Fidesz;Gyurcsány Ferenc;vita;tranzit;Donáth Anna;

2022-08-30 19:15:00

Donáth Anna üzent Gyurcsány Ferencnek: kell vitázni a kormánypárttal

A Demokratikus Koalíció elnöke korábban közölte, pártja nem hajlandó vitázni a Fidesszel.

Vitázni kell a kormánypárttal. Azért kell vitázni, mert ma egy ellenzéki politikusnak minden lehetőséget meg kell ragadnia arra, hogy nagy nyilvánosság előtt, újra és újra elmondhassa: az országot minden kormányzati szemfényvesztés ellenére valójában egyre tragikusabb politikai, gazdasági és történelmi pályára állítják - írta Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője a Facebookon.

A korábbi pártelnök ugyan nem nevezte nevén, de tartalmából ítélve egyértelműen Gyurcsány Ferenc korábbi bejegyzésére reagált, amikor is a DK elnöke azt fogalmazta meg „általános érvénnyel”, hogy a Fidesz nem partner, ezért nem mennek el vitázni velük. Helyette „készülnek” - zárta gondolatait a mostanában szokásos sejtelmeskedéssel. Ezt azt követően adta követői tudomására a volt kormányfő, hogy több ellenzéki politikus - Márki-Zay Péter, Jámbor András, a Momentum részéről Gelencsér Ferenc és Hajnal Miklós, valamint a szocialista Ujhelyi István és Hiller István is - elfogadták a meghívást a kormányközeli Tranzit fesztiválra, ahol egy-egy kormánypárti politikussal vitáztak többféle aktuális közéleti kérdésben.

Donáth Anna ennek vonatkozásában azt írta, vitázni kell, mert a kormánypárt politikusai letagadhatatlanabbul gyakorlottabbak abban a fajta „vitában”, amely a NER-hez hasonló autoriter rendszerek sajátja.

Donáth Anna leszögezte, éppen azért kell elmenni ezekre a vitákra, hogy ne kényelmesedjenek bele a rendszer ellenzékének szerepébe, hogy ne gondolják, hogy a politika kimerül a Facebook-posztokban és a buborékba való bezárkózásban. „Igen, túlerőben vannak, amikor saját közönség előtt kell vitatkozniuk, részrehajló moderátorokkal. De nem ugyanez a helyzet az országban is?” - tette fel a kérdést.

Megfogalmazása szerint bár „az egész ország egy végtelenített fideszes fesztivállá kezd válni”, a „cinizmus, a hazugságok és a propaganda falát” pedig alig-alig tudják áttörni, ez nem jelenti azt, hogy fel kell hagyni a próbálkozással. „Kötelességünk küzdeni. Én pedig büszke vagyok azokra, akik kiállnak vitázni” - írta, hozzátéve, aki bármit tesz a rendszer ellen, annak szembe kell mennie a túlerővel, hogy megvédje a saját igazságát.