Szijjártó Péter;Roszatom;Országos Atomenergia Hivatal;Paks 2;

2022-07-01 12:24:00

Szijjártó: a paksi bővítés szeptemberben átléphet az építkezési fázisba

A külügyminiszter bejelentette azt is, hogy Jákli Gergely, az Eximbank korábbi vezérigazgatója fogja szeptember 1-től átvenni a Paks II. Zrt. vállalat vezetését.

Sikerült minden olyan függő kérdést tisztázni a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a paksi bővítés idén szeptemberben átléphessen a második, konkrét építkezési fázisba - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Isztambulban.

A tárcavezető Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt, majd ezt követően arról számolt be, hogy a találkozón áttekintették a beruházással kapcsolatos teendőket, így minden adott ahhoz, hogy a projekt idén ősszel átléphessen az úgynevezett létesítési fázisba.

Mint mondta, az építkezési munkálatok megkezdéséhez további négy fontos engedélyt kell kiadnia az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). Ezek közül a létesítési engedély a legfontosabb, de beadták már a kérelmet a reaktortartályra, a nukleáris szigetre és az ötös reaktorépületre vonatkozóan is.

Hozzátette: az orosz fél biztosítja az összes olyan dokumentációt, amely szükséges ahhoz, hogy az OAH mielőbb megalapozott véleményt tudjon mondani.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter rámutatott, mindez szükséges ahhoz, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk, s így az erőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra emelkedjen.

"Magyarország hatalmas lépést tesz a villamosenergia terén az önellátás irányába, és ez a mostani helyzetben, amikor a nemzetközi energiapiacon teljesen irracionálisan nőnek az árak, hatalmas előnyt jelent majd Magyarország számára" - jelentette ki.

"A nemzetközi energiapiac zavarainak, válságainak nem leszünk oly mértékben kitéve, mint jelenleg, és nem leszünk oly mértékben kitéve, mint sok más ország" - tette hozzá.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy az Európai Unió szankcióinak meghozatalakor kimondásra került, sőt jogszabályban rögzítették, hogy a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználása nem tartozik a korlátozások hatálya alá, és a Roszatom maga sem került rá semmilyen szankciós listára, így az együttműködés nem ütközik semmilyen szabályba.

- összegzett.

Végezetül a külügyminiszter bejelentette, hogy Jákli Gergely, az Eximbank korábbi vezérigazgatója fogja szeptember 1-től átvenni a Paks II. Zrt. vállalat vezetését.