civilek;szociológus;szakszervezetek;Politika;Magyarország;

2022-06-19 08:05:00

Ne a civilektől várjuk, hogy megdöntsék a rendszert, a túlzott elvárások felőrölhetik a mozgalmakat

A hazai demokratikus oldal, főleg a választási kudarcok után, hajlamos a civil szervezetektől várni a politikai megújulást. Figyelmen kívül hagyva a szféra sajátos társadalmi szerepét, feladatainak, világnézeti irányultságának tarkaságát. Milyen reális lehetőségeik vannak a civileknek a közéletben? Gerő Márton szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológiai Tanszéke és az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa hosszú ideje tanulmányozza a hazai civil szféra szerkezetét, működését. Tőle kértünk útmutatót civil társadalmunk világába.

– Részt vesz valamelyik civil szervezet munkájában?

– Az a pici szervezet, amelynek tagja vagyok, jelenleg nem igazán működik. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökségi tagja vagyok. Mikor az ELTE-n meg akarták szüntetni a nemzetközi tanulmányok szakot, illetve a társadalmi tanulmányok alapszakot, utóbbit meg is szüntették, részt vettem a tiltakozó mozgalom szervezésében. De néhány civil szervezettel már csak a munkám miatt is kapcsolatban vagyok. Olykor kíváncsiak a véleményemre, máskor én keresem meg őket valamivel. Interjúzom velük, anyagokat küldök nekik, meghívnak egy-egy beszélgetésre.

– Tudják segíteni őket?

– Mikor valamilyen témával kapcsolatos kutatást végzünk, sokszor próbáltunk visszajelzést adni az adott szervezetnek. De nem könnyű, mert egy szerveződő mozgalomnál nem indul el feltétlenül hosszabb távú szervezeti gondolkozás. Ezért a visszajelzéseink kicsit a levegőben lógnak. Amit egy kutató lát a szervezetből, az sokszor nem tudja felhasználni, mert nem tart még ott a fejlődésben, hogy be tudja építeni.

– Nincs infrastruktúrájuk vagy nem terveznek hosszú távra?

– Nagyon sokszínű ez a szféra, nagy egyenlőtlenségekkel. Vannak benne profin működő szervezetek, amelyek képesek hosszú távra tervezni. Stábbal rendelkeznek, értenek a pályázatok menedzseléséhez, nemzeti kapcsolatokat építenek. Ilyen például a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ vagy a Máltai Szeretetszolgálat. De részarányuk 5-10 százalék lehet. Mások abban a fázisában vannak, amikor eldől, belépnek-e a profibb körbe, vagy maradnak félig amatőrök. Létezik nagyon sok grassroots szervezet, amely önkéntes alapra épül, mozgalomszerűen működik: leginkább helyi ügyekkel foglalkozik, nem feltétlenül rendszeres, folyamatos a tevékenysége. És vannak az időről időre feléledő alakulatok. A bejegyzett szervezeteknek legalább a fele egy-két ember munkájára épül, maximum néhány százezres évi bevétellel. Sok szervezet van tehát a magyar civil társadalomban, de többségük nehezen intézményesül, nem működik rendszeresen, ezért az innovatív kezdeményezéseik elhalnak.

– A tevékenység profilja hogyan oszlik meg?

– A KSH éves felmérése alapján a kifejezetten politikai szervezetek, pártok száma néhány száz. A többinek talán 10 százaléka lehet, amelyik közélettel foglalkozik, próbál közpolitikákat befolyásolni, politikai részvételhez kapcsolódni. Kutatóintézetünk rendszeresen vizsgálja, mekkora a részvétel a civil szerveződésekben. A 18 éven felettiek között 30 százalék körül van azoknak az aránya, akik munkálkodnak valamilyen önkéntes, civil szervezetben. Tavaly 13 százalék volt, aki közéletibbnek tartott tevékenységben, oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi, szociális ügyekkel foglalkozó szervezetekben vettek részt. Kifejezetten politikai pártban, mozgalomban folyamatosan 1-2 százalék tevékenykedik.

– Mennyire lehet különválasztani a közéleti és a szakmai profilt?

– Nehéz kérdés. A civil szervezeteknek többféle típusa van. Az egyik, amely igen elterjedt, a klubszerűen működők. Klasszikus példája a sport- vagy a kulturális egyesület. Összejárunk, focizunk, zenélünk. Magunknak csináljuk, esetleg a helyi közösségnek. Más szerveződések főleg érdekképviselettel foglalkoznak. Legismertebb fajtája a szakszervezet. Furcsa képződmény, mert arra jön létre, hogy a tagjait képviselje, de tevékenységének szélesebb a hatása, hiszen egy kollektív szerződés a munkahely minden alkalmazottjára érvényes lesz. De még így is jól körülhatárolható a képviseltek köre. A harmadik típushoz tartozó szervezetek pedig általános elveket képviselnek, például az emberi jogokat vagy környezetvédelmet. Utóbbiak tekinthetők leginkább közéleti alakulatoknak, ők ütköznek a legtöbbet a pártpolitikai szférával. Az oktatás területén ilyen például az Oktatói Hálózat vagy a Tanítanék Mozgalom. Túllépnek az érdekképviseleten, oktatáspolitikai elveket fogalmaznak meg.

– A kormány szeret arra hivatkozni, hogy civil szervezetnek nem lehetnek politikai követelései.

– Ennek nincs semmilyen elvi alapja vagy jogi háttere. Annyit jelez, hogy a jelenlegi kormánypárt versenytársakat lát bennük. Ezért nem akarja, hogy megerősödjenek, és igyekszik delegitimálni őket, kontrollálni erőforrásaikat, kizárni őket a döntéshozatali folyamatokból. Kihasználva, hogy Magyarországon nagy a bizalmatlanság a pártpolitikai szféra szereplőivel szemben, általános vélemény a politikusokról, hogy lopnak, csalnak, hazudnak. Így aztán, mikor a kormány politikainak minősít egy civil szervezetet, hitelteleníteni is próbálja. Amit valamennyire a civilek is elősegítenek, amikor például nem engedik be demonstrációkra a pártokat, vagy túlzottan deklarálják elhatárolódásukat tőlük. Ma már ott tartunk, hogy kisebb civil szervezetek is távolságot tartanak a nagyobbaktól, ha politikainak érzik azok közéleti tevékenységét. Pedig egy demokráciában természetes lenne a mozgás, az érintkezés a két szféra között. Így is látjuk, hogy civil aktivistákból politikusok lesznek, vagy éppen megfordítva, civil mozgalmakból nőnek ki pártok. A bizalom hiányában törésvonal keletkezik, az erősebb, befolyásosabb szervezetek nem tudják tapasztalataikkal segíteni a kisebbeket, nehezebbé válik fontos ügyek parlamenti képviselete. Elvész egy csomó tudás, erőforrás.

– A külföldi finanszírozás vádja is a delegitimálást szolgálja?

– Alapvetően igen, bár kétségtelen, hogy a kormány szemszögéből a nemzetközi civil társadalom mozgása követhetetlennek tűnik, mert nem látható, hogyan áramlanak az erőforrások közöttük, egyes szervezetek mennyire befolyásosak az európai színtéren. Mindezt a kormány veszélyforrásként ítéli meg, és próbálja az országhatárnál megállítani az eszközök áramlását. De amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, ez kivitelezhetetlen, mert a térségen belül nem lehet fizikailag korlátozni a pénzmozgást. Marad hát a diszkreditálás, a címkézés, hogy egyes szervezeteket külföldről támogatnak, veszélyt jelentenek, mert az országot fenyegető külső erők helyi csatlósai. Valójában a nagy civil szervezeteknek is legfeljebb néhány száz milliós az éves költségvetése. Hasonlítsuk ezt össze azzal, mennyit költ a kormány egy nemzeti konzultációra.

– Elterjedt vélemény, főleg a baloldalon, és főleg választási kudarcok után, hogy a politikai-társadalmi megújulás kulcsát a civilek jelentik.

– Ez megint egyfajta törésvonalat jelez. Mintha két teljesen külön szféráról lenne szó. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a pártok alapvetően egyesületek. Ugyanúgy tíz ember kell az alapításukhoz, lényegében ugyanaz a jogi szabályozásuk, a döntéshozatali formák is hasonlóak. Ami valóban fontos különbség, hogy a pártok indulhatnak a parlamenti választásokon, míg a civilek legfeljebb önkormányzati szinten indíthatnak jelöltet. A lényeg, hogy annak a szervezetnek, amely a parlamentbe akar kerülni, vagy ott akar maradni, a képviselni kívánt témák súlypontozásánál a szavazatmaximálás lesz a fő szempont. Rendre ilyen kérdéseket kell feltenniük: Milyen diskurzust folytassunk? Képviseljük az emberi jogokat, a szociális szempontokat, az oktatás fejlesztését, amire vállalkoztunk, és fontos lenne az ország jövője szempontjából, vagy a jó választási szereplés érdekében használjunk-e inkább valamilyen populista, akár az idegenellenesség határán mozgó, vagy legalábbis elitellenes diskurzust? Ugyanígy, részben ebből a szavazatmaximalizáló logikából ered, amit mostanában mondanak sokan a vesztes ellenzéki oldalon: nem a demokrácia elvi kérdéseivel, hanem az emberek napi problémáival kell foglalkozni.

– Ráadásul a finanszírozás biztosítása, a kellő nagypolitikai mozgástér kialakítása is kompromisszumokat követel.

– Így van. Ezzel szemben a civilek meghatározott céllal jönnek létre, arra fókuszálhatnak, a vállalt feladat végzésén túl nem kell más szempontokkal foglalkozniuk. Ami persze nem jelenti azt, hogy a pártok és a civil egyesületek ne kommunikálhatnának egymással, ne működhetnének együtt. Más kérdés, hogy amikor a mai magyar közéletben megjelenik egy sikeres civil szerveződés, azonnal óriási nyomás nehezedik rá, ami tolja a politikai tér felé. Ez történt a Hallgatói Hálózattal, vagy mostanság a FreeSZFE-vel: na, most majd ezek a fiatalok az egész rendszert megváltoztatják! Teljesen irreális elvárás, akár fel is tudja őrölni ezeket a mozgalmakat. Részben ez is oka, hogy nehezebben alakulnak ki stabil, jól működő, ügyekre fókuszáló szervezetek.

– Nem a társadalmi önszerveződés jelensége miatt várunk sokat a civilektől?

– Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy helyben, az állam részvétele nélkül jobban meg lehet oldani a dolgokat. Az Egyesült Államok már-már szélső értéken képviseli, hogy a civilek meg a piac tudja jól kezelni a helyi problémákat. Csak hát nem minden településen van hozzá tudás és pénz. Az európai és benne a hazai modell alapvetően az államra bízza a közszolgáltatásokat, a civilek pedig inkább problémákat jeleznek, esetleg besegítenek. Utóbbit a magyar állam szereti kihasználni, és szívesen hárít rájuk feladatokat. amit most a menekültügy kezelésénél is látunk. És van egy másik elképzelés is, amely nem kis részben a rendszerváltás környéki diskurzusokból fakad. Eszerint a társadalom jobban el tudja érni, hogy a politika őt szolgálja, ha erős önszerveződésre képes. A civil társadalom így biztosíthatja az állam kontrollját, a demokratikus értékek fenntartását. De lényegében mindkét modell kölcsönös kapcsolatot feltételez az állam és a civil társadalom között. Hogy ez miképpen alakul, erősen függ a helyi politikai kultúra hagyományaitól. Ne feledjük, hogy számos jobboldali civil szerveződés is létezik, nem feltétlenül demokratikus értékrenddel és működési formával. De a modern, központosított állam és a piacgazdaság környezetében, ahol az állam, a gazdaság óriási erőforrásfölénnyel rendelkezik, nehéz elvárni, hogy emberek a munkaidejükön kívül, hétvégén végezzenek szervezetten olyan dolgokat, amelyeket az állam és a nagy cégek óriási pénzekből, rengeteg ember alkalmazásával hajtanak végre.

– Naiv elképzelés, hogy egy párt összefogja az értékeihez közel álló civil szervezetek törekvéseit, és rájuk építse mozgalmi bázisát?

– 2002 után a Fidesz kialakított egy nagyon erős, félig-meddig önszerveződő szférát maga körül. De láthatjuk, hogy ebben a modellben, bármelyik oldalon alkalmazzák is, az adott párt kormányra kerülésével nemigen marad meg a civil közeg ellenőrző funkciója, politikai befolyása. Külső szárnyként összekapcsolódik a párttal, és a vele való lojalitást hangsúlyozza. Ilyenkor persze harmonikus a kapcsolat, de ha valóban egy liberális demokrácia civil társadalmában az ügyek következetes, a politikával akár konfliktusokat is vállaló képviselete lenne gyümölcsöző. Ami nehezen valósulhat meg egy túl szoros politikai kapcsolódás esetén.

– Hogyan látja a hazai civil mozgalom fejlődési tendenciáját?

– Általában egy újabb politikai erő megjelenése, kicsit kiüresíti a civil társadalmat, már csak azért is, mert sokszor civil szervezetek vagy aktivisták lépnek ki a nagypolitikai pályára. Másrészt gyakorlatilag lezáródtak a kommunikációs csatornák az állam és a civilek között, így aztán kellő nyilvánosság hiányában nagyon esetleges, hogy éppen mit sikerül elérni. Nehezen tudnak kialakulni intézményesült szervezetek, amelyek folyamatosan, kellő mozgósítási potenciállal képviselnek ügyeket. Ezt jól tükrözi, hogy néha összejön egy nagyobb tüntetés, máskor meg nem. Ciklikusság jellemző a magyar civil társadalmi szféra fejlődésére. Nem egyre nagyobb és erősebb lesz, hanem folyamatosan újra kell kezdeni, majdnem mindent.