Jobbik-Konzervatívok;Jakab Péter;

2022-08-07 19:21:00

Jakab Péter: megélhetési politikusok lettek a Jobbik elnökségének és frakciójának tagjai

Úgy véli, a párt összekacsint a Fidesszel, s ezért „végezték ki”. 

„A Jobbik elnökségének és frakciójának tagjai megélhetési politikusokká váltak, akiknek sokkal fontosabb a pénz, a hatalom, mint a Haza sorsa” - derül ki Jakab Péter vasárnap délutáni közleményéből.

Mint korábban lapunk elsőként számolt be róla, a Jobbik lemondott elnöke azokat a közleményeket, melyek megnyilvánulásairól tájékoztatnak, egy ideje már nem a Jobbik sajtóosztálya, hanem egyik legközelebbi munkatársa, Molnár Enikő küldi lapunknak. Ezekben Jakab Péter párthovatartozás nélkül, egyszerűen csak „országgyűlési képviselőként” szerepel.

Legújabb megnyilvánulásában - melyet a „Nép pártján csapata” aláírással adott ki - azt állítja, ezek az emberek „becsapták a tagságot, a választókat, és azokat nézik semmibe (sic!), akik az elmúlt két évben végigdolgozták az előválasztási és országgyűlési kampányt. Azokat, akik munka mellett, a szabadidejüket áldozva dolgoztak az Orbán-rezsim lebontásáért.” Kitért arra is, hogy az elmúlt napokban több vidéki Jobbik-szervezet oszlatta fel magát.

- zárul a tájékoztatás. 

Egyébként egy név nélkül nyilatkozó jobbikos nemrégiben a Népszavának azt mondta, hogy Jakab Péter szinte biztos, hogy pártot alapít, ám ennek hátterében nem feltétlenül a politikai racionalitás, hanem inkább a személyes sértettség munkál.