Szabó Menyus szobrai könnyen zavarba hozzák az embert. Nem lehet ugyanis eldönteni, hogy amit látunk, az inkább a régmúlthoz – az ó- vagy újkorhoz – vagy a jelenhez kapcsolódik. A szobrok arca az antik alakokét idézi, a deformált és kicsavart testük viszont a kortárs tendenciákat. A huszonkilenc éves alkotó legújabb kiállítása is ezt a kettősséget viseli magán, a Filter címmel azonban inkább a jelenre reflektál, vagyis arra a közösségi médiában használatos effektre, melynek köszönhetően különböző fényekben, árnyalatokban vagy animációkkal dúsítva alakíthatjuk fotóinkat, és mutathatjuk magunkat szebb színekben. Az így kapott fotók persze sosem a valóságot mutatják, csak egy torzított, szerkesztett képét – a kiállítás keretbe zárt és metál fényű alakjai is erre a hatásra építenek.
Szabó Menyus előtt szobrainak ötlete misztikus módon jelent meg. – Amikor 2014-ben egyetemistaként a Műcsarnokban megnéztem egy kiállítást, akkor az egyik terembe lépve különös víziót láttam: a szemközti falról egy nagy méretű fej lógott le – mondja a művész. Ekkor döntött úgy, hogy szakít a klasszikus formákkal, mivel azok kevésbé szólítják meg napjaink emberét. Menyus ezért kortárs anyagot keresett, amit a gumiban talált meg, hisz azt kedvére nyújthatta, formálhatta. Idővel aztán kiképezte magát a torz alkotások terén is: tett egy művészeti körutat Németországban, hogy a témába vágó legnagyobb mesterek, úgymint Georg Baselitz, Markus Lüpertz és Anselm Kiefer szobrait is megcsodálja.
– Engem a klasszikus szoborábrázolás nem elégít ki. Azt már sokan megcsinálták – mondja a művész, aki noha a műveit klasszikus módon mintázza meg, később negatívot vesz róluk, melybe folyékony szilikont önt, hogy aztán a megdermedt anyagot kedve szerint alakítsa.
A deformált alakról aztán újabb negatívot vesz, és mivel sorozatban gondolkodik, ezért ugyanazt a szobrot olykor elkészíti más formában, nagyságban és színekben is – mostanság ezért megy rajtuk végig festékszóróval, így keltve olyan hatást, mintha azok bronzból lennének.
Legújabb szobrait pedig már nem „csak” deformálja, de keretbe is foglalja őket – méghozzá szó szerint. Az egyik figurát például egy téglalap alakú rámába préselte bele, a másikat meg egy háromszög alakúba. Szabó Menyus ezzel a gesztussal elsősorban a közösségi média szabta korlátokra reflektál, hisz bár a Facebook és az Instagram felületein szabadon alakíthatjuk a profilunkat, a médiumok mégiscsak korlátok közé szorítanak minket. Nem mindegy ugyanis, hogy egy fotó milyen képarányú és felbontású, ahogy az sem, hogy a felhasználó miként reagál-e az aktuális trendekre vagy ismerősei ízlésére, akik lájkokkal hálálják meg posztjait. Az alkotó ezt a helyzetet jeleníti meg, a szobrok így veszítik el eredeti, szokványos formájukat.
A művész szerint az egyént persze nemcsak a virtualitás, de a mindennapokban tapasztalható keretrendszer is korlátozza a szabadság megélésében. – Hajlamosak vagyunk arra, hogy tudat alatt mi is keretek közé szorítsuk magunkat. A többi ember előtt a legjobb formánkat akarjuk hozni, állandóan a tökéletességre törekszünk, miközben napról napra mélyen eltorzulunk. Csak ezt nem feltétlenül mutatjuk meg – véli az alkotó.
Noha szobrai nagyon is kortársak, Szabó Menyusra a legnagyobb hatást az ókori görög és római szobrok gyakorolják, de a reneszánsz és a gótika is közel áll hozzá. – Az antik szobrok esetében rám leginkább a kisugárzásuk hat. Ezeknek az alakoknak olyan energiájuk van, amit nehéz lenne szavakba önteni – mondja az alkotó, hozzátéve, a legjobban talán Johann Joachim Winckelmann német régész fogalmazta meg, hogy a görög szobrokban van „valami nemes egyszerűség, csendes nagyság”.
Szabó Menyus: Filter. Nagyházi Contemporary, Budapest, V. kerület, Falk Miksa utca 13. Megtekinthető június 2-ig
Noha a műveit klasszikus módon mintázza meg, később negatívot vesz róluk, melybe folyékony szilikont önt.
