„Attól tartok, hogy ennek az egésznek a levét az a szegény lány fogja meginni” – Interjú Spányi Antal székesfehérvári katolikus püspökkel

A béke megteremtése a legfontosabb, nem jó dolog, hogy fegyvereket adunk Ukrajnának – állítja Spányi Antal székesfehérvári katolikus püspök, aki szerint mellékes, hogy melyik fél kezdte az orosz-ukrán háborút. Az egyházi méltóság nem politikai, hanem erkölcsi kérdésnek tartja, hogy a választási kampányban fideszes jelöltet támogatott, azt pedig nem szabad hagyni, hogy a nyelv tönkremenjen.

– Idézem, amit Pákozdon mondott a közelmúltban, egy hálaadó szentmisén: „Az ember szomorúan hallja, hogy egy fiatal leány, akitől az ember kedvességet, szépséget és okosságot vár, kiáll az emberek elé és perceken keresztül semmi mást, csak gyalázatot – bocsánat a kifejezésért – okád ki a szájából. Megdöbbenünk.” Név említése nélkül, de jól azonosíthatóan az október 23-án felszólaló Pankotai Lili pécsi gimnazistát bírálta. Ezek szerint egyetért azzal, hogy iskolája, a ciszterci rend gimnáziumának igazgatója is elhatárolódott tőle?

– Én nem erről beszéltem. Megdöbbenve tapasztalom, hogyan romlik a magyar nyelv, a nyelvhelyesség, a hangsúly. Időnként még a televízió riporterei is úgy hadarnak, hogy alig lehet követni. Különösen borzasztó, amikor egy játszótér mellett elhaladva halljuk, milyen stílusban beszélnek a gyerekek vagy az anyukájuk. Nem szabad engedni, hogy a nyelv így tönkremenjen. Ha az ember megszokja, hogy mindenféle durvaságot, közönségességet, obszcenitást kienged a száján, az nem jó. Annak se, aki kimondja.

– Minden trágár közéleti megnyilatkozást szóvá szokott tenni? Akkor is, ha az valamelyik kormánypárti újságírótól, például Bayer Zsolttól hangzik el?

– Azt is elítélem, persze.

– Nyilvánosan?

– A konkrét esetre nem emlékszem, de máskor is előfordult, hogy felemeltem a szavamat. Ha durvaság van a társadalomban, ha méltatlan szavak hangzanak el, akkor nem maradok csendben. Az egyik olyan püspök vagyok, aki azokra az eseményekre, amelyek az emberek életét érintik, ki szoktam térni. Teljesen mindegy, kinek a szájából jön ki, aminek nem lenne szabad kijönni, az ellen szót kell emelni. Az nem helyes. Neveket nem szoktam emlegetni, az nem az én hivatásom. Én pap vagyok, püspök, nekem az egyház erkölcsi tanítását kell képviselnem. Ezt tettem más helyzetekben is.

– Pankotai Lili már nem az egyházi iskola tanulója. Helyénvaló, hogy így alakult?

– Nem az én kompetenciám, hogy erről véleményt alkossak. Magára a jelenségre hívtam fel a figyelmet. Két évig voltam katona Nagyatádon, sajátos körülmények között. Érettségije csak a kispapoknak volt. Amikor megláttak minket, vaskos káromkodásba kezdtek, de még ott se beszéltek ennyire csúnyán. A kritikát el lehet mondani normálisan, kulturáltan is. Az iskolának felelőssége, hogy a diákokat megtanítsa helyes módon kifejezni a gondolataikat.

– Jelen esetben egy katolikus iskola volt az, amelyik nem végezte jól a dolgát.

– Amennyire tudom, ez egy nagy létszámú iskola, sokan járnak oda. Csak egyetlen ilyen eset fordult elő. Tehát az iskola jól végzi a dolgát. Attól tartok, hogy ennek az egésznek a levét az a szegény lány fogja meginni. A bűn mindig önmaga ellen tör. A bűn soha nem visz előre, el kell kerülünk. Nem csak azért, mert a jó Isten számonkéri rajtunk, hanem azért, mert a bűnnel önmagunk ellen dolgozunk, a magunk kárára vagyunk.

– A tavaszi parlamenti választás előtt nyíltan támogatta a Bicskén induló fideszes jelöltet, mondván, hogy „nemcsak az egyháznak, hanem az egész társadalomnak és Európának is szüksége van olyan hitvalló, keresztény politikusokra, mint Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos”. Önként ajánlkozott, vagy felkérésre állt mellé a kampányban?

– Megkeresett és megkért, én pedig szívesen megtettem, mert ő úgy próbálja segíteni az emberek életét, hogy az összhangban van a katolikus egyház társadalmi tanításával, és azt a családpolitikát próbálja megvalósítani, amit Ferenc pápa is megdicsért a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus végén. Tehát ezt láttam benne, nem volt szó sem politikáról, sem politikai irányzatról vagy pártról.

– Márpedig ez keményen pártpolitika.

– Én erkölcsi kérdést látok abban, hogy a választókat hozzásegítsem a döntéshez egy ilyen jelentős ügyben. Itt egy ember, aki a családjával együtt minden vasárnap ott van a szentmisén, elismerésre méltó, amit a közösségért tesz. Egyébként nem mindenkit ajánlottam.

– Mások is kérték?

– Nem is jutottunk el odáig, hogy kérjenek. Ellenzéki oldalról senki nem keresett. Hangsúlyozom, vannak ellenzéki – vagy már nem aktív, volt ellenzéki – politikusok, akikkel jó a kapcsolatom. Semmi bajunk egymással. Empátiával tudjuk a mindennapokban megélt valóságot, egymás törekvéseit úgy nézni, hogy az erőt ad, elsősorban, azt gondolom, a másik fél számára. Hívő emberként nekem az erőm Istentől van, a tőle kapott erővel segítek másokat, akik keresik az utat, a boldogságot, az önmegvalósítást, a társadalom előbbre vitelét.

– Voltak kormánypárti politikusok, akiket nem kívánt támogatni?

– Biztos, hogy lett volna ilyen, de az említett személyen kívül arról az oldalról se kerestek. Szóba se jött.

– A Bodajkon tartott szeptemberi zarándoklaton kijelentette: „Hálával tartozunk azért a reményért, amelyet a vezetők hitből fakadó harca ad nekünk, amit sokszor oly nagy túlerővel szemben is megvívnak, a média nagy ellenszelében.” Értékelhetők ez másként, mint a kormány melletti kiállásként?

– Ha ön úgy akarja értékelni, akkor úgy értékeli, de én ebben is erkölcsi kérdést látok. Van egy irány, ami valamiféle erkölcsi rend képviseletére törekszik, amit jónak tartok, éppen ezért úgy érzem, támogatnom kell.

– A kormánynak még nem volt olyan intézkedése, ami kiváltotta a nemtetszését?

– Ez politikai megközelítés. Én nem politikai, hanem erkölcsi kérdéseket vizsgálok.

– Maradjunk csak a „brüsszeli szankciók” ellen meghirdetett, közpénzek milliárdjait felemésztő „nemzeti konzultáció” bombás plakátjainál. Ön szerint ez rendben van?

– Az egyháznak világos a háborút elítélő tanítása. Nagyon is sokat imádkozunk azért, hogy legyen békesség. Nem értek egyet azokkal, akik azzal foglalkoznak, hogy ki kezdte. A verekedő gyerekeknél sem azt kell nézni, hogy ki adta az első pofont. A lényeg az, hogy nem szabad verekedni.

– Korántsem mindegy, ki a megtámadott fél. Egyértelmű, hogy a háborút Oroszország kezdte.

– Most ez mellékes. Békét kell teremteni, különben az egész világ tönkremegy. Egyre nagyobb a rettegés mindenkiben. A mi egyházmegyénk intézményeiben is laknak ukrán menekültek, mindenféle segítséget viszünk, pénzt küldünk. De az, hogy fegyvereket adunk Ukrajnának, és ezzel próbáljuk a háborút még tovább fenntartani, szerintem nem jó dolog.

– A másik lehetőség, hogy Ukrajna nem kap fegyvereket, és győz az agresszor Oroszország.

– A béke vagy a háború a kérdés. A békesség mindennél többet ér. A Szentatya is azt kéri, hogy üljenek le és tárgyaljanak. Borzasztó dolog, ami Ukrajnában történik, ezt el lehetett volna kerülni. Mindkét oldal óriási veszteségeket elszenvedve pusztítja a másikat, miközben súlyos válság felé sodródik a világ. Amikor Lengyelország területére rakéták csapódtak be, csak egy hajszál választott el minket attól, hogy kitörjön egy még nagyobb háború.

– Orbán Viktor júliusban Tusványoson arról beszélt, hogy a magyarok nem szeretnének „kevert fajúvá válni”. A tiltakozásokra reagálva a miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy időnként félreérthetően fogalmaz: a fajkeveredést „kulturális kontextusban” kell értelmezni. Augusztus 20-án, Székesfehérváron ön a „fehér faj” kifejezést használta: „Sokan a Nyugat alkonyáról beszélnek, történelmi válságról, a fehér faj hanyatlásáról, és az európai keresztény kultúra pusztulásától féltik a világot.” Utólag sem érzi, hogy a kormányfőhöz hasonlóan ön is félreérthetően fogalmazott?

– Egy beszéd úgy születik, hogy felhasználom mindazt az élményt, ami elér a világból. A nyelvemre odajött ez a kifejezés, mert hallottam innen is és onnan is, az emberek beszéltek erről. Az világos, hogy Isten minden embert egyenlőnek teremtett. Teljesen egyforma értékű minden ember, függetlenül a bőrszínétől, a vallásától, a politikai álláspontjától.

– 2020 júniusában ezt mondta a járványról: „A vezetőink a helyükön voltak, és biztos döntéseket hoztak, hogy ne érjen el minket a baj, mint más országokat. Jó volt látni, hogy keresztény vezetőnk biztosan, világosan és szelíden utat mutatott napról napra.” Akkor még aránylag kevés volt a halálos áldozatok száma, mára azonban közelít az 50 ezerhez, ami a népességhez viszonyítva világviszonylatban is kiemelkedően magasnak számít. Nem lenne indokolt felülbírálnia a véleményét?

– Azt láttam abban az időben, hogy felüti fejét egy irányzat, amely szerint nincs is semmiféle járvány, nem kell sem oltás, se maszk, ez csak hisztéria. Fontos, hogy volt valaki, aki mert és tudott időben dönteni. Sokféle oka van annak, hogy ilyen sok lett az áldozat. A mi társadalmunk elöregedett társadalom, az időseket könnyebben elvitte a betegség. Müller Cecília országos tisztifőorvos éppen a minap kapott kitüntetést az egészségügyi világszervezettől a pandémia kezeléséért.

– Az ön által méltatott keresztény vezető nem Orbán Viktor lenne, hanem Müller Cecília?

– Igen, ő volt az a keresztény asszony, aki naponta kiállt és utat mutatott. Ebben a kérdésben nem Orbán Viktor mondta meg, hogy mit kell csinálni, hanem Müller Cecília: ő volt az, aki megvívta ezt a harcot, ő volt a pandémia elleni küzdelem vezére.