Sokszor túl későn, csak akkor kerülnek kapcsolatba a segítségre szorulókkal a szociális szakemberek, amikor már túl nagy a baj és a lehetőségeiken túlmutató komplex kríziskezelésre lenne szükség – Majoros Márta szociológus, szociálpszichológus szerint ez volt az egyik leggyakrabban visszatérő panasz az ágazatban dolgozókkal készített interjúi során. A szakértő 160 humánsegítő szakemberrel készített interjút azért, hogy feltérképezze a munkájukkal járó nehézségeket, a segítőkre nehezedő terhet, rávilágíthasson az esetleges rendszerszintű hibákra. Tapasztalatait nemrégiben egy szakmai előadáson összegezte.
A szakértő előadásában azzal kezdte, hogy beszélgetőpartnerei is evidenciaként kezelik, a súlyos megélhetési problémákkal küzdő családok, kisnyugdíjasok, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek, egyedülálló betegek, esetleg függőségekkel küzdők többsége kapcsolatba kerül a szociális ellátórendszerrel, a kérdés csak az: mikor? A kérdezett szakemberek szerint túl későn, már jóval azután, hogy megelőzésre gondolni lehetne. Addigra gyakorta szinte kezelhetetlenné válik az alapprobléma, ráadásul – emelte ki Majoros Márta – sokaknál mentális problémák is kialakulnak, amely már túlmutat a szociális szakma kompetenciáin, másik szakterület bevonását igényelné. Csakhogy erre sok esetben nincs kapacitás – összegezte a kérdezettek tapasztalatait a szociológus.
- Drámai helyzeteket idézhet elő, hogy a szociális szakembereket elsősorban a megelőzésre készítik fel, miközben ők maguk is azt tapasztalják, hogy a legtöbbször kríziskezelés szükséges mire színre lépnek
– mondta Majoros Márta, aki szerint a beszámolókban is visszatérő elem volt, hogy a „kliensek” már súlyos mentális problémákkal küzdöttek, amikor kapcsolatba kerültek a segítőkkel. A szociálpszichológus szerint a leggyakoribb ilyen eset „a rászorultsági tényezők” miatt kialakuló depresszió:
– A tartós munkanélküliség, a mobilitási esélyek elporladása, a kilakoltatás veszélye, az adósságspirál, a betegségek mind-mind olyan tényezők, amelyek hosszútávon garantálhatják a depresszió kialakulását.
Ezek külön-külön is depresszióhoz vezethetnek, csakhogy a kiszolgáltatott helyzetben lévőknél általában halmozottan jelentkeznek a bajok, amelyek még súlyosabb mentális problémákat generálnak.
Ez utóbbira egy sajátos példát említett a szakértő:
– Képzeljük el, hogy a munkanélküliség, a pénztelenség miatt közüzemi tartozást halmoz fel valaki, és emiatt kikapcsolják nála a villanyt. Milyen érzés lehet, amikor az összes nyomasztó gondjával, félelmével, kilátástalanságával ott marad egy teljesen sötét lakásban?
A depresszió mellett ráadásul megannyi más súlyosabb mentális betegség is jelentkezhet a klienseknél. Majoros Márta megemlítette:
a szociális támogatásra szorulók legalább 30 százaléka küzd borderline személyiségzavarral – miközben sokszor talán a segítő és a kliens sem tud erről.
– Ez egy pszichiátriai kezelést igénylő betegség, de a szociális segítők nem feltétlenül ismerik fel, hogy erről van szó. Ők csak azt érzik, hogy valami nem stimmel. Ha ennek utána akarnak járni, akkor sincs könnyű dolguk, mert a pszichiátriai ellátórendszer túlterhelt, nincs elég szakember, a betegutak sem egyértelműek. Ez pedig óriási baj,
mert például a borderline személyiségzavar esetében súlyos, kriminális következményei is lehetnek a megfelelő ellátás, kezelés elmaradásának.
A szakemberekkel folytatott beszélgetésekben visszatérő elem volt az is, hogy sokszor azoknak sem könnyű segíteniük, akikhez időben jutnak el. Majoros Márta szerint sokan vélekedtek úgy, hogy kifejezetten veszélyesebbé vált a szakmájuk, nagy a segítőkkel szembeni bizalomhiány, ami csak nagyobb lett a rendszerváltás óta. A szociológus kutatásának zárása is meglehetősen pesszimista:
az inflációs és energiaválság növeli a krízishelyzetek számát, ami a segítők és a rászorulók helyzetén is egész biztosan tovább ront.
