Kérdés, hogy egy 145. évforduló mennyire kiemelt, a köztévé mindenesetre megemlékezett Ady Endrének ezzel a sorszámmal jelölhető születésnapjáról. Na, nem november 22-én, mert egy keddi napon Ady emléke kevés nézőt szólíthatna meg, ezért az M5 inkább a Szinetár Miklóst köszöntő februári gálaest sugárzását részesítette előnyben, a Dunán meg éppen be vagyunk állítva három sorozatra, az Alpesi őrjáratra, a Jelizavetára és A rózsa nevére. Ady a születésnapja előtti hétvégén kapott műsoridőt. Végül is, rendben van, a nézőszám aligha magasabb, de a tisztelgés hangsúlyosabb. Márpedig a tisztelgés a kulturális örökség ápolásának lelke.
Hogy mennyire az, s mennyire általánosan beitta magát művészeti értékeink kezelésébe, jól mutatta az évforduló kapcsán az M5-ön bemutatott Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei című produkció. Nem az állami tévé megrendeléséről, a Madách Színház vállalkozásáról van szó. Idén indította el Írók-sorsok-szerelmek online-sorozatát, amelyből az Ady-előadáson kívül A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei tekinthető meg a Madách365 videótárban. Senki se lepődjön meg, mert sajátos műfajt kínálnak: film-szín-játékot. Persze nem takar semmi rendkívüli dolgot az elnevezés, lényegében tévéjátékokról van szó. Azaz, lenne szó, ha szükség lenne még a televízióra ilyen produkciók elkészítéséhez. De mint látjuk, ma már a színházak is képesek – részben a Covid-járvány korlátozásainak ösztönzésére – nem csupán saját előadásaik élő közvetítésére, rögzítésére, hanem a színpadi játékkal érintkező mozgóképes műfajok készítésére is. Ráadásul a digitális technika új, meghökkentően kifinomult vizuális megoldásokra ad lehetőséget. Valóban filmszerű színpadiasságra. Ahol a tér feltételessége, stilizáltsága megmozdul, nem csupán hátteret, színpadképet nyújt, hanem szabadon komponálható, hangsúlyos elemévé válik a játéknak. Horgas Ádám rendező-animációtervező, Kiss Jenő operatőr és Bujdosó Nóra jelmeztervező ki is használja ezt a látványteremtési potenciált. Virtuóz képek sorában gyönyörködhetünk. Más kérdés, hogy egyik sem vág igazán mellbe, a hatás nem lép túl az agyafúrt dekorativitáson.
Ez a dekorativitás azonban nem véletlen. Pontosan megfelel az irodalmi anyag jellegének. Nyáry Krisztián eredeti szövegekből, Ady versekből, a szereplők és kortársak leveleiből, naplóiból állította össze a film-szín-játékot. Szép mutatvány ezekből jeleneteket, párbeszédeket fabrikálni, de kellően mély, kikristályosodott problematika híján mindez megreked és szuperszínvonalú iskolai ünnepség vagy oktatófilm szintjén. Ami persze nem kevés. Létrejön az irodalmi aura, csak képtelen önálló életet élni. A mű egyrészt számít az életmű és a költő ismeretének kontextusára, másrészt tisztában van vele, hogy ezt csak az alapfokú műveltség szintjén teheti. Ezért aztán hiába a rengeteg munka, a szövegek ügyes összeillesztése, elnagyolt, ismert toposzokból álló képet kapunk Adyról és szerelmeiről, Lédáról, Zsukáról (Dénes Erzsébetről) és Csinszkáról. A három nő az archetípusok nyerseségében jelenik meg, a költő nem tud kiszakadni a róla kialakított, belső szakítóerőre épülő bálványképek rabságából. Nem mutat fel újszerű, izgalmas rétegeket a szerelemben. Így pedig hiába a korszerű vizuális formák, a míves szerkesztés, a vállalkozás az intellektuális tisztelgés szintjén marad.
Gyakori eredmény ez kultikus művészek alakjának, életének ábrázolásánál. Képtelenek vagyunk embernek látni őket, nekik nincs átélhető sorsuk – szellemi szimbólumok. Amit nem emeltek be ebbe a szimbólumba, általában csak pletykaszinten mesélhető el. Ezért aztán kényelmesebb, és talán jobb is a műveikkel foglalkozni. Ilyen próbálkozást is láthattunk a köztévé Ady-évfordulós kínálatában. Az Ady novellák című tévéfilm 1977-ben készült egy akkori jelentős színházi egyéniség, Kazimir Károly rendezésében. A kor jellegzetes közművelődési televíziós terméke, szépen, megbízhatóan, szövegkövetően, fekete-fehérben, nagy színészekkel elevenít meg négy rövid prózai írást, aminek Ady A műhelyben című szerkesztőségi színképe ad keretet. És természetesen a Költő alakja, aki valamilyen formában megjelenik az epizódokban. Szerző, elbeszélő, akit tekinthetünk Adynak is. Első pillantásra furcsának tűnhet, hogy Kozák András alakítja, de ennek a páratlanul eredeti színészegyéniségnek a visszafogott dinamikája idővel egészen sajátos titokzatosságot, ellentétek marcangolta lelki szilajságot, éles üvegszilánkokra tört érzékenységet sugároz. Ady nem ilyen volt, gondoljuk mindvégig, de közben azt érezzük, akár ilyen is lehetett. A szimbolikus alakjába belefér. Élvezetes ezzel játszadozni, plusz belekóstolhatunk a költő kevéssé ismert prózai világába is, jellegzetes színeket kapva egy széles társadalmi palettáról. Aztán bele is olvashatunk, mert ott van az a polcon, csak hát ki tudja már, mi van ott a polcon. A versek hiányoznak, mert azokat már levettük a Madách film-szín-játéka után. Nem volt az sem kárunkra. Jó megpihenni az irodalomban két focimeccs között.
