Régre nyúlik vissza ef Zámbó István pályaindulása. Tizenöt éves kora óta, vagyis 1966-tól foglalkozik művészettel, sokféleképpen. Bár hivatalosan sem festészetet, grafikát, sem zenét vagy irodalmat nem tanult, ügyesen mozog az egyes művészeti ágazatok között. 1967 és 1969 között Kecskeméten, a Petőfi Nyomda kézi- és gépszedője volt, de egy mezőgazdasági gépgyár présgépkezelőjeként és egy szentendrei kemping éjjeliőreként is „kipróbálhatta” magát.
Még Kecskeméten ismerkedett meg a szintén sokoldalú feLugossy Lászlóval, akivel nemcsak szoros barátságot kötött, hanem 1968-ban együtt szervezték az első szentendrei szabadtéri tárlatot, amelyet aztán tíz éven keresztül minden évben megrendeztek. Ám nem csupán ez a kezdeményezés fűződik a nevéhez. 1972-ben jóbarátjával feLugossy Lászlóval, Matyófalvi Gábor festő és szobrásszal, Holdas György szobrász- és éremművésszel és a Kossuth-díjas Aknay Jánossal megalapították a Vajda Lajos Stúdiót Szentendrén. „A hivatalos szervek mondták, alakuljunk valamilyen szakkörré, úgy már lehetne csinálni. Így lett a Vajda Lajos Stúdió. Nekünk kinyílt a csipánk, láttuk, hogy félnek tőlünk. Kérdeztük, nem lehetne-e, hogy kapunk egy helyiséget is. Így lett a pincegaléria. Királyok lettünk, még a fővárosi művészeknek sem volt saját galériájuk” – emlékszik vissza a megalapítás körülményeire.
Művészeti csoportosulásuk egyrészt a fiatalok körében ikonikussá vált névadó szürreális festészeti hagyományát folytatta, másrészt a korszak aktuális stílusirányzatainak (dadaizmus, happening), kortárs művészek bemutatkozásának is teret engedett. feLugossy László és ef Zámbó István dadaista és szürrealista látásmódja, szabadelvű gondolkodásmódja nagyban meghatározta a társaság jellegét, akiknek a hetvenes években rendezett tárlatait a konvencionalizmus elutasítása, a nonkonformizmus és a „szabad élet” hirdetése jellemezte.
ef Zámbó István valóban szabadon, műfaji megkötöttség nélkül dolgozik. A „Bármi lehet művészet és bárki lehet művész” – elvének legszélsőségesebb megnyilvánulásai az akcióművészet és a performansz, elméleti alapja a szürrealizmus és a dada. E két művészeti mozgalom olyan létformát jelent, amelyben a műalkotás létrehozása ösztönös és terápiás tevékenység, amely helyrehozza a konvenciók és a hatalom okozta sérüléseinket. Gyermekien naiv ábrázolásmódú, élénk és tiszta színeket használó munkái a szerelem-élet-halál témakörében születnek. Jellegzetes, visszatérő popkultúrabeli motívumai a Miska-kancsó, női akt, koponya, hattyú, csont, macska vagy gyufa és ef Zámbó önmagát jelképező pöttyös labdája.
Mostani, Nyílt levél című tárlatán sem látunk merőben eltérő technikájú és tartalmú műveket, de ez nem is szükséges, ef Zámbó folytatja, amit eddig csinált. Sajátos magánmitológiája jelenik meg a merített papírra készült nyomatokon, amelyekre utólag még tollal vagy tussal rajzol és fest. Mindegyikre mást, mindegyik egyedi. Motívumai gyakran a popkultúra elemeiből származnak, olykor a réberi mesevilágra emlékeztetnek, ahol szürreális módon két fekete hold van az égen, egy házikó fölött lebegő szívben pedig női test formái rajzolódnak ki, másutt egy gyermeket tartó férfi testéből hosszú, ápolt női ujj nő ki. A sort még lehetne folytatni hatszemű bajszos figurával, befőttes üvegbe zárt és mérlegen álló családdal. A végtelenül egyszerűnek tűnő nyomatok önmagukért beszélnek, egyszerre vidámak, ironikusak, groteszkek, meghökkentő módon ötvöződnek rajtuk az össze nem illő szimbólumok, amelyek így különleges szituációkat teremtenek. A kiállított munkák láttán akár egy álomban is érezhetjük magunkat, olyan helyen, ahol a képzelet nem ismer lehetetlent, a fantáziának semmi nem szab határt.
Kopin Katalin művészettörténész szerint ef Zámbó „művészete egy végtelenített nyílt levél a szabadságról, az álmok realitásáról, a margón kívüliségről, arról, hogy minden lehet művészet és mindenki lehet művész. Művei biblia pauperumként (a szegények bibliájaként – a szerk.) állnak előttünk, megváltást kínálva a közöny, a fantáziátlanság, az elidegenedés ellen… Szemlélhetjük ezeket a képeket a modern kor túlélési kódexeiként is, az egyediség, a kreativitás, az önálló ötletekben való hit piktogramjaiként”. Valóban végtelen az értelmezési lehetősége a képeknek, szabadon asszociálhatunk a jól megkomponált, egyszerűsége ellenére is összetett – többértelmű – rajzok láttán.
Az ef Zámbó István munkásságát egyáltalán nem ismerők számára ez a kiállítás minden bizonnyal meglepő élményt tartogat. Akik pedig már jól ismerik a polihisztornak is aposztrofálható alkotó munkásságát, a különleges, hangulatos miliőben, nyomdai gépek, tekercsek és papírlapok között találkozhatnak a művekkel, mintegy bebocsátást nyerve a műhelybe, tetten érve, ahogyan készülnek.
Infó
ef Zámbó István: Nyílt levél. Szentendre, Vinczemill.
Nyitva: október 2-ig
