Óriási a bizonytalanság a Tungsram egykori dolgozói között, semmit nem tudni az „utódcégekről”

– Nagyjából 150-170-en reménykedhetnek abban, hogy megmarad az állásuk, hétfőn legalábbis ennyi dolgozóval tárgyalt a vezetőség – mondta lapunknak Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Egyelőre nem tudni, milyen keretek között, de a Tungsram az egyes gyáregységeiben kisebb cégeket hoz létre, ezek vennék át az „anyagyár” szerepét, persze megosztva. Lesznek például, melyek az üzemeltetésért felelnek majd, ezeknél, gondolom, a hajdani „TMK-sok”, azaz a karbantartók kapnak majd munkát – tette hozzá.

Mint arról karácsony előtt beszámoltunk, a november elején felszámolás alá került Tungsram az ünnepek előtt néhány nappal jelentette be, hogy Zalaegerszegen a Videoton, Újpesten a Bakony Kerámia és a Rauscher, Hajdúböszörményben egy nem nevesített befektető és Scintilla Kft. venné át gyáregységeit és dolgozóinak egy részét, Nagykanizsán pedig egy ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó cég ipari parkként hasznosítaná a gyártelepet, s alkalmazna egykori Tungsram-dolgozókat. (Kisvárdán tavaly teljesen leállt a termelés).

Lapunk tavaly tavasz óta folyamatosan nyomon követte az egykor világhírű fényforrásgyár kálváriáját: a kormány stratégiai partnerének számtó Tungsram vezetése áprilisban, a választás után jelentette be, hogy a túlélésért küzd, s kénytelen elbocsátania öt telephelyéről 1600 dolgozóját. A cég a nyár folyamán csődeljárásba menekült, ám mivel a legnagyobb hitelező, az állami tulajdonú Eximbank nemet mondott az ajánlott csődegyezségi konstrukcióra, novemberben elkerülhetetlenné vált a felszámolás megindítása, s így fel kellett mondani a még megmaradt dolgozóknak is. Lapunknak a Tungsram vezetése akkor úgy nyilatkozott, a tervek szerint kisebb leányvállalatokat hoznak létre, s így a cég egészséges üzletágai életben maradhatnának, hiszen a kisebb vállalkozások vonzóbbak a befektetők számára.

– A jelek szerint Nagykanizsán megmaradhat a műanyag-, a ledösszeszerelő- és a fémmegmunkáló üzem – folytatta Kupó Csaba –, emellett ipari parkként hasznosítanák a gyár területét, vagyis több, kisebb cég költözne ide. Ám ezek egyelőre csak tervek, konkrétum még nem hangzott el, sőt, tudomásom szerint még felszámolóbiztost sem neveztek ki.

Utóbbit Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke is megerősítette, aki hozzátette, bár a cégvezetés január közepére ígérte, hogy konkrétumokkal szolgál a jövőt illetően, vagyis kiderül, mennyien maradhatnak a régi dolgozók közül – a cég decemberi közleménye 400, a leendő új tulajdonosok által átvett munkavállalót vizionált –, újabb információt azóta sem kaptak.

Kerestük a Tungsramot is, arra kértünk választ, hogyan állnak a tárgyalások, sikerült-e megegyezni a lehetséges befektetőkkel a gyáregységek átvételéről, ha igen, milyen feltételekkel, illetve, hány korábbi Tungsram-dolgozónak marad meg az állása? Lapzártánkig a cég nem válaszolt kérdéseinkre.

A hajdani Tungsram-dolgozók nagy többségét persze már nem érinti az átszervezés: a nyári, az előzetesen bejelentett 1600-asnál cirka negyedével nagyobb létszámú elbocsátás után novemberben újabb 750 tungsramos kapta meg a felmondólevelét, s míg az újpesti gyárban dolgozók viszonylag könnyen el tudtak helyezkedni, vidéken nehezebben ment az újrakezdés, sőt, sokan még mindig nem találtak maguknak új állást.

„A kanizsai gyárban a leépítések előtt bő 1200-an dolgoztak, s több, mint ezren kerültek utcára” – állította Kupó Csaba. – A visszajelzések alapján a nyáron elbocsájtottak közül nagyjából 300-an még nem tudtak elhelyezkedni, jellemzően szakmunkások, technikusok, a betanított munkásoknak ugyanis jobban adódtak lehetőségek a városban. Néhányan, a napi majd’ 100 kilométeres ingázás miatt jellemzően a fiatalabbak, zalaegerszegi és marcali állásokra jelentkeztek, ám az idősebbek ettől eléggé ódzkodnak.

A leépítések bejelentése után a kormány, a városvezetés, valamint a kormányhivatal munkaügyi központja is segítséget ígért az utcára kerülőknek. Balogh László, Nagykanizsa fideszes polgármestere például állította, „a felmondással érintett dolgozók részére konkrét állásajánlatokat tudunk biztosítani”, s a „leépítéssel kapcsolatban biztató perspektíva a vagongyár által kínált 1300-1500 fő esetleges foglalkoztatása”. Utóbbi Nagykanizsára települését Cseresnyés Péter, az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium egykori államtitkára, a város kormánypárti parlamenti képviselője jelentette be nem sokkal a választások előtt, s az ígéret szerint 2023 tavaszára már legördülhet az első vagon a gyártósorról, ám – ahogyan erről novemberben beszámoltunk – még egy kapavágás sem történt az üzemnek kijelölt területen.

Ahogyan a beígért tanfolyamok közül sem sok valósult meg: raktárosi, személy- és vagyonőri és bolti eladói átképzéseket hirdettek meg végül, ám ezek iránt a szakszervezet tájékoztatása szerint csak alig néhányan, cirka húszan érdeklődtek.

– Sokaknak 30-40 évnyi tungsramos időszak után kell új életet kezdeniük, méghozzá néhány évvel a nyugdíj előtt, ami nem egyszerű – jegyezte meg Kupó Csaba, aki maga is 42 évet dolgozott a kanizsai gyárban. Mely ráadásul a szakszervezeti mozgalom utolsó bástyájának számított a dél-zalai városban: a dolgozók 60 százaléka tag volt. Az újabb gyárakban már nincs munkavállalói érdekképviselet.