oktatás;Magyarország;tanár;életpálya;

Péntek reggel Budapesten élőlánccal álltak ki a magyarországi pedagógusokért

- Mindenki, aki tanár akar lenni, megkapja a visszatérő kérdést: „Megbolondultál?”

A tanári pályára készülő egyetemi hallgatók 30 százaléka lesz pedagógus a diploma után. Öt pécsi tanárjelöltet kérdeztünk arról, hogy miképp látják szakmájukat és jövőjüket.

– Megbolondultál?! – ezt kérdezgették Kirizs Nikolett-től korábbi tanárai, amikor a kaposvári lány visszalátogatott volt iskolájába, és elárulta, hogy pedagógus szeretne lenni.

Nikolett történelem-angol szakra járt a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán, és mindenképp tanítani akart. Aztán egyszer csak elege lett a történelemből, úgy vélte, túl sok, felesleges tananyag aprólékos bemagolását várják tőle, aminek az oktatásban soha nem veszi a hasznát. A történelem helyett felvette a latint (azt már középiskolában is tanulta), s – várhatóan – 2023-ban diplomázik. Ám Nikolett már nem akar általános- vagy középiskolában tanítani. Inkább cukrász lesz. A váltást így magyarázza:

– A pandémia alatt süteményrecepteket olvastam, és megsütöttem őket. Megkínáltam vele a társaimat, és annyi sikerélményem volt, hogy azt éreztem: cukrász akarok lenni.

Arról kérdezem a kaposvári lányt, mit szóltak a terveihez a hallgatótársai, ő csak legyint:

– Nem lepődtek meg. Harmincan kezdtünk az angol-történelemtanári szakon, közülünk talán öt lesz pedagógus.

Ez érthető: alacsony a bér, korszerűtlenek a tankönyvek, de mégis azokat kell tanítani, mert azokat finanszírozza az állam. A tanárok túl vannak hajtva, a sok adminisztráció elveszi az idejüket, ettől stresszesek. És tapasztalják, hogy a politikai vezetés semmibe veszi őket. A mi egyetemünkön több munkacsoportban volt szakmai vita az új tanárképzésről. Utóbb mindenki azt mondta, hogy a javaslataikból semmit sem vettek figyelembe a döntéshozók.

Öt, a pécsi egyetemre járó pedagógusjelölttel beszélgettem arról, hogy miképp látják szakmájukat és jövőjüket. A múlt héten nyilatkozott lapunknak Gerner Zsuzsanna, a PTE Tanárképző Központjának főigazgatója, s ő elmondta, hogy a tanárnak felvett hallgatók 40 százaléka a képzés 5-6 éve alatt lemorzsolódik, s a diplomázóknak pedig a fele lesz pedagógus (akiknek aztán a fele a következő 5 évben lesz pályaelhagyó). A most megszólított fiatalokat arról is kérdeztem, hogy ezt a jelenséget ők mivel magyarázzák?

Boda Vivien sem lesz iskolai tanár. A balatonlellei lány a családjából elsőként tanulhatott egyetemen, Vivien szülei középfokú végzettségűek, s ők örültek, hogy gyermekükből magyar-honismeret tanár lesz. A rokonságban viszont Vivien is megkapta azt, amit Nikolett:

– Bolond vagy, nem fogsz megélni! – próbálta lebeszélni őt több hozzátartozója.

De Vivien kitartott 2021 januárjáig. Épp vizsgára készült, és az egyik honismereti tárgyból be kellett vágnia a történelmi Magyarország összes folyóját, patakját, hegy-dombját. Így idézi fel akkori állapotát:

– Azt kérdeztem magamtól, hogy minek ez nekem? Kinek fogom én ezt megtanítani? Kint hullott a hó, és arra gondoltam, hogy emiatt a haszontalan adathalmaz miatt nem mehetek a párommal sétálni a hóban.

Vivien pár hét múlva átjelentkezett pedagógia szakra, és ott idén júniusban diplomázott. Ősz óta Alsószentmártonban, egy alapítványi tanodában hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik. A csakis romák lakta délbaranyai falu tanodájához 66 diák kötődik, egy-egy napon 20-25 gyerek tanulásában kell segíteni az ott dolgozó pedagógusoknak.

– Jól érzem magam, gyorsan befogadtak – mondja az elmúlt két és fél hónapról, s még hozzáteszi: – Nem bánom, hogy nem iskolában tanítok. Annyi rosszat hallok az iskolákban tanító kollégáktól. Reggel héttől délután ötig bent vannak, aztán viszik haza a munkát. A kívülállók közül sokan azt hiszik, hogy mi az a heti 26 óra tanítás? De hát azokra az órákra készülni kell, a dolgozatok javítása is sok idő, arról nem beszélve, hogy mennyi munkával jár adminisztrálni az órákat. Ráadásul az alaptanterv azt várja el a diákoktól, hogy magoljanak, az adatok a fontosak. Baromság! Arra kellene megtanítani őket, hogy önállóan gondolkozzanak.

A 207 ezer forintos kezdő pedagógusbér pedig nem elég a megélhetéshez, a volt hallgatótársaim mindegyike másodállást vállal.

A bér a tanodában is kevés, bár kicsivel több, mint egy iskolában lenne. Vivien párja grafikus, és jelenleg CNC-kurzusra jár. A pár abban bízik, hogy ebben a szakmában jó a bér, főleg, ha a férfi elmegy külföldre dolgozni.

Mellesleg a PTE egyik tanárától hallottam egy ironikus törvényjavaslatot, ő azt mondta: meg kellene tiltani, hogy a tanárok összeházasodhassanak, hisz egy jól kereső házastárs mellett a pedagógusok akár hobbiból is taníthatnának, és így nem is kellene emelni a bérüket.

Ironikus javaslat, ám ettől még igaz, hogy sok fiatal azért tud megmaradni a tanári pályán, mert a társa nem pedagógus. Megélhetés dolgában Csirke Andrea is a párjára épít.

A biológia-földrajz szakon jövőre végző, pécsi lány barátja ugyanis a jól fizetett IT-szektorban tevékenykedik. Andrea mosolyogva meg is jegyzi: – Ő úgy gondolja, hogy amit majd én keresek, az elég lesz költőpénznek.

Talán a várható egzisztenciális biztonság is közrejátszik abban, hogy Andrea el se tudja képzelni máshol a jövőjét, mint a katedrán. Egyébként azt Andrea is megkapta általános iskolai tanáraitól, hogy bolond, ha beáll tanítani. De rá ez nem hatott:

– Ovis korom óta a tanítás az álmom – vallja be nevetve –, amikor kicsi voltam, kiraktam a plüssmaciimat, és órát tartottam nekik.

Andrea már fel is vette a kapcsolatot volt gimnáziumának földrajztanárával, 2023 őszétől szeretne oda tanárként visszatérni.

Orsós István se számít arra, hogy meg lehet élni az iskolai tanításból. Ennek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy ő tanár lesz. A matematika-fizika szakra járó István 2023 őszétől a barcsi Dráva Völgye Szakgimnáziumban szeretne tanítani, azért ott, mert ott érettségizett, és sokat köszönhet volt fizikatanárának. A Barcshoz közeli faluban, Istvándiban felnőtt István pályaválasztása regényes, amit ő röviden ekképp ad elő:

– Mindig jó voltam matekból, és az osztálytársaim kérték, hogy segítsek nekik. Rendben, mondtam, de hozzatok nekem kaját. 

Mi nehéz körülmények között éltünk, és gyakran maradtam éhes. Az, hogy segítettem a matekban a társaimnak, remek érzés volt, és arra gondoltam: ha tanár leszek, minden nap sikerélményem lesz. Nekem hiába ajánlanának olyan állást, ahol dupláját keresném, mint egy pedagógus, nem fogadnám el. Engem a tanítás tesz boldoggá, és boldog akarok lenni.

Tegyük azért hozzá, hogy Orsós Istvánnak jövedelem dolgában van egy aduja, a férfi ugyanis az egyetemi évek alatt – a szociális és tanulmányi ösztöndíjból, valamint a szakkollégiumi munkából – összegyűjtött némi pénzt, s azt ügyesen befektette. Bátyja volt a tanácsadója. A testvére először fizika szakon diplomázott, majd a Magyarországról elüldözött CEU-n elvégezte az üzleti menedzser szakot. A báty most a CEU-n tanít, Bécsben, de előtte évekig bankban dolgozott, és megtanulta a biztonságos befektetés módszereit, amibe beavatta öccsét is. István a befektetéseiben bízik.

Horváth Gergely meg abban, hogy egyszerre akar tanítani az egyetemen és középiskolában. A pécsi férfi jövőre végez az angol-történelem szakon, s az egyetemmel arról tárgyal, hogy maradna az intézményben, ahol a leendő pedagógusoknak nevelésszociológiát oktatna. Utóbbi tudományban harmadéves kora óta kutat, elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek tanítására fókuszálva. Ám úgy érzi, hogy ez a további egyetemi kutatás és az oktatás csak akkor lehet teljes, ha közben ő maga is tanít egy középiskolában. Vagyis a kettős állás elsősorban Gergely szakmai fejlődését szolgálja, de anyagilag is jól jön, főleg, hogy a férfi nyáron megnősült, és könyvesboltban vezetőhelyettesként dolgozó feleségével hamar gyerekeket szeretnének. Amikor arról kérdezem, hogy egy kezdő középiskolai tanárnak milyen fizetést gondol indokoltnak, így felel:

– Egy pedagógus a próbatanítással együtt hat évig jár az egyetemre, úgy érzem, ennyi felkészülés után a nettó kezdőfizetésnek 300 ezer felett kell lennie.

Gergely azonban nem titkolja, hogy számára az egyetem azért is fontos, mert nagyobb oktatói autonómiát biztosít, mint a középiskola. Emellett megtapasztalta a gimnáziumi tanárok túlterheltségét:

– Ha a másnapi óratervemet délután háromkor elküldtem a mentoromnak, éjjel 11-12-kor kaptam rá választ. Ez is arról árulkodik, mennyi a munkájuk.

Aligha meglepő, hogy a megszólalók egyetértenek a tüntető és sztrájkoló pedagógusokkal. Szerintük ez elmondható szinte valamennyi hallgatótársukról is. Örülnek annak, hogy végre kiállnak magukért a tanárok. Azt viszont sajnálják, és nem is egészen értik, hogy a kiállás és az összefogás miért csak mostanra szilárdult meg, hiszen a gondok évtizedesek. Azt se értik, hogy a kormány miért nem akar érdemi ajánlatot adni a tiltakozó pedagógusoknak. Valamennyien azt mondják, hogy ha most iskolai alkalmazottak lennének, ők is részt vennének a demonstrációkban. A szimpátiatüntetéseken már eddig is ott voltak. Mindannyian úgy érzik, hogy a tüntetőknek nincs kormánybuktató szándéka, de azt látják, hogy a pedagógustársadalom többsége nem Fidesz-barát.

– Attól lettek a tanárok Fidesz-ellenesek, ahogy a kormány bánt velük – állítja Boda Vivien. – Most is csak bizonytalan ígéreteket ismételget a kormány, hogy majd lesz béremelés, ha kapunk erre pénzt az uniótól.

– Arra nem gondolnak – vetem közbe –, hogy azért nem enged a kormány, mert érzi, hogy a pedagógusokat már elvesztette, tőlük hálát úgy se várhat?

– Nem tudom, de a pedagógusokat már tényleg elvesztették. Ahogy az egyetemistákat is. 

A gyárban egyre erősebben jelentkeztek a negatív gazdasági hatások.