A kormányzat a látszatok fenntartására figyel az oktatásban – e meggyőződésüknek adtak hangot a Momentum „Van-e kiút az oktatás válságából?” címmel tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői – számolt be a 444.
Az eseményre Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárt is meghívták, de nem ment el.
Miklós György a Szülői Hang mozgalom nevében arról beszélt, hogy összeomlásról még nem lehet beszélni, ugyanis az „túl látványos jelenség, a kormányzat pedig figyel arra, hogy az oktatásnak legalább a díszletei megmaradjanak”. Szerinte sok szülőnek ez elég is, mert mindössze annyit látnak ebből, hogy az iskolaépület áll, a gyerek bemegy, délután pedig kijön. „Ami zajlik, az szerintem nem egy összeomlás, hanem egy folyamatos pusztulás” – fogalmazott.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja szerint általában az iskolaváltás előtt kezdi el érdekelni a szülőket az oktatás minősége is.
Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa úgy vélekedett, hogy a kormánykritikus közbeszédben ugyanolyan toposszá vált az oktatás összeomlása, mint az, hogy diktatúra van. Szerinte nincs olyan pont, ahol ezt ki lehetne jelenteni, hanem „szépen lassan megyünk egy irányba, amely sokak szerint negatív. Mindazonáltal
„a szociálisan hátrányos helyzetű rétegek számára viszont már nem tud kompenzálni, esélyt teremteni a rendszer”
– mondta.
Radó Péter oktatáskutató is arról beszélt, hogy a közoktatás a gyermekmegőrző funkcióját még sokáig betöltheti, és még „valami tanításnak látszó tevékenységet„ is folytathat, de bizonyos értelemben már összeomlott a rendszer. Bár Magyarország a fejlett országok átlagától és a közép-európai teljesítményszinttől is erőteljesen leszakadt, de „még nem tartunk ott, ahol Koszovó, és végképp nem ott, ahol Pápua Új-Guinea”.
„Szóval van még hova pusztulni, ilyen értelemben persze nincs összeomlás”
– fogalmazott.
Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom képviselője szerint a tanárok motiválatlansága a diákokra is kihat, mivel gyakran több időt töltenek velük mint a saját szüleikkel.
„Ha azt látjuk, hogy ezek az emberek kiégtek, monoton munkát végeznek és robotolnak, és nem tudnak magukért kiállni, akkor sokszor hajlamosak vagyunk mi is beletörődni, hogy nincs ennél jobb élet”
– mondta.
„Ez a rendszer egy súlyos aberráció” – mondta Radó, aki szerint a magyar oktatási rendszer nem a problémák megoldására, hanem a politikai napirend folyamatos szolgálatára van berendezkedve. A rendszer centralizált és bürokratizált, se a szakmai, se a szervezeti autonómia nem érvényesül, pedig enélkül a problémákat, például a pedagógushiányt akkor se lehetne megoldani, ha akarnák. De szerinte nem is akarják, mert most a feszültség fenntartása a politikai elvárás. Szerinte kisebb a politikai kockázata annak, ha az emberek a pedagógusok „nyomorult helyzetével” foglalkoznak, és nem azzal, hogy „tízszeresére nő majd a gázszámla”.
Az oktatáskutató arról beszélt,
„érti ugyan, hogy szülőként, pedagógusként miért nem hagyhatják abba az érdekvédelmi munkát a szervezetek, és ha pedagógus lenne, ő is sztrájkolna, de a dologra igazi megoldás nincsen, mert az oktatásügy kezelése a kormány nagyobb politikai játszmáinak a része csupán”.