RMDSZ;Románia;képviselők;béremelés;kormánytagok;

2022-09-27 15:40:00

Romániában meg akarták emelni a kormánytagok és a törvényhozók fizetését, ám a közfelháborodás miatt inkább visszakoztak

Eközben idehaza minden gond nélkül átment, hogy Orbán Viktor bére bruttó kétmillió forinttal növekedjen. 

Mégsem keres majd többet Klaus Iohannis államfő, a kormány tagjai, és a képviselők és szenátorok is be kell hogy érjék a jelenlegi fizetésükkel – legalábbis ezt célozza az a módosító javaslat, amelyet a két román kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) dolgozott ki a nemrég a szenátus által elfogadott tervezethez.

Mint a Főtér beszámolójából kiderül, az eredetileg a helyi választott tisztségviselők és a közalkalmazottak bérének emeléséről szólt volna, de egy RMDSZ-es javaslat nyomán belekerültek a kormánytagok és a törvényhozók is, ami óriási felháborodást váltott ki. Ezt érzékelték a kormány illetékesei is, ezért most léptek. 

A képviselőházban beterjesztett javaslat értelmében csak a helyi választott tisztségviselők, vagyis a polgármesterek, az alpolgármesterek, a megyei önkormányzatok elnökei és alelnökei, valamint a helyi önkormányzatok alkalmazottai kapnak majd nagyobb fizetést. Ennek szintjét az alpolgármester vagy a megyei önkormányzat alelnökének fizetése alapján állapítják meg. A nagyobb megyei jogú városok polgármesterei bruttó 1650 lejjel keresnek majd többet, fizetésük ezzel elérheti a bruttó 17 250 lejt, a városok elöljárói 1300 lejjel kapnak többet, fizetésük így 13 800 lej lesz, a nagyközségek polgármesterei pedig a jelenlegi 10 500 lejhez képest bruttó 11 500 lejt keresnek majd. A módosítást a képviselőház várhatóan biztosan megszavazza, mivel a szintén kormányon levő RMDSZ frakciója is jelezte, hogy már nem támogatja a miniszterek és a törvényhozók fizetésének emelését. Az alsóház a döntő kamara az ügyben, vagyis jó esély van rá, hogy a törvény a „megszelídített” formában lép majd hatályba.

Magyarországon egyébként júniusban döntött arról a Fidesz, hogy a kormány vezető tagjainak jelentősen megugrott a javadalmazása. Nincs ez másképp a miniszterelnök esetében sem, aki a korábbi bruttó 1,5 millió forint helyett már bruttó 3,5 millió forintot keres.