Fénytörés – Bőröndnyi dokumentum keltette életre a több mint 120 éves Tungsram történetét

 A magyar elektronikai ipar bölcsőjét jelentő cég 2022-ben ment csődbe. Bőröndjét évekig ki sem nyitották. 

A Tungsram Váci úti székházának egyik bejárata

Új tulajdonosa lett a tönkrement Tungsram kisvárdai gyárának és a repülőgép-karbantartó cégének

A vásárló személye egyelőre ismeretlen.

Csak hitegették a tungsramosokat, többen utcára kerültek a hajdúböszörményi üzemből, Újpestről pedig mindenkit elküldtek

Többen utcára kerültek a lámpagyár hajdúböszörményi gyáregységéből, pedig még februárban is úgy tudták, az új befektető átveszi őket – tudtuk meg. Újpestről is mindenkit elküldtek.

Kezdenek reménykedni, már látják a fényt a tungsramosok

Az elmúlt hetekben ugyanis az eredeti ígéretek szerint megalakultak azok a kft.-k, amelyek átvesznek ez-egy termelési folyamatot.

Nagykanizsán a hajdani dolgozói létszám nagyjából 10 százalékát sikerült megmenteni, a többiek utcára kerültek

A rózsa és a neve

A cím nem Umberto Eco regényére és a hasonnevű filmre, hanem a világirodalom korábbi örökbecsű klasszikusára utal. Nos, fontos-e a név? Egyáltalán nem! Legalábbis egy szerelmes veronai 14 éves lányka szerint mit sem ér, hiszen meggyőződéssel kiáltja: „Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos”.

Megvan a Tungsram felszámolója

A felszámolási eljárás hivatalos kezdete január 23.

Fordulatok a Tungsram-mentőakcióban, egyre kisebb az esélye, hogy a fényforrásgyár zalaegerszegi üzemét átveszi a Videoton

A Videoton társ-vezérigazgatója az eladók különös „kanyarjait” kifogásolta.

Óriási a bizonytalanság a Tungsram egykori dolgozói között, semmit nem tudni az „utódcégekről”

Már csak kevesen reménykedhetnek.

A Tungsram fejfájára

Darabonként menthetik meg a Tungsramot

Zalaegerszegen például a Videoton venné át a gyáregység üzemeltetését.

Új cégek veszik át a Tungsram telephelyeit és dolgozóinak egy részét

Körülbelül ötszáz alkalmazottnak menekülhet meg az állása.

Itt a vége, kirúgást kaptak karácsonyra az eddig maradó Tungsram-dolgozók

Négy gyáregységében 30-40 dolgozója kivételével az összes alkalmazottjának felmondott a Tungsram Operations Kft. – tudta meg lapunk.

Mindenkinek felmondott a Tungsram Hajdúböszörményben, de pár napig még lesz munka

Amennyiben mégis lenne érdeklődő befektető, csaknem kilencven dolgozó a régi üzemében folytatná.

A Tungsram újpesti (képünkön) és hajdúböszörményi üzemébe is várnak befektetőket

A Tungsram még küzd, de 750 dolgozót érintő, csoportos létszámleépítést helyezett kilátásba

Az állami Eximbankot hibáztatja a kormány stratégiai partnere, a végveszélybe került Tungsram a felszámolási eljárásért.

Mindenki megdöbbenésére nemet mondott az állami Eximbank, felszámolás várhat a Tungsramra

Az állami tulajdonú pénzintézet a hétfői egyeztető tárgyaláson nem indokolta, miért utasítja el az új feltételeket.

Rengeteg pénzzel verték át őket, megélhetésükért harcolnak a kirúgott tungsramosok

Az elküldöttek többsége a visszanyesett végkielégítésből próbál boldogulni, a maradók pénzét az infláció emészti fel a Tungsramnál. Úgy tudjuk, Nagykanizsán a több mint 700 elbocsátottból alig több mint kétszázan találtak eddig munkát.

Habony-közeli üzletember tűnt fel a Tungsramnál, csak a héten 400 ember bocsátanak el

Bár magas szintű kormányközeli ügyvezetőt „igazolt” a fényforrásgyár, nem valószínű, hogy megmenekül, csak a héten Nagykanizsáról négyszáz embert küldtek el – tudtuk meg.

Indul a nagy Tungsram-leépítés, egyesek szerint a tervezettnél is több ember veszítheti el állását

A nagy múltú cég elkezdett felmondani azoknak a dolgozóinak, akikre a jövőben nem számítanak. 

Fénytörés – Vajon hogyan folytatódik a Tungsram-saga? Tudnak még tovább fényezni?

Örökségünk az innováció – ismételgeti gyakorta a Tungsram, utalva korszakos lámpa-találmányaira. Tény, nem sok olyan magyar ipari termék akad, amely hosszú időn át, világszerte annyira kapós volt, mint a Tungsram izzó. 

A Tungsram üzeme 1986-ban

Tungsram: a nagy kirúgási hullám előtt még béremelést terveztek, az Eximbank nem kegyelmezett

Május végén újabb két hétre leáll a gyártás a Tungsram Group öt hazai gyárában, Budapesten, Kisvárdán, Hajdúböszörményben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen – értesítette a Népszavát a cég egyik dolgozója.

Tungsram-leépítés: a szakszervezet az egyeztetésben hisz Újpesten, hiába teszi politikai vita tárgyává azt Wintermantel Zsolt

A IV. kerület korábbi fideszes polgármestere, jelenleg ellenzékben lévő kormánypárti képviselője azzal támadta Déri Tibor momentumos polgármestert, hogy az egyeztetés kevés, érdemi segítséget az elbocsátás előtt állók egyszeri anyagi támogatása jelentene. 

„Rohadjon meg mindenki, aki hagyta, a Cseresnyés meg az Orbán is” – Tehetetlenség és düh az úr az utcára kerülő tungsramosok között

Dől a panasz a Tungsram nagykanizsai dolgozóiból, akik közül a közeljövőben 700-at bocsátanak el. Sokan azt gyanítják, annak, hogy idáig jutottak a helyi kormánypárti képviselők gyenge lobbiereje is közrejátszott.

Kínzó létszámhiány van, vidéki ex-tungsramosokat is vár Budapest

 A „legkönnyebb” helyzetben a budapesti dolgozók vannak, hiszen a Fővárosi Önkormányzaton kívül kerületek is segítenek.

Ezer munkahelyet ajánl fel a főváros azoknak, akiket a Tungsram év végéig bocsát el budapesti gyárából

Ezen kívül állásbörzét és munkaerőpiaci segítséget is ígérnek az elbocsátandó dolgozóknak.

Megvilágosodás

Több városban is jelentősen megdobja a helyi munkanélküliséget a Tungsram csoportos létszámleépítése

Elvileg már azt is tudni lehet, hol, hányan kerülhetnek utcára: Nagykanizsán cirka 700-an, az újpesti üzemből körülbelül 400-an, Kisvárdán 276-an, Hajdúböszörményben 170-en veszítik el a munkájukat, és ezek alapján Zalaegerszegen úgy ötvenen.

Nem jött be Orbánéknak ez a „szerelősor-országosdi”, a kínai bérekkel akartak versenyezni, ahelyett, hogy diplomát és tudást igénylő munkahelyeket teremtettek volna

A legtöbben persze aggódnak, de próbálnak nem idegeskedni amiatt, amin nem tudnak változtatni.

Itt a vége, 1600 embert kirúgnak a Tungsramtól

Ez a dolgozók több mint fele. Év végéig megválnak tőlük, a hagyományos izzógyártás meg is szűnik.

„Az egész életüket itt töltötték, azt hitték, innen mehetnek nyugdíjba, csoda, hogy teljes a letargia?”

Nagy leépítésektől tartanak a szakszervezetek a Tungsram nagykanizsai üzemében. A cég egyelőre nem kommentál, jövő hétre ígér tájékoztatást.

Homályos közlések a Tungsram-szerződés kapcsán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a stratégiai együttműködéskötés fennkölt pillanatában már magyar tulajdonúnak látta a valójában német kézbe került Tungsramot.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang