Európai Unió;helyreállítási terv;

2022-12-15 20:04:00

Nagy nehezen, de megszületett a végső megállapodás az uniós pénzekről

A határozathozatalt különféle okokból Lengyelország késleltette.

Hosszú vajúdás után csütörtök délután megszületett a döntés a magyar felzárkóztatási támogatások felfüggesztését is tartalmazó négyes csomagról: a tagállamok többsége áldását adta a magyar helyreállítási tervre, a 6,3 milliárd euró (2500 milliárd forint) zárolásával járó jogállamisági eljárás folytatására Magyarországgal szemben, az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásra és a globális társasági minimumadó bevezetésére.

A határozathozatalt különféle okokból Lengyelország késleltette. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a csütörtöki uniós csúcsra érkezvén azt mondta: hiba és zsarolási kísérlet volt összekapcsolni és egy csomagban kezelni az ukrajnai segítségnyújtást és a nagyvállalatok adózásának átalakítását. Varsó meghökkenést keltett azzal, hogy az utolsó utáni pillanatban külön kifogást támasztott az adómegállapodással kapcsolatban, de a partnereknek végül sikerült leszerelniük az ellenállását.

A kamatterheket a tagországok vállalják.

Ez a feltétele ugyanis annak, hogy hozzáférjen a járvány utáni helyreállítást segítő 5,8 milliárd euró (2300 milliárd forint) támogatáshoz és hozzáférjen a felfüggesztett 6,3 milliárd euróhoz az EU kohéziós alapjából. A kabinet ezek közül már jónéhányat végrehajtott, de a száz százalékos teljesítést csak jövő március végére vállalta. Az ellenőrzéssel megbízott Európai Bizottság akkor fogja újra értékelni a teljesítményt, és javaslatot tenni a zárolt pénzügyi források további befagyasztására vagy felszabadítására. Magyarország vállalta, hogy folyamatosan tájékoztatni fogja Brüsszelt az elfogadott jogszabályokról és végrehajtásukról.

Mint beszámoltunk róla, az egy csomagban kezelt négy dossziéról hétfői ülésükön jutottak politikai megállapodásra az EU27-ek. Az Orbán-kormány elállt a vétófenyegetéseitől, a többiek pedig valamelyest csökkentették a javasolt pénzügyi szankció mértékét. A csütörtöki jóváhagyás ennek az alkunak a hivatalos szentesítése volt.