letartóztatás;Országos Roma Önkormányzat;Agócs János;

- Hónapokig letartóztatásban marad Agócs János, az ORÖ elnöke

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 2-ig meghosszabbította Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke letartóztatását – derült ki abból a tájékoztatásból, amit a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kérdésünkre küldött lapunknak.

Az ügyészség, ahogyan arról beszámoltunk, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az ORÖ elnökét. A megalapozott gyanú szerint Agócs János 2022 nyarán azzal keresett meg több ORÖ-képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja az elnöki tisztségét.

Ifjabb Farkas László, az ORÖ egyik elnökhelyettese, Tiszabura polgármestere látszólag hajlandónak mutatkozott elfogadni a korrupciós ajánlatot, valójában értesítette a hatóságot: minden lépése az ügyészség tudtával és jóváhagyásával történt. A 30 millió forintos vesztegetési pénz első részletét, 18 millió forintot ifjabb Farkas egy kecskeméti csárdában adta át Agócs Jánosnak. A nyomozók lesben álltak, a pénz átvétele után a helyszínen őrizetbe vették az ORÖ elnökét. A lebuktatáshoz szükséges összeget az ügyészség bocsátotta ifjabb Farkas rendelkezésére.

Nagy a valószínűsége, hogy egyéb bizonyítékok is szólnak Agócs János ellen: ifjabb Farkas László korábban elmondta, hogy hangfelvételeket készített kettejük beszélgetéseiről.

Megtörténhet, hogy Agócs ellen más ügyekben is eljárás indul. 

Ifjabb Farkas ugyanis nyilvánosan azt állította, volt rá eset, hogy az elnök 500 ezer vagy 1 millió forintért vásárolt meg képviselői szavazatokat.

Roma politikusok részéről heves bírálatok is érték ifjabb Farkas Lászlót az általa alkalmazott módszer miatt, ő azzal érvelt: a célja az volt, hogy a „bűncselekmény kapja meg méltó büntetését, tisztuljon meg a cigány közélet”. Az ügyészség a bizonyítás megnehezítése, meghiúsítása, továbbá a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ORÖ-elnök letartóztatását, amit egy hónappal ezelőtt el is rendelt a bíróság. A Fővárosi Törvényszék közlése szerint a mostani, a letartóztatást január 2-ig meghosszabbító végzés egyelőre nem végleges. Agócs János akadályoztatása óta Lakatos Oszkár, az ORÖ általános elnökhelyettese látja el az elnöki teendőket.

Információink szerint ezt üzente a kabinet egy szakmai egyeztetésen.