyújtott, megnyugtató volt a doktornő segítő és hozzáértő jelenléte. Ő is kellett ahhoz, hogy Balázs szépen tudjon elbúcsúzni édesapjától. A legutolsó pillanatig vele volt, így megadhatta Feri bácsinak azt, ami olyan fontos volt neki. 

Azt, hogy a jól megszokott környezetben, saját ágyában, a családi fotók mellett, az ismert zajok, bútorok között legyen élete utolsó pillanatáig.

A 79 éves Piroska néninek 2020-ban volt csípőprotézis műtétje. Először minden rendben volt, várta, hogy a korábbi fájdalmak gyengülnek. A kezdeti öröm után aztán nem úgy alakult az állapota, ahogy szerette volna. Nem volt étvágya, legyengült, és a mozgása sem javult. Egyedül élt, és ugyan naponta látogatta a lánya és az unokái, éjszaka magára maradt. Amikor hajnalban ki akart menni a mosdóba elesett, és csak később derült ki, hogy kiugrott a válla a helyéről. Néhány napra megint kórházba került, de amikor hazament, már félt az egyedülléttől. Először a családtagok váltották egymást nála, de hamar kiderült, hosszútávon erre a munka, a család és a távolság miatt képtelenek. A segítség az önkormányzat gondozói hálózatától és az otthonápolási szolgálattól érkezett. Gyógytornász segített abban, hogy Piroska néni újra önálló életet élhessen. Amikor a tornát elkezdték, még pelenkázni kellett, ám néhány hét múlva már rollátorral (kerekeken guruló járókeret) egyedül sétált az udvarán. A depresszió után végre újra mosolygott, visszatért az életkedve, képes volt az önálló életre. 

Megfelelő szakellátás nélkül ezeket az embereket, szüleinket, szeretteinket hagyja sorsára az embertelen rendszer.