Varga Judit;Európai Unió;demokrácia;jogállam;Hadházy Ákos;

2022-05-24 11:15:00

Varga Judit szerint a hárommillió fideszes szavazat mindent felülír, most már csak az a kérdés, miért volt rendszerváltozás, hiszen az MSZMP sokkal több voksot kapott

Az igazságügyi miniszter szerint a több mint hárommillió Fidesz-szavazó azt jelzi, hogy demokrácia van, Hadházy Ákos szerint ezzel az erővel az MSZMP is demokratikus volt.

Politikai nyomásgyakorlásnak nevezte a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás mai újabb meghallgatását Varga Judit igazságügyi miniszter a Euronews tudósítása szerint. A tárcavezető arról elmélkedett, hogy az EU-nak nem kellene foglalkoznia a magyar jogállamiság és a demokrácia helyzetével, mondván, hogy a Fidesz hárommillió szavazatot kapott az április 3-i országgyűlési választásokon.

A hétfői brüsszeli meghallgatáson az egyes tagállamok tehettek fel kérdéseket az Orbán-kormánynak, erre szánta válasznak Varga Judit az alábbiakat:

– fogalmazott a régi-új igazságügyi miniszter. A dán külügyminiszter másképp látja a dolgot, szerinte a magyarországi jogállamiság ügye nagy kihívást jelent. Jeppe Korod hangsúlyozta, szerinte itt olyasmiről van szó, amit egyébként a tagállamok vállalnak, amikor belépnek az Európai Unióba. „A legutóbbi magyarországi választások kapcsán az EBESZ közzétette, hogy voltak problémák a választást megelőzően azzal, hogy milyen környezetben és milyen kontextusban történt a választás. Reméljük, hogy őszinte és nyílt vita lesz erről” - fogalmazott.

Azokra a német kormányzati felvetésekre, amelyek szerint az unió 26 tagállamának Magyarország nélkül kellene bevezetnie az olajembargót, Varga Judit úgy reagált, nem lehet „önkényes és kirekesztő hangon” beszélni erről az ügyről.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek az MSZMP dicstelen múltja jutott eszébe Varga Judit hárommillió szavazatos érveléséről, Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „ha valaki, akkor ő tudja, hogy az sem volt demokrácia, amikor kétszer annyian szavaztak az állampártra”.