nyugdíj;NYUSZET;nyílt levél;infláció;nyugdíjemelés;Orbán-kormány;

2022-05-04 07:15:00

Az Orbán-kormány 3,9 százalékos emelése nem lesz elég ahhoz, hogy idősek tömegei ne kerüljenek súlyos megélhetési válságba

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) hangsúlyozza, hogy 10 százalék körüli inflációval számolnak az év egészében, az élelmiszerárak pedig 15 százalékkal nőhetnek, de a legalapvetőbb cikkekért akár ötödével többet kell majd fizetni, mint tavaly. 

A nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat júliustól 5 százalékkal emeljék, a havi 160 ezer forintnál kevesebb pénzből élő időseknek pedig járjon további 3 százalék kiegészítő emelés – ezt kéri a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) a pénzügyminiszternek és a miniszterelnöknek, mint az Idősek Tanácsa elnökének címzett levélben.

A 260 ezer tagot tömörítő szervezet szerint a kormány 3,9 százalékos, júliustól érvényes nyugdíjemelési döntése az inflációs adatok tükrében nem lesz elegendő ahhoz, hogy idősek tömegei ne kerüljenek súlyos megélhetési válságba.

A nyilatkozat kitér rá, hogy az általános infláció 8,5 százalékos mértékénél is aggasztóbb az áremelkedések szerkezete, hiszen az élelmiszerárak 13 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a legalapvetőbb cikkek ára, például a margariné több mint 33 százalékkal, a burgonyáé 28,3, a kenyéré 27,9 százalékkal ment feljebb. A NYUSZET hangsúlyozza, hogy a jegybank és Nemzetközi Valutaalap szakértői is 10 százalék körüli inflációval számolnak az év egészében, az élelmiszerárak pedig 15 százalékkal nőhetnek, de a legalapvetőbb cikkekért akár ötödével többet kell majd fizetni, mint tavaly.

Ez elviselhetetlen terhet jelent a kisebb nyugdíjjal rendelkezőknek, ezért az idősszervezet elengedhetetlennek tartja a kormány döntésének felülvizsgálatát – jelentette ki lapunknak a NYUSZET soros elnöke, Hegyesiné Orsós Éva.