kongresszus;Egyesült Államok;puccskísérlet;Donald Trump;

Jamie Raskin, a külömbizottság egyik tagja

- Donald Trumpot és öt szövetségesét is elszámoltatnák a 2021. január 6-i puccskísérletért

Donald Trump büntetőjogi felelősségre vonását indítványozta a tavalyi puccskísérletet vizsgáló különbizottság. Öt szövetségesét is elszámoltatnák.

"Ha fenn akarunk maradni, mint a törvények és a demokrácia nemzete, akkor ez soha többé nem ismétlődhet meg” - vonta le a tavaly január 6-i puccskísérlet tanulságát Bennie Thompson, az események körülményeit feltáró képviselőházi különbizottság demokrata elnöke. A másfél éven át működő, kétpárti testület több mint ezer tanúvallomást és százezernyi dokumentumot gyűjtött be, tíz nyilvános meghallgatáson vezető republikánus párti politikusokat és tisztségviselőket faggatott.

A felhalmozott bizonyítékok alapján a kilenctagú különbizottság képviselői megállapították: Donald Trump egy több részből álló összeesküvésben vett részt, hogy megváltoztassa a Joe Bidennel szemben elveszített 2020-as elnökválasztás végeredményét. Hétfő este ezért egyhangúlag a volt elnökkel szembeni bűnvádi eljárás megindítására tettek javaslatot. Ez inkább szimbolikus lépésnek tekinthető, elvégre a Merrick Garland igazságügyi miniszter által novemberben felkért Jack Smith különleges ügyész már egyébként is vizsgálja Trump büntetőjogi felelősségét a január 6-i eseményekben.

A különbizottság mindazonáltal kezdeményezte, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján négy különböző bűncselekmény miatt vonják felelősségre Trumpot, köztük például lázadás szításának vagy annak támogatásának vádjával a Capitolium elleni ostromban betöltött szerepéért. A békés hatalomátadást megzavaró, az Egyesült Államok történetében példátlan incidensben öten vesztették életüket és csaknem 140 rendőr sérült meg, a hatóságok eddig csaknem ezer résztvevő ellen emeltek vádat. A különbizottság egyik demokrata tagja, az alkotmányjogász Jamie Raskin hangsúlyozta, hogy az amerikai igazságszolgáltatásnak nemcsak a kiskatonákat, hanem az értelmi szerzőket és szervezőket is felelősségre kell vonnia.

A testület alelnöke, a republikánus Liz Cheney szerint az egyik legszégyenletesebb tény, amire fényt derítettek, hogy az egykori elnök órákon át tétlenül nézte az erőszakos eseményeket a tévében. Ez szerinte nem csak bűncselekmény Trump részéről, hanem teljes erkölcsi kudarc és egyértelmű kötelességmulasztás, ami alkalmatlanná teszi őt bármilyen közhivatal betöltésére.

A különbizottság vádemelést javasolt a volt elnök öt szövetségesével, név szerint Mark Meadows elnöki kabinetfőnökkel, továbbá Rudy Giuliani, John Eastman, Jeffrey Clark és Kenneth Chesebro ügyvédekkel szemben is, akik a gyanú szerint részt vettek a milliárdosnak a hatalom megtartására irányuló törvénytelen összeesküvésében. A kongresszusi testület ezenfelül etikai eljárást kezdeményezett négy republikánus képviselő, köztük a házelnöki székre pályázó Kevin McCarthy ellen, amiért beidézettként nem jelentek meg a bizottság előtt.

A hétfői záróülését főként a feltárt tények és azok alapján tett következtetések összegzésének szentelte a különbizottság. Megállapították, hogy egyes tanúk nem voltak túl készségesek, például Trump lánya, Ivanka sem. Állításuk szerint arra utaló bizonyítékokat is találtak, hogy a volt elnök megpróbált ügyvédeken keresztül befolyásolni, lefizetni egyes tanúkat.

A testület egy új videórészletet is bemutatott Hope Hicks, Trump régi bizalmasának októberben tett vallomásából. Ebben a tanácsadó arról beszélt: többször is figyelmeztette főnökét, hogy a választási csalásokról szóló hamis állításokkal tönkreteheti politikai örökségét. 

Felvetése azonban süket fülekre talált. – Senkit sem fog érdekelni, mit hagyok örökül, ha veszítek, ezért ez nem számít. Az egyetlen dolog, ami számít, az a győzelem – Hicks visszaemlékezése szerint Trump nagyjából így válaszolt az aggályokra. A tanácsadó azt is felidézte, hogy a január 6-át megelőző napokban hiába kérlelte az akkori elnököt, az nem volt hajlandó erőszakmentes tünetetésre felszólítani híveit.

A 2024-es republikánus elnökjelöltségre pályázó Trump kampánystábja kirakatpernek minősítette a különbizottság munkáját. A testület által tanúként berendelt, de az idézést bíróságon megtámadó volt elnök maga viszont szűkszavúan reagált a záróülésre. Közösségi oldalán a milliárdos a bizottsági tagsága miatt a Republikánus Párt által megbüntetett Cheney augusztusi előválasztási vereségén gúnyolódott.

Hiába akarja elfoglalni a Kreml ura újévre at ukrajnai Bahmutot, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök személyesen ment a frontra a honvédőkhöz, akiket hősöknek nevezett.