A Kozmosz, amely a 2017-es megszűnése után idén áprilisban újra magára talált, a legérettebb produkciók egyike volt az elmúlt évtizedben. Meseszép allegóriája a dekádnak, hogy sokan a feloszlásuk után ismerték meg őket, és húsba vágó üzenete, hogy egyetlen ellenzéki tüntetésen sem muzsikáltak.
Szabadságuk nem a NER-nek, hanem az országnak tanulság: nem az ingademokráciát, hanem az értelmes, élhető közeget igenelik. A zenekar a választás előtti napokban jelentkezett új dallal (Kelni kell). „Ez nem az eredeti terv, ez durván más, mint amire kiképeztek, / több a front meg a veszteség a jónál. / Többen tűntek el a menet közben, mint ahányan megérkeztek, és ez egy furcsább hely, mint ahová leparkolnál. / Hát kelni kell, haladni még tovább, / és bízni el, hogy már nem lehet ostobább a következő kör.”
Felhúzás, levezetés
Három egyre masszívabb kétharmaddal később még hangosabban vagy más nyelven kell énekelni, hogy foganatja legyen? – kérdeztük Pál Zsombort, az együttes énekes-gitáros szövegíróját. „Gyakori félreértés, hogy a rendszerkritikus zene arra volna való, hogy alapvető attitűdöket formáljon át – mondja Zsombor, aki egyébként újságíró, és a 24.hu vezető szerkesztője. – Mi, a NER és valóban, egyben a Kozmosz kezdete óta mondjuk, hogy
ez feszültséglevezető zene azoknak, akik eleve feszültek.
Nem hiszem, hogy sokan vannak olyanok, akik meghallgatták Az Okosak Földjét, és utána mondták azt: »Jé, most, hogy mondják, ez valóban roppant fura egy társadalom!« Ha valaki valamiért mégis a zenét akarná használni üzenetátvitelre, és azt szeretné, hogy az ne egy, a szokásosnál mérgesebb értelmiségi szubkultúra legyen, Majka-féle, busongós lakossági hip-hopot javasolnék neki. Aminek a kulcsdalában (Magyar vagyok) a hős elhitte, hogy ez a hatalom őt védi, nem magát, és őérte van, aztán lassan rájön, hogy a saját pénzének egy részét osztják vissza neki, és az se csak a háború kezdete óta ér egyre kevesebbet.”
Az említett Az Okosak Földjének (2013) minden szava ül. „Volt egy lépcsőnk, de eltemettük / most építjük újra, hogy lebontsuk együtt / mert az utód is úgyis begőzöl / még pár év és kezdhetjük elölről. / Isten, várd meg a magyart / majd odaérünk, csak még vesszük a kanyart.” A kanyart azóta is vesszük, bár ma már mintha a kanyar venne bennünket. A természetellenes, ravaszul kikényszerített ellenzéki összefogás csúnya karambollal végződött, ami a rezsim végét a beláthatatlan jövőbe tolta. Ez részben újabb kivándorlási hullámot indított, másrészt sokakat késztetett arra, hogy elforduljanak a közélettől. Az országos közöny és az apátia nem éppen ideális közeg a rendszerkritikus poppunkhoz, de a kijózanodáshoz sem (amennyiben a NER mégis egy nagy betépés volna csak).
Olvasna híreket, ha nem szakmai ártalom volna? – kérdeztük a zenészt. „Alkatilag életszerűtlen a kérdésfelvetés, társadalmilag meg az van, hogy attól még egy rendszer sem lett becsületesebb vagy távlatosabb gondolkodású, hogy kevesebben figyelték a működését. Szóval még ha frusztráló is, akkor sem éri meg. Néha – jó, sűrűn – nekem is meg kell csiklandoznom magamat, hogy ha 40 évvel korábban születek, nem lenne útlevelem, és ha most csak 1000 kilométerrel arrébb élnék, lehet, hogy már nem állna a szülővárosom. Ehhez képest nem akut, csak idült dráma, hogy az ellenzéki generációváltásra, úgy tűnik, rá kell mennie egy generációnak.”
Azt a felvetést, hogy az ellenzéket ősszel még többség támogatta, amit sikerült leamortizálni, Zsombor kétkedve fogadja. Szerinte ellenzéki többség az utóbbi tíz évben csak nem összeadható, nem gyakorolható módokon volt, meddő többségként. Másrészt nem hiszi, hogy bántotta bárki szépérzékét vagy a beszédírók logikáját, hogy a kormánynak negyven százalékokkal van kétharmada. „Ha szűkebben nézzük, a botladozó, félszívű összefogás és kampány, aztán a finisben a háború rémképe és az arra adott kakofón ellenzéki reakció nem sok esélyt adott. Nyilván a legkormányzóképesebb alternatívát is meg lehet próbálni szétlőni YouTube-videókkal, de a látványosan kevésbé kormányzóképeset jóval könnyebb. Április óta sok politikusszájból hangzott el, hogy most nem szabad szétesni, hiszen mindjárt a kormány fog az infláció miatt, de hamarjában nem tudnám megnevezni az árnyékkormány gazdasági és oktatási minisztereit, és hogy miket mondtak.”
Tanult tehetetlenség
Antsi blogger, zenész, akinek nyers szövegekre font éteri iróniája – köztük a Fotelhuszár dal – az elmúlt hónapokban vált közkinccsé, lapunknak adta első interjúját. Őszig ugyanúgy élte civil életét, mint bárki más, aztán betelt nála a pohár. Tőle is megkérdeztük, hogy most, amikor 12 évnyi NER után mindinkább elsorvadni látszik a karakán tenni akarás az országban, vajon a közélettől elfordulás lesz általános?
„Ez a tanult tehetetlenség tapasztalati alapon nyugszik. Az Ösztön című film jut eszembe, ahol a gorilla a végén már akkor sem hagyja el a ketrecét, amikor nyitva van az ajtó, pedig megtehetné. Talán ez a politikától, a közös dolgainktól való elfordulás pszichológiai oka. Nem sikerült eredményt elérni, ez a „megunják és hazamennek” élménye. Láthatjuk, a pedagógusok mellé sem áll oda a társadalom. Onnan indul az egész – és ez a szociológiai ok –, hogy a polgárosodás elakadt a kiegyezés utáni boldog békeidők után, aztán a háborúk és a kommunista diktatúra is gátolták. A rendszerváltás óta pedig még mindig nem sikerült megtanulnunk a demokráciát. Nem alakultak ki azok a szokásrendszerek, a fejlett polgári demokráciákra jellemző kulturális és viselkedési minták, amelyekkel kiállunk önmagunkért, szolidaritást vállalunk más társadalmi csoportokkal.”
Antsi szerint egy globális ok is van, a pandémia által okozott karantén, az antisocial isolation. A kommunikáció, a közbeszéd egyre inkább átkerül az online térbe.
Az emberek már nem érzik, hogy a közéletet érintő kérdésekben valós terekben is jelen kellene lenniük, mert beléptek a közösségi médiában csoportokba, odakommenteltek, megnézték az élő közvetítést.
„És van gazdasági oka is: a Fidesz képes buszoztatni az embereket, míg sokaknak nem jut pénzük arra, hogy felutazzanak a fővárosba egy tüntetésre. A kormánysajtó eközben folyamatosan gúnyolta, lekicsinyelte, tüncikézte a megmozdulásokat, ha egyáltalán hírt adott róluk, de rendszerint inkább meghamisította a résztvevők számáról szóló közléseket. A Fidesz egyik fegyvere, hogy konstans szégyenérzetben tartja az ellenzékieket. »Kevesen vagytok, nem értek semmit, úgyis hiába csináljátok!«”
Az említett közösségi média nem sok jót hozott a demokratikus világba. Pedig Antsi szerint is az lett volna a célja, hogy hálózatokba kapcsolja az embereket, elősegítse az információ szabad áramlását. Ám társadalmi zárványokat és buborékokat hozott létre. Amíg korábban újságíró szakemberek csekkolták a hírek forrását és tényszerűségüket, addig ma bárki bármit kitehet a közösségi térbe. „Önjelölt guruk hirdetik doktriner hittételeiket, és kielégítenek világmagyarázatra irányuló vágyakat, ami az ember természetes igénye. Innentől kezdve a világ hit kérdése. A konteók egyre nagyobb teret nyernek. Krekó Péter írt remek könyvet az összeesküvés-elméletekről, a tudás és a hit viszonyáról. Ahol nincs egzakt tudás, ott hiedelmekkel vannak kitömve a hézagok. Erre baromi jól rá lehet játszani, és a hatalom is felhasználja ezt az igényt.”
Usánka a tarsolyban
Antsi a 2019-es önkormányzati választások előtt privát profilján foglalkozott közéleti témákkal. Aztán 2021 őszén annyira erősnek érezte a tétet, hogy azt gondolta, feláll úgymond a barikádra, mert ha megint nem sikerül eredményt elérni, tragédia lesz. Nincs már tartalék a rendszerben, se az oktatásban, se az egészségügyben, se a szociális ellátásban és intézményrendszerben. Ezért több barátjával megfogadta, bármit is gondoljanak, az ellenzéket nem kritizálják urnazárásig, mert prioritás, hogy győzzön az összefogás, és legalább a jogállami és demokratikus keretek legyenek visszaállítva. „Aztán éppen azoktól kaptam a legnagyobb támadást, akik a leginkább rászorultak volna egy igazságosabb gazdaság- és szociálpolitikára. Lehazaárulóztak, megkaptam mindent a sorosistától az illuminátusig, jóformán csak a gyíkembert nem” – emlékszik.
A választás óta az ellenzékkel is kritikusabb. Nagy igényt lát arra, hogy egy valóban új ellenzék épüljön, mert borzasztóan csalódottak az emberek a jelenlegi politikusokban, az egész politikai elitben, és nem kevesen a rendszerváltásig eredeztetik vissza az elégedetlenségük okait. Gyurcsányt kőkemény karaktergyilkosság áldozatának látja, de egyúttal a továbblépés gátjának is. „A súlyok egyike a rendszerben, amiket ha leoldanánk, emelkedne a léghajó. Mert az orbáni mantrák, lássuk be: az ő esetében működnek. Nem vitatom, hogy a Demokratikus Koalíció legitim párt, viszont úgy vélem, ott is van egyfajta szektásodás.”
A NER eltűnéséről azt gondolja, optimista álláspont szerint lépésről lépésre mehetne, ahogyan Orbán építkezett, amelyben kulcsszó a kommunikáció és edukáció, amit ők, a civilek már elkezdtek. Úgy látja, elképesztően sokaknak az alapvető állampolgári ismeretei sincsenek meg. Persze gyakran szkepszis is van benne, de nem hagyja, hogy az apátia legyűrje.
„A pesszimista megközelítés ugyanis az, hogy addig marad velünk a NER, ameddig Orbán akarja. Ilyen végtelen erőforrásokkal, médiatúlsúllyal és szervezettséggel ez tűnik realitásnak. Másfelől lehet ellene dolgozni. El kell felejteni a vízfejű, budapesti, elitista, körúton belüli hozzáállást.
A rendszer magától nem fog felrobbanni, mert nyitottak a határok.
Ha eleged van, összepakolod a motyód, és elhúzol. Vagy levezeted a feszültséget, az online médiában háborogsz-hőbörögsz. De Orbán és társadalommérnök stábja figyel mindenre, folyamatosan mérnek, ha szélesebb körű elégedetlenséget tapasztalnának, beavatkoznak. Ha holnap kommunistának kellene lennie, akkor pirosba tekerve jelenne meg. Neki jól áll az usánka, a tarsolylemez, a kaftán meg a minden is együtt. Ami kell, csak a hatalom megmaradjon”.
A Kozmosz következő két dala már alakul. „Hallgatóik legjobb barátaiként a júliusban megjelenő Greta Thunberggel fogjuk emlékeztetni őket, hogy a NER-t és az orosz agressziót is bármikor zárójelbe teszi az a fenyegetés, hogy meggyulladunk. Utána a Több kell című bájos gyermekdallal hívjuk majd fel a figyelmüket arra, hogy szép dolog a szavazatszámlálás Békés megyében, de előbb-utóbb – Magyarországon inkább utóbb – mindenkinek, akinek van, még egyet tekerni kell a polgári öntudatán, mert akikre nézünk, hogy a képviseletünkben megtegyék, mintha nem tűnnének a szintlépésre képesnek” – adja meg az irányt Pál Zsombor.
Új színfolt az elmúlt hónapokban Kiszin Miklós basszusgitáros, aki különleges videómontázsaival vétette észre magát. „Eeeeembeeeeer! Te zseni vagy! Köszi, hogy hallgathatlak!” – szuperlatívuszok fogadták a Nekem 180 csatornám van című opuszt tavasszal. És Kiszin tényleg zseni, lappangó kincs, aki egyelőre köszönettel elutasította, hogy a nyilvánosság elé álljon, megjegyezve: a látszattal ellentétben szereti az embereket. És, tegyük hozzá, az emberek is szeressék őt: csiszolatlan gyémánt, de a basszusgitározásán (Marcus Miller-motívumok) már nincs mit javítani.
Ha nem muszáj
Egy-egy más karakterű formációnak akadnak korszakalkotó rendszerkritikus dalai is. A lírai hangvételben ilyen a Quimbytől a Kivándorló blues (2013): „Ne szoríts meg engem/ ne szoríts erősen ez fáj/ inkább szoríts nekem/ ha menni muszáj/ hidd el én veled maradnék/ szívesen széjjelszakadnék/ ha lenne mér'/ Magyarország!” Az alternatív kultrockzenekar a 2016-as Forradalommal is beírta magát a nagykönyvbe. „Hát üvöltsön akinek tetszik a zaj!/ Aki a bársonyszékbe új majmot akar/ Hát fel a kezekkel aki nem akar félni!/ Segget nyalni kussban remélni.”
Kevésbé lírai, ámde durván telitalálat az alternatív nemzeti-keresztény kurzust parodisztikusan leíró Keresztes Hadjárat (2019) című darab Dé:Nash és Krúbi előadásában. „Felejtsük hát inkább most el hogy gyűlöljük egymást/ Gyere tesó, mészároljunk le egy jó pár migránst.” Luke Benz zalaegerszegi hiphop/rapper az Abszurdisztán című dallal írta be magát a muzikális ellenállásiparba: „Tudom hazádnak rendületlenül/ De ahol nincs fény a lendület megül/ Újabb 4 év? Nem baj, elrepül/ A fiatalokkal együtt…” Megjegyzendő az ÉNÉSÉN rapcsapat is, Kutyák című dalukkal míves metaforáját írták meg a szabadságnak. „Nyugodj meg, van remény,/ szabad vagy ne félj,/ nem láncolják meg,/ aki nem tartja a kezét.”
A legkönyörtelenebb a kormánnyal szemben a nyíregyházi rapper, Bobafett, akinek a szövegeiből nehéz idézhetőt választani. Maga is példa a permanens kivándorlásra, hiszen az elmúlt évtized zömét külföldön töltötte, választás idején azonban rendre itt van. Reménykedik, és reményt ad. „Boba! Ha Te nem vagy, nem reflektálsz, az a néhány kivétel még szarabbul fogja magát érezni. Tudom ezt ingyen, feles energiádból teszed, de mindig nagy fénypont ha kijön egy új szám, írsz valami frankót.” Az előadó a 2018-as Utópija darabban, a címhez hűen így fogalmaz: „Nem fog vér folyni, ez csak sztrájk, bevethetetlen a hatóság, 4 millió ember a talpára áll, két hétig töretlenül elszánt, becsicskítják a tolvaj kormányt, reccsen a rendszer, ha nincsenek szolgák.” Április 8-a a rappernél is más hangütést hozott a Facebookon. „Ezt az országot már nem lehet fideszisztánnak nevezni, mivel a magyar társadalom DÖNTŐ többsége a tisztességtelenséget, a butaságot, a képmutatást, az egoizmust, az önámítást, az 1bites hazugságokra épülő gagyi/ önkritikátlan önimádatot, a giccset, a becsicskulást, a szolgalelkűséget, az esztelen aljasságot és a konteózombulatot választotta tegnap. … És hogy az aljas, tömeggyilkos ruszkik/putyin utolsó riherongy kis szajhája legyen Magyarország. Tisztelet a NAGYON KEVÉS kivételnek!)
A rendszerkritikus zenei felhangok olykor csak egy-egy produkcióra állnak össze. Ilyen volt a Nem tetszik a rendszer című dal, amely múlt év októberében volt tízéves. „Még mindig aktuális mondanivaló… jó lenne ha ez már csak egy emlék lenne…”, írta Tamara a YouTube-videó alatt. „A miniszterelnököt azóta is Orbán Viktornak hívják”, állapította meg a jubileum kapcsán a Mandiner, egyéb hozzáadott érték nélkül nyilvánvalóan azért, hogy megnyissa az utat a minőségi nemzeti kommentek előtt. És lőn: névtelen senkik köszörülték a nyelvüket Karsay Dorottya emberjogi aktivistán, aki a dal egyik arca-hangja volt. „Nem tetszik, hogy senki sem egész/ Nem tetszik, hogy mindenki fél./ Nem tetszik, hogy a szegények/ fizetnek meg mindenért.” A dalban a kiegyezés igénye is felmerült: „Kit érdekel, hogy ki mit kúrt el/ Legyen már úgy, hogy a harag múlt el./ Itt van a béke a cselekvésre, a jobb és a balsorsnak legyen vége!” A közéleti aktivizmus professzionális előadója noÁr / Molnár Áron és csapata, akik kiállásban és elérésben is magasan a kevésbé ismert produkciók fölött járnak: tavaszi LoveLMBTQIA (Falusi Mariann-nal) és Tanítani akarunk klipje lelkesítő és torokszorító egyszerre.
Az ismeretlen éles nyelvű videó-előadók közül a legismertebb az Apa Zenél. A produkció idén áprilisban már csak egy négy évvel ezelőtti dalát (Ne maradj otthon!) osztotta meg ezzel a felütéssel: „4 éve semmi nem változott: jönnek a ruszkik meg a gecik pártja. Annyi csak, hogy az Együtt már nem külön van, úgyhogy ne maradj otthon.” És a dalszöveg: „Ne maradj otthon, vagy döntenek mások/ A fideszes nénik, az oligarchákok/, Minden szar, de te ne maradj otthon,/ vagy Hagyod, hogy az Orbán tőled is lopjon.” Birodalom1 nevű kommentelő már négy éve ezt írta a dalhoz: „A mi családunkban ez a választás dönti el, hogy maradunk-e otthon, vagy egy másik országban éljük le az életünket. Ha Viktorék megint behúzzák a többséget, akkor ez az ország tényleg menthetetlen, és nincs jövője.” Ádám szerint több barátja fontolgatta ugyanezt, István pedig úgy fogalmazott: „Teljesen ugyanezt mondtam a páromnak. Még 4 évet én nem bírok ki ezekkel... Ha maradnak, akkor menni akarok innen.”
