kampánypénz;Márki-Zay Péter;Telex;

2022-05-23 07:07:00

Márki-Zay Péter: A most engem támadókat a kampányban is éppen az bosszantotta, hogy nem hagytam őket lopni

Újra indulatos Facebook-poszttal jelentkezett a hatpárti ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje. 

Egy Fdesz-közeli alapítvány szerint a Telex végig ellenem kampányolt – írta vasárnap este Márki-Zay Péter.

Az ellenzéki politikus ebben kifejtette, a héten megkereste egy egy fideszes alapítvány, amely a Telex elfogultságáról akarta kérdezni, de ettől ő elzárkózott, a bejegyzéséhez mellékelt diagramon pedig  „látványosan” látszik, hogy még a Mandiner is nagyobb arányban írt pozitív hangvételben a miniszterelnök-jelöltségéről a Telexnél.

Jelezte, hogy a Telex újságíróit személyesen ismeri, munkájukat nagyra becsüli, ugyanakkor „tavaly Lázár Jánossal egy remek PR-interjút készítettek kellemetlen kérdések nélkül”. Ő hiába ajánlgatta magát, hogy nyitott erre, kritikus kérdésekkel együtt is. Az „jól szervezett” e heti „lejáratókampány” mögött viszont inkább az ellenzék egyes csoportjai állhatnak, akik a kampányt is csak akadályozták - tette hozzá.

– zárta csupa nagybetűvel Márki-Zay Péter.

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, egyre durvulnak a belső viták a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt és korábbi támogatói köre között. A volt miniszterelnök mozgalma megtartaná azokat a kampánypénzeket, melyek a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára érkeztek, ugyanakkor ez korábbi szövetségese szerint lopás. Márki-Zay Péter indulatosan azzal vágott vissza, hogy Kész Zoltán nyílt levele mögött üzleti érdeket sejt.