Amikor utaztam erre az interjúra, egyszer csak a busz hátsó ajtaja meghibásodott, végül aztán csak továbbjött, miközben a járművön dolgoztak az ellenőrök. Ön is tömegközlekedéssel jár, előfordult, hogy egy közlekedési malőr belekerült egy előadásba?
Talán az Illaberekben volt egy buszos jelenet, de az nem ilyesmiről szólt, másra nem emlékszem.
Most jelent meg a Park Könyvkiadó gondozásában Gyárfás Dorka és Somos Ákos AlkalMáté TRUPP – Élveboncolás közönséggel című interjúkötete, a volt osztályáról, akik nyaranta egymás életéről készítettek előadást szám szerint tizennégyet. Ebben az évente jelentkező sorozatban feldolgoztak mindennapi szituációkat?
Mindig az adott illető életéből dolgoztunk, olyan jelenet, hogy autóban ültek, többször előfordult. Szerencsére nagyon éles helyzetbe senki sem került, akkor még nem volt háború, nem volt közöttünk katona, akinek hősi halált kellett volna halnia, vagy elhajolnia egy golyó elől, vagy atomtámadás esetén hasra vágnia magát. De szerelmek, válások, születések és halálok azért akadtak, amelyekből meríthettünk. Ezekből a helyzetekből szintén lehet hőssé válni.
A sorozat befejező darabjának tavaly Jordán Adél volt a főhőse. Az előadás után azt mondta, hogy azt érezte, valaminek vége van. A tanítást is befejezte. Hogy áll az újrakezdéssel?
A vége gondolattal a születésem óta barátkozom. Ez ennek egy megmutatkozása, a barátkozásra való újabb lehetőség. Én elvagyok azzal, hogy valami nincs tovább. Ráadásul mi elhatároztuk, hogy ennek a sorozatnak akkor vetünk véget, amikor minden növendék sorra került. Többször kérdezték, hogy rólam lesz-e előadás, de már az elején megmondtuk, hogy nem tervezünk ilyet.
Azért mert, nem szeretne kitárulkozni?
Nem, egyrészt én ki szoktam tárulkozni, másrészt kitárulnak engem is sajnos, eléggé. De majdnem mindegyikben szerepeltem valamilyen módon.
Dömötör András több előadásban is parodizálta önt, ez nem zavarta?
Dehogyis. Jól szórakoztam ezeken a jeleneteken.
Léteznek az ilyen színháznak határai? Tavaly például a Jordán Adél című előadásba bekerült a címszereplő coming outja. De a mostani kötetben Szandtner Anna megnevez egy korábbi magánéleti kapcsolatát, akit akkor még nem tudott kimondani. Ön beleszólt abba, hogy mi került a magánéleti epizódokból színpadra?
Rendezőként és volt osztályfőnökként én feleltem az egészért, de azt maximálisan az ő kezükbe adtam, hogy a magánéleti vagy más momentumok milyen mértékben és milyen módon szerepeljenek az előadásban. Ám az fontos, hogy amit csináltunk, azt nem dokumentumszínháznak szántuk, tehát nem pontosan úgy történtek az életben meg a dolgok, ahogy a színpadon megjelentek. Ott inkább már egy sűrítménnyé váltak.
Jordán Adélék a Színház-és Filmművészeti Egyetemen az első osztályába jártak, későbbi növendékei nem akartak hasonló sorozatot?
Igazából nem jelent meg ilyen igény.
A „legendás” osztályból hárman kerültek a Katona József Színházba. Ennyien fértek be akkor a társulatba?
Igen. Szandtner Anna, Fenyő Iván és Mészáros Béla került be a társulatba, később Anna helyett érkezett Jordán Adél. A szerződtetéseknél, amióta igazgató vagyok sem szoktam egyedül dönteni, fontos, hogy a rendezők közül ki kire voksol. A logika azt diktálja, hogy olyan jöjjön, aki később elegendő feladathoz jut.
Az egyetemfoglalás idején a növendékei dalokkal búcsúztak el öntől mint tanártól a Vas utcában. Azóta nem is tanít?
Nem, de mostanában tartottam egy kéthetes kurzust fiatal állástalan színészeknek Olaszországban tolmács segítségével. A Freeszfe-n nem is kértek fel, hogy tanítsak, sőt, egy interjút félre is értettek, amelyben a zaklatásról is beszéltem és arra kértek, tartsam távol tőlük magam, ez így is történt.
Miként tudták kezelni azokat a támadásokat, amelyeket a Gothár-ügy miatt kaptak?
Nehezen. Sajnos, minden oldalról támadtak bennünket. Egyet tehettünk, hogy valamilyen módon megpróbáltuk túlélni ezt a vihart.
Gothár Péterrel, akinek a történtek miatt felbontotta a szerződését, azóta tartja a kapcsolatot?
A kérdés feltevése helytelen, Gothár nem volt szerződésben, nem volt mit felbontani. Darabok rendezésére szerződött. Nem tartom.
Milyen helyzetben van most gazdaságilag a Katona József Színház, miközben a fenntartó, a főváros egyre több problémával küzd.
Hálával tartozunk a fővárosnak, hogy megmentett minket. Nagy valószínűséggel, már nem én vezetném a Katona József Színházat, ha nem nyúl közbe a főváros. Jó érzés, hogy a főpolgármester jár színházba, többek közt hozzánk is. A helyzet azonban ettől függetlenül nehéz, ennek a következményei minden bizonnyal minket is érintenek majd, de a jövőnkre vonatkozó részleteket még nem ismerjük.
Egyre súlyosabb gond a színházi politikai szétszakítottság is. Nemrég önök az Örkény Színházzal együtt nemet mondtak arra a megszólításra, hogy vegyenek részt a Színházi Olimpián. Nem lehetett volna épp egy gesztusként igent mondani?
A Katona Művészeti Tanácsa majdnem egy hónapig mérlegelt és végül így döntött. A végső érvünk az volt, hogy nem hisszük, épp most kellene demonstrálnunk a hazai színházi élet egységét. Mikor a sajtóban tovább zajlik a kulturális háború és a hergelés, megbélyegzés, hamis állítások mantrázása. Kétségbeesetten panaszkodnak, és közben lassan már minden széket és pozíciót elfoglaltak, és mintha fordítva lenne, azt kérik, hogy tárgyaljunk és legyünk egységesek. Miről tárgyaljunk? Az elvett lehetőségekről? Az előre levajazott kinevezésekről? Vagy a kinevezések utáni azonnali állami díjak odaítéléséről hogy elhitessük, nem érdemtelenül történtek a kinevezések? Csakhogy a sorrend fordított, mert előbb bizonyítani kellene és aztán díjakat kapni. Milyen egység az, amelyben a főváros által fenntartott színházak jelentős művészei évek óta nem kapnak felterjesztéseink nyomán kitüntetést?
Ezt hogy kell érteni?
Úgy, ahogy mondom. Szó szerint.
Hogy tapasztalja, a közönség is kettészakad politikailag, önökhöz a liberálisok járnak?
Nincs erre vonatkozó felmérésünk, nem kérdezzük meg a közönségtől, hogy ki melyik pártra szavazott. Kis ládákat sem helyezünk el arra vonatkozóan, hogy dobja be mindenki a politikai pártállását bizonyító cetlit.
A járvány után sikerült visszacsábítani a közönséget a Katonába?
A járvány után a nézőink visszatértek. Az orosz-ukrán háború kitörése, illetve az infláció előretörése óta érzékelünk azonban egyfajta visszafogottságot a nézők részéről.
Az idei új bemutatók közül kicsit kilóg a sorból a Mesteremberek. A közönség szereti, a kritika inkább fanyalgott.
A bemutató kényszer miatt kellett keresnünk olyan előadást, amelyet egyszerre játszhatunk a Kamrában műsorra tűzött előadásokkal. Elkezdtünk darabot keresni. A pandémia miatt óriási lakásfelújítási láz indult el az országban, erről szól egy dán szerző darabja, a Mesteremberek. Nem vidám művet kerestem, hanem egy témát, amihez kapcsolódhat a közönség. Nem érint kellemetlenül, ha a nézők nevetnek az előadásainkon. Meglehet, a kritikusoknak nem volt a lakásfelújítás terén tapasztalatuk.
Szellemes riposzt, de beszéljünk inkább arról, hogy miként kötik a fiatal alkotókat a színházhoz?
Fontosnak tartom, hogy ne csak a színészeink „apái” vagy nagyapái” rendezzék a színdarabokat, ezért igyekszem fiatal rendezőket megszólítani. Két fiatal színész is érkezik hozzánk a következő évadban: a következő héten hírt adunk erről az évadzárónk után.
Upor László, az SZFE korábbi rektorhelyettese nálunk korábban arról beszélt, hogy milyen nehéz fenntartani a freeSZFE-t, mekkora a nincstelenség. Mit gondol erről?
Szerintem Magyarországon ehhez hiányzik a kurázsi, a civil felelősség. Néhány kollégám működik ott és nagy igyekezettel tanítanak.
A Katona József Színház mindig élen járt a traumafeldolgozásban, legalábbis születtek ilyen tematikájú előadások. Lehet ilyenekre számítani a jövőben is?
Tarnóczi Jakab legutóbbi két rendezése két kortárs mű. Hasonlókra készül a következő évadban is.
Kiírtak egy Sufni projekt nevű pályázatot, az mit takar?
A Katona József Színház most lesz negyven éves. Ehhez a jubileumhoz kapcsolódik ez a projekt, amely gyakorlatilag egy mentorprogram és előadástervekkel lehetett rá pályázni. Harmincnyolc fiatal alkotó jelentkezett, közülük kettőt választottunk ki, hogy dolgozzanak nálunk. Az ő személyük kilétét is az évadzáró után tesszük nyilvánossá. A mentorprogram vezetője Zsámbéki Gábor lesz.
Több katonás színész játszik sorozatban, korábban épp Zsámbéki Gábor ezt Stohl Andrásnál nehezményezte, válás is lett belőle. Ön engedékenyebb?
Nem erről van szó, én ezeket s sorozatokat nem szoktam megnézni. Aki forgatni szeretne, azt nem szeretném megakadályozni, nem beszélve az anyagiakról. Kovács Lehel és Nagy Ervin elmenetelében ez szerepet játszott. Nem különböztünk össze, de mindketten túlfeszítették a társulati lét határait. Amiket ők bevállaltak, azok egyszerűen időben és szakmai tisztességben túl nőttek azon, hogy ezt egy társulaton belül meg lehessen csinálni. De mindketten tovább játsszák azokat a szerepeiket, amelyeket meg akartak tartani. A Katona József Színház is profitál abból, hogy ők valamelyest még jelen vannak nálunk.
Most, hogy nem lesz újabb AlkalMáté TRUPP előadás, mivel tölti a nyarat?
Hosszú idő után, legalábbis azt tervezem, tudok végre pihenni.
A Gyárfás Dorka – Somos Ákos: AlkalMáté Trupp – Élveboncolás közönséggel című a Park Könyvkiadónál megjelent kötetet június 12-én 18.30-kor mutatják be a Margó Fesztiválon
Máté Gábor
1955-ben született Budapesten. 1980-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze lett. 1987-ben szerződött a Katonához, ahol nem csak színészként, hanem rendezőként is dolgozik. 2011-től a Katona József Színház igazgatója. 1993 óta tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007-ben a Színházi Főtanszakon egyetemi tanári kinevezést kapott, 2011-ig a Színházi Főtanszak Rektorhelyettese volt. Az egyetemtől 2020-ban búcsúzott el. Sokat filmezett, a Kossuth-díjat 2009-ben kapta meg.
