- Békére és elmélyülésre ösztönöz Yoko Ono budapesti kiállítása

Az ukrajnai háború motiválta Yoko Ono japán képzőművész Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítását, amelynek központjában a béke és a békevágy áll. A kurátor, Gulyás Gábor szerint a művek érzékletesen szólnak a témáról, és árnyaltabban, mint a politikai közbeszéd, miközben az installációk még a közönséget is alkotásra sarkallják.

Ezt tapasztaljuk rögtön a kiállítás kezdetén, ahol Az én anyukám gyönyörű című interaktív mű fogad minket: egy patyolatfehér, üres fal, amelyen a látogatók az édesanyjuknak küldhetnek üzeneteket öntapadós papírokra írva. Ezt a projektet Yoko Ono 2004-ben indította el az akkori japán földrengés áldozatainak segélyakciójaként, ami azóta számos múzeumban megvalósult. A mű különlegessége, hogy bár minden „alkotó” egyedi, személyes üzenetet adhat át anyjának, idővel a cetlikre írt sorok az anya-gyermek viszony összetettségét fogják bemutatni. Szintén a közönséget vonja be a Szín hozzáadása (Menekülthajó) című installáció, mely konkrétan egy fehér falú szoba, közepén egy fehér csónakkal. A közönség a kihelyezett kék színű filctollakkal üzenhet a háborús menekülteknek – a mű a tárlat során várhatóan egy feliratokkal és rajzokkal teli térként fog megjelenni. A nemzeti múzeum előterében elhelyezett kívánságfával pedig az ukrajnai békéért tehetünk: a kihelyezett papírokra írhatunk üzenetet, majd ráköthetjük azt a fa ágaira. A kívánságok a tárlat zárultával Izlandra kerülnek, ahol a Képzeld el a békét! nevű torony tövébe lelnek majd végső otthonra.

A kiállításon persze klasszikus értelembe vett művek is szerepelnek, melyek szintén gondolkodásra késztetik a látogatót. A Nyisd ki az elmédet 90 című munka például egy téglalap alakú fadoboz, belsejében aranyszínű kulccsal, mely arra ösztönöz, hogy elménket ne hagyjuk zárva, vagyis legyünk nyitottak, ne vegyünk semmit se készpénznek. A tárlat amúgy kérdezni is megtanít: a Miért című vászonképen a Why (Miért) kérdőszót olvashatjuk kérdőjel nélkül, míg a Miért nem? című munka – az előző párdarabja – arra mutat rá, hogy minden ügy kapcsán létezik választási lehetőség. Ugyancsak erre a szóra épül egy 1970-es animációs film, melyben Yoko Ono mániákusan ismételgeti a „Miért?” kérdést, miközben volt férje, John Lennon gitáron, Klaus Vormann basszusgitáron, Ringo Starr pedig dobon biztosítja a háttérzajt.

A tárlaton vannak kevésbé elvont művek is. A Básztet című 1988-as munka világító szemű macskaszobrai például megidézik az azonos nevű, egyiptomi macskaistent, mögöttük pedig japán írással olvasható egy ima, mely szerint Básztet, a boldogság és szabadság úrnője megszünteti a gyötrelmet, míg furfangjával megóv az elkövetett gyalázattól. A Játssz bizalommal! című két sakktábla meglepő módon csak fehér mezőkből és bábukból áll, így ha két személy játszana rajta, idővel elfelejtenék, hogy ki melyik figurával volt. Yoko Onónak amúgy ez a volt célja: „Játszd, ameddig csak emlékszel, ki az ellenfeled és ki a saját éned!”, vagyis ebben a meccsben nincs hagyományos értelemben vett küzdelem, idővel létrejön a béke.

A múzeumba érdemes többször is visszatérni, a tárlathoz kapcsolódóan ugyanis tizenkilenc performanszot nézhetünk meg, melyeken a leírás szerint egy-egy kitűnő ember vesz részt – első alkalommal Trill Zsolt színművész –, akinek ruhájából a közönség egy olló segítségével egyenként vághat le egy darabot, melyet aztán borítékba helyezhet, és elküldheti vagy átadhatja annak, akit szeret. A „szeánsz” Yoko Ono 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben bemutatott performanszához kapcsolódik, melyet a művész New Yorkban és más nyugati nagyvárosokban is bemutatott. A mű többjelentésű, hisz egyszerre beszél az alávetettségről és az áldozatvállalásról is. Egy biztos: az alkotásokat nézve nemcsak élményekkel, de a béke témájához kapcsolódó gondolatokkal is gazdagodunk.