Az orosz-ukrán háború kitörésekor leginkább az Oroszország elleni szankciók miatt aggódott. Az Orbán-kormány ahol lehet, akadályozza ezek uniós elfogadását.
Nem alaptalanul aggódtam. Az első negyedéves gazdasági adataink ugyan pozitívak, de ez részben annak köszönhető, hogy a Covid-járvány előtti időszakhoz viszonyítjuk, másrészt a háború februárban tört ki, így ezeket az eredményeket még jelentősen nem befolyásolta. Az a bizonytalanság, amit ez a fegyveres konfliktus az életünkbe hozott, teljesen új körülmény. Olyan nagyhatalmi játszmák ezek, akár a sakk: a felek lépnek, abból következik az új lépés, mire jön egy másik. A játszmában jó esetben is legfeljebb 2-3 lépéssel láthatunk előre, ez okoz most a gazdaságban egy jelentős bizonytalanságot. A nyitó lépés az ellátóláncok elakadása volt, ezt követte az import és export visszaesése, majd a nyersanyag-hiány és a szénimport leállítása. Ezek először még kevésbé érintették Magyarországot, de most már nálunk is éreztetik hatásukat. Az olaj- és az olaj származékok szállításának leállítása, amely jelenünk legforróbb témája, viszont súlyos helyzetet teremtene. A következő egyértelműen a gáz és energiaellátás biztosítása lesz. A szankciók azonban különbözőképpen érintik a földrajzilag Oroszországhoz közel lévő országokat, mint Európa nyugati felét. Portugália könnyebben mond igent az olajbehozatalt érintő szankcióra a maga 4 százalékos kitettségével, mint mi ennek a többszörösével.
Orbán Viktor szerint kurucos öntudattal kell beszélni a külföldi befektetőkkel és az unióval. Nem riasztja ez el a külföldi beruházókat?
Mi magyarok a Kárpát-medencébe érkezésünk óta bajkeverő nemzetnek számítunk Európában, mindig mi voltunk a rebellisek. Mi nevén nevezzük a gyereket, miközben az ugyanazon problémákkal küzdő országok, mint Szlovákia, Ausztria vagy éppen Svájc lényegesen óvatosabban fogalmaznak. Ők inkább az oldalkocsiban ülnek a motor mellett. Ugyanoda tartanak, csak ott kevésbé vág a szél. A lengyelek pedig történelmi okok miatt olyan érzelmi töltéssel hoznak minden döntést, ami által saját malmukra tudják hajtani a vizet. A beruházókkal való együttműködés gazdaság- diplomáciai kérdés, mások a szabályok. Számukra az a fontos, hogy legyen elég munkaerő megfelelő munkamorállal, képzettséggel, biztos energia-és nyersanyag-ellátás, befektetést ösztönző adórendszer és stabil, akaratát érvényesíteni tudó kormány.
Az ukrán menekültekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a hazai munkaerőpiacnak kifejezetten kapóra jönnek. Csakhogy többségük gyorsan el is megy.
Nem lepődnék meg egy fordulaton. Láthatóan nyugaton sem olyan könnyű a menekültáradat kezelése, mint ahogy első körben hitték. Most is igaz, hogy a magyar munkaerőpiac fel tudná szívni a képzett munkaerőt, más kérdés, hogy ők inkább oda mennek, ahol a nyelvet könnyebben el tudják sajátítani vagy már adott esetben ott dolgozik a családból néhány tag. A Magyarországon dolgozó ukrán munkavállalók például ide hozták családjaikat, ha jól érzik itt magukat és gyökeret tudnak ereszteni, akkor ők itt is fognak maradni.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitóján azt mondta, hogy az árstop békáját akkor tudják lenyelni, ha ideiglenes lesz. Azóta a kormány egyszer már kitolta a határidőt. Meddig nyelnek?
Állami eszközökkel megvalósítható bizonyos ársúlyozás a piacon, de a többletköltség nem tűnik el, csupán más termékre rakódik rá. Mint ahogy arra a Covid-válság is rámutatott, vannak ágazatok, amelyek sokat veszítenek, mások viszont vaskosan nyernek az adott helyzeten. Hogy meddig kell fenntartani a hatósági árstopot és ársapkát nagyban függ az energia-beszerzési forrásoktól, a globális gazdasági és politikai helyzettől és a háború alakulásától. De az árstop jelenlegi feltételei nem kőbe vésettek, menet közben könnyen módosíthatóak. Ki lehet terjeszteni más termékekre, vagy éppen kivonni a körből egyiket, de emelni is lehet a hatósági árat. A kormánynak van mozgástere és széles eszközrendszere, amellyel élhet és vélhetőleg élni is fog. Nem tartanám ördögtől valónak, ha július elseje után egy módosított, de a piacba beavatkozó kormányzati intézkedést jelentenének be. Ennél sokkal nagyobb bajnak tartom az elszabadult inflációt, aminek a megfékezése az összes gazdasági szereplőnek elemi érdeke.
Matolcsy György jegybankelnököt bírálta is, amiért alulbecsülte az inflációs kockázatot és nehezményezte, hogy az infláció felzabálja a fizetésemeléseket. Van esély újabb béremelésre a vállalati vagy a közszférában?
A járvány miatti visszaesést törvényszerűen egy felpattanás követi, ami keresletnövekedéssel jár és ez pedig inflációt generál. Ezt évekkel előre lehetett látni. Ehhez képest a jegybank végig tagadta ennek kockázatát, majd hirtelen fordulattal kijelentették, hogy ezzel együtt kell élnünk. Holott most már egy stagflációs – lassuló gazdasági növekedésre és növekvő államháztartási hiányra vonatkozó – kockázat is megjelent. Ezzel is foglalkozniuk kellene, miközben érdemi infláció elleni jegybanki lépéseket kellene tenni. Ehelyett tanácsokkal látják el a kormányt és különféle számmisztikával operáló programokat készítenek. A jegybank és a monetáris-fiskális politika irányítói között éppen ezért nem felhőtlen a viszony. Az inflációs nyomás még legalább 2-3 évig velünk marad. Az infláció először a reálgazdaságban generál béremelést, ha ott meglódulnak a bérek, akkor ez maga után húzza a közszférát is. A kormány feladata a különféle társadalmi csoportok kiegyensúlyozása, bár ha a torta ugyanakkora, akkor csak a másik rovására kaphat az egyik csoport nagyobb szeletet.
Úgy tűnik, Parragh László egy 11,5 millió forintos Rolex-karórában mondta azt, hogy a tanároknak a fizetésük mellett ott a szabad nyár isÖn szerint bele kellene avatkoznia ebbe a folyamatba a kormánynak?
A minimálbér és a garantált bérminimum összege jogszabályban előírt, de megállapodáson alapszik. Magyarországon nagyon magas a foglalkoztatási ráta, ez is azt igazolja, hogy az állam „csendes” jelenléte hasznos e téren. De sokféle motiváció létezik: a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek. Minden egyes szakmánál más és más. Egy tűzoltót motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket. A kassza persze mindenkinek egyformán csörög, így valamiféle egyensúlyt a kormánynak kell létrehoznia.
Varga Mihály pénzügyminiszter hozzányúlna a katá-hoz, mint mondta, meg kell vizsgálni, hogy a kedvezményes adózási lehetőség változatlan formában fennmaradhat-e. A vállalkozók érdekeit védő kamara elnökeként mit szól ehhez?
Ennek a kedvezményes adónemnek a bevezetésekor az volt az egyik cél, hogy olyanokat is bevonjon a közteherviselésbe, akik korábban nem voltak részesei annak. Nagyon sikeres lett, talán túlzóan is, ma már csaknem 430 ezren adóznak ilyen kedvezményes formában, vagyis a munkavállalók 12-13 százaléka választja ezt a normál adózásnál nagyságrendekkel jobb közteherviselési formát, ami lényegesen torzítja a piacot. A kamara többször is megfogalmazott javaslatokat az adónem igazságosabbá tételéhez, hogy ne a munkaviszony kiváltására, hanem valós vállalkozói tevékenységhez használják azt. Egy falusi fodrász, aki az egész falunak vágja a haját az a vállalkozó, akire ezt a kedvezményes adózást annak idején kitaláltuk. Az viszont nem helyes, ha például egy ügyvéd, biztosítási ügynök, bróker, IT szakember, aki lehetne normál foglalkoztatott, így bújik ki az adózás alól. Meglepő módon egyébként az állatorvosok közül kerül ki a legtöbb katá-s. A kamara támogatná a kata megszüntetését és egy új adónem bevezetését a tanulságok levonásával. Ez érintheti a fent említetteken túl a taxisokat és az újságírókat is. Nem kétlem, hogy nagy lesz a tiltakozás, ha újra előkerül a téma, de mindannyiunk közös érdeke, hogy e téren igazságos közteherviselés valósuljon meg, megtartva ennek az adózási formának az egyszerűségét és adminisztrációs kényelmét. Azoknak a munkavállalóknak pedig megoldást jelenthet a bújtatott foglalkoztatás kategorikus tiltása, akiket belekényszerítenek ebbe a kényszervállalkozói létformába. Ma már a rendelkezésre álló adatbázisokból pontosan tudható melyik az a kör, amely a jogszabályi kereteket kihasználva kikerüli a közteherviselést. Ezt név szerint meg lehet mondani.
A kamarának van erre javaslata? Mi áll benne?
Javaslataink alappillérei a normál adózásnál kedvezőbb adózási lehetőség megtartása, arányos közteherviselés mellett. Az átalakítás mellett szól az is, hogy jelenlegi formájában a nyugdíj- és egészségbiztosítási ellátásokat sem teljeskörűen vehetik igénybe a katá-sok, ami rájuk és a társadalomra nézve is kockázatos.
Balázs Zoltán, a Corvinus Egyetem politológus-közgazdász tanára szerint a költségvetési lyukak befoltozására ágazati különadókat vezet be a kormány, aminek ellensúlyozására kivezetheti a helyi iparűzési adót (hipa), ami most az önkormányzatokhoz folyik be és ez a legfontosabb bevételi forrásuk. Vagy ha meg is marad, azt az állam szedné be és osztaná szét. Mindkét verzió erősen csorbítaná a települések önállóságát. Mire számíthatnak?
A különadók olyan válságban, időlegesen alkalmazott eszközök, amelyek az adott helyzetben extra nyereségre szert tevő vállalkozásokat érinthetik. Ilyen volt korábban például a pénzügyi és a kereskedelmi szektor. Most is akad, aki extra profitra tesz szert. A helyi iparűzési adó a rendszerváltás óta létezik: kezdetekben kiválóan szolgálta a települések, az önkormányzatiság megerősödését, de mára már egy elavult rendszer. Nem tölti be maradéktalanul a szerepet, amire létrehozták, hiszen az volt a cél, hogy az a közösség részesüljön az ott megtelepülő tőke biztosította előnyökből, amelyik kiszolgálja azt. Ehhez képest most csak az a település húz ebből bevételt, ahová a vállalkozás be van jelentve, miközben a környező településekről éppúgy érkeznek munkavállalók, ott is kell bölcsőde, új út a cég miatt betelepülőknek. Az iparűzési adóbevétel elosztása emiatt igazságtalan. Nem az önkormányzatiság megnyirbálása a cél, hanem a bevétel igazságosabb terítése. Csak egy példa: a főváros környéki nagy bevásárlóközpontok az agglomerációs településeknek fizetik az adót, miközben Budapest belvárosa legatyásodik, ez így nincs rendben. Ezért biztatjuk a kormányt ennek átgondolására és egy igazságosabb helyi adórendszer bevezetésére, az önkormányzatok finanszírozásának megoldásával egyidőben. A Covid-válság egy olyan speciális helyzetet teremtett, amikor be lehetett avatkozni a vállalkozások érdekében, ezt meg is lépték. Több százezer vállalkozás élt az iparűzési adó felezésének lehetőségével. Az önkormányzatok kieső bevételét pedig a kormány pótolta.
Azért nem mindegyikét…
Én még olyan polgármesterrel nem beszéltem, amelyik azt mondta volna, hogy annyira jól állnak a pénzügyei, hogy szívesen lemondana az iparűzési adó bevételének feléről. Amint véget ér a kedvezmény fontos lesz, hogy generálisan átgondoljuk az egészet.
Ebbe az átgondolásba belefér az is, hogy a hipa-t innentől az állam szedje be és ossza szét?
Ha a bürokráciacsökkentés szempontjából nézem, akkor az lenne az ideális megoldás. Kisebb létszám, egyszerűbb, olcsóbb ügyintézés. Az 5000 forintos kamarai hozzájárulást eddig a megyei kamarák szedték be 23 bankkal szerződve, 23 filozófia mentén és eréllyel. A cégek is sokszor bizonytalanok voltak, hogy hová fizessenek, ha több telephelyük is van. Januártól az MKIK szedi be sokkal kisebb költséggel, sokkal nagyobb hatékonysággal. Egy ilyen típusú központosítás nem jelenti az önállóság elvesztését, csupán adminisztrációs egyszerűsítés, ami a bevallások terén már meg is történt a NAV általi kezelés óta.
Felülről jött a kérés, hogy a központosított beszedés számláját Tiborcz István bankjánál, a Gránit Banknál nyissák meg?
Nem volt ilyen kérés. A Gránit Bank adta a legjobb ajánlatot.
Visszatérve az iparűzési adóhoz. Maradhat az adófelezés?
Én fenntartanám. Ez a felezés kétségtelenül a kézi vezérlés irányába tolta el a rendszert, hiszen a kormánynak ki kell egészíteni az önkormányzatok bevételkiesését, de az intézkedés alapjául szolgáló válsághelyzet most is fennáll, csak most nem a járvány okán, hanem az orosz-ukrán háború miatt. A helyi adók emelésének kontrollját is biztosítani kell.
Kereste már a régi-új kormánytagokat a kamarai felvetésekkel? Még igaz az, hogy Orbán Viktor egy félóra múlva visszahívja, ha nem tudtak beszélni?
Igaz. Mindketten értjük, hogy egy cselekvőképes, erős kormány fontos a gazdaságnak, a működő, sikeres gazdaság pedig fontos a kormánynak. Folyamatos az egyeztetés közöttünk. A kormány új tagjai egyébként nem újak nekünk, hiszen korábbi szerepeikben is kapcsolatban voltunk: Nagy Mártonnal még jegybanki alelnökként és miniszteri főtanácsadóként is, Csák Jánossal hol londoni nagykövetként, hol MOL elnökként beszéltünk, de Palkovics Lászlóval is szoros az együttműködés, Varga Mihály pénzügyminiszterről nem is beszélve, de a többi régi és új kormánytaggal is hasonló a helyzet. A lényeg a gyorsaság, az események ugyanis elképesztően felgyorsultak a korábbi válságokhoz viszonyítva. Mi van, ha például holnap találat éri a Barátság kőolaj-vezetéket? Akkor leáll az olaj és azonnal találni kell valami megoldást.
Ez előrevetíti, hogy a kormány innentől egyre inkább rendeleti úton irányítja a gazdaságot és az országot?
A józan ész ezt diktálja. Gazdasági szempontból a lényeg az, hogy gyorsan reagáljanak a válság által diktált eseményekre és ne vesszünk el a bürokrácia és a jogalkotás útvesztőiben.
Korábban azt mondta, hogy a kamarának konkrét beruházás-ösztönző programjai vannak. Említene néhány konkrét példát?
Sok függ attól, hogy mennyi pénz érkezik az uniótól. Az mindenesetre általános probléma, hogy a kormány és a jegybank olyan filozófiák mentén próbál forrásokat kihelyezni, amit a vállalkozók nem feltétlenül értenek. A Széchenyi Kártya Programban a legsikeresebb konstrukciónk a kombinált mikrohitel volt, amelynek az egyik fele vissza nem térítendő volt, de a másik felét vissza kellett fizetni. Így a vállalkozónak nem az volt a lényeg, hogy olyan üzletet indítson, ami a pályázati feltételeknek megfelel, hanem olyat, amelyik termel majd annyit, amennyiből a hitel másik felét visszafizetheti. A Széchenyi Kártya folytatásáról tárgyalunk a kormánnyal.
Még mindig fontosnak tartja a szakképzés erősítését a közoktatásban, vagy már úgy érzi, hogy elérték a kitűzött célt?
Amíg a munkaerőpiac változik, addig a képzési rendszernek is változnia kell. Ráadásul a kevés gyerek miatt az oktatási intézmények közötti verseny nagy, de szükségszerű. Ma már többen mennek szakmai képzést adó iskolába, mint gimnáziumba.
Az idei felvételi eredmények szerint továbbra is a gimnázium a legnépszerűbb iskolatípus.
Ez úgy igaz, hogy ha a szakgimnáziumokat is bele értjük. A kamara továbbra is fontosnak tartja a duális képzés arányának növelését, mert hisszük azt, hogy a gyakorlatot a vállalkozásoknál az „életben” lehet megtanulni, amely folyamat nem ér véget az iskola elvégzésével. Nagyon fontos, hogy a megfelelő szakmai gyakorlatot és a vállalkozói képességeket is ezeknél a gyakorlati helyeknél tanulhatják meg a leendő vállalkozók. Az évek során sikerült elérnünk, hogy felülről is megnyitottuk a rendszert: egy tehetséges szerszámgépkezelő, most már nagy eséllyel elmehet mérnöknek. Az irány jó, ezen szeretnénk tovább haladni.
