MSZP;Ujhelyi István;olajembargó;

2022-05-23 11:11:00

Ujhelyi István: elfogadhatatlan az olajembargó

Az MSZP elnök-aspiránsát nem zavarja, hogy a miniszterelnököt sarokba szorítják a tárgyalóasztalnál, csak ne a magyar állampolgárok igyák meg ennek a levét.

Nem azért veszítettük el a választást, mert ennyi párt van, hanem mert egy autokratikus hatalom áll velünk szemben - mondta el a Hvg360-nak adott interjújában az MSZP EP-képviselője.

Ujhelyi István kifejtette, ez bizonyára nem egy ideális állapot, adottság, amit nem lehet megszüntetni. Aki nem tudja megteremteni a társadalmi bázisát, az úgyis megy a levesbe. A nyugat-európai demokráciákban számos kis párt verseng egymással a szavazói értékeit képviselve, és aztán kompromisszumok mentén képesek közösen kormányozni – magyarázta.

A politikus úgy véli, sok hibát elkövetett az ellenzék. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy „túlságosan az elitnek kommunikáltunk”. A média- és parlamenti szerepléseknél fontosabbnak tartja az úgynevezett „Esély-körök” létrehozását. „Az Esély-köröktől nem azt kérem, hogy szervezzenek tüntetést a kormány ellen, abból volt elég. Az egyik feladatuk az lesz, hogy a pártnak járó állami támogatásból ingyenes szűrőprogramokat indítsanak és bonyolítsanak le helyben. Akkor tudom hitelesen kikövetelni a kormánytól a hatékony rákellenes stratégiát, ha közben én is teszek érte”.

Jelezte, az MSZP elengedte a vidéki hálózatát, de amennyiben ő lesz a párt társelnöke, akkor újra fogja építeni, mert nincsen más. Később az olajembargóval kapcsolatban úgy fogalmazott, 

Az unió a héten be fog jelenteni egy 195 milliárd eurós energetikai támogatást a szankciókkal összefüggésben. Éppen ezért ha meg tudunk szerezni ebből egy nagyobb összeget, akkor abból el lehet végezni a magyar lakásállomány energetikai korszerűsítését, így az orosz függőség felszámolása mellett megvalósulhatna az „örök rezsicsökkentés”. 

Ujhelyi István nem tartja ördögtől valónak, hogy a Belügyminisztériumhoz kerül az egészségügy, amitől nem feltétlenül várható innovatív reform, de egy „Pintér Sándor típusú rendteremtő vezető képes legalább a biztonságos működtetést menedzselni, már ha elég pénzt is kap hozzá.”