pályázat;támogatás;HÖOK;Erasmus;egyetemek;leállítás;

2023-01-11 19:46:00

HÖOK: sürgősen egyezzen meg az Erasmus-program ügyében a magyar kormány az EU-val

A hallgatói szervezet szerint az egyetemek alapítványi fenntartásának számos hibája javításra szorul.

A felsőoktatás Erasmus nélkül elképzelhetetlen, és bár a felsőoktatási intézmények modellváltásával kapcsolatban van helye a kritikának, illetve a mai napig több olyan hibája van az alapítványi fenntartásnak, amelyek javításra várnak, ezeknek a vitáknak nem lehet tárgya a hallgatók oktatáshoz vagy egyes szolgáltatásokhoz, például csereprogramokhoz való hozzáférése – szögezte le a Népszavához eljuttatott közleményében a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Mint hangsúlyozták, ez politikai álláspontokon felül álló kérdés.

A szervezet szerint jelenleg ugyan nem áll fenn a veszélye annak, hogy az éppen Erasmuson lévő, vagy az idei évben Erasmus mobilitásra készülő hallgatókat érje hátrány, azonban úgy fogalmaztak: „annak érdekében, hogy ugyanez elmondható legyen a 2024-es évről, magyar kormánynak és az Európai Uniónak mihamarabb meg kell egyeznie”.

A HÖOK egyébként felvette a kapcsolatot a hallgatók európai szintű képviseletét ellátó European Students’ Union vezetőivel, és megbeszélést kezdeményeznek az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével is. Továbbá valamennyi, a helyzet megoldásáért tenni képes szereplőtől, az érintett döntéshozóktól elvárják, találjanak mihamarabb megoldást a helyzetre még a tavaszi pályázati időszak kezdete előtt.

A Népszava számolt be elsőként arról, hogy mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből. Arról az Európai Bizottság írt levelet, hogy „búcsúzhatnak az Erasmustól a fideszes irányítás alatt álló alapítványi egyetemek”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezek az intézmények „nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból”.