Alighogy véget ér a karácsony szolid őrülete – a mit vegyünk kinek és mennyiért lottója, hogy még egy kicsit örülni is tudjon –, máris beesik a nejem születésnapja. Ami igazából nem is az ő napja, hanem a miénk, az enyém és Dusié. Elkezdődik ugyanis a visszafogott, mégis kémfilmeket idéző konspiráció. Tervek és projektek egyeztetése, az ajándék-hadművelet részletes megvitatása és összehangolása a torta-hadművelettel, lehetséges objektumok feltérképezése és a hozzávalók fű alatti beszerzése. Nem könnyű, mert a nejem szereti kézben tartani az eseményeket; ahogy mondani szokás, nem volt ott a suliban, amikor a véletlent tanították. Persze, néha jól jön, hogy előre megmondja, mit szeretne, és azt hol lehet megvenni és mennyiért, és ha kell, még a parfümös dobozt is a kezünkbe nyomja előző nap, sőt biztos ami biztos, megmutatja a bolt bejáratát is. Majd képes úgy meglepődni a folyamat végén, ahogy Mr. Bean lepődik meg a saját magának írt üdvözlőkártyán az étteremben. (Klasszikus jelenet, tucatszor láttuk, és még mindig tudunk nevetni rajta. Csak azért nem tudok vele maximálisan azonosulni, mert imádom a tatárbifszteket.)
Tehát kicsit úgy nézünk ki, mint a szenilitásverseny dobogósai, éjt nappallá téve konspirálunk, hogy megvegyük neki azt, amiről mindenki tud. Ehhez persze tudni kell, hogy nem hétköznapi dolgokról van szó, a parfümnek ugyanis olyannak kell lennie, amit nem teszteltek állatokon, egy kósza légy sem fulladt bele az esszenciába az előkészületek során, a tortába pedig ne kerüljön fehér liszt és cukor, és még súrolja az ehetőség határát alulról, illetve messziről feleljen meg az édesség nálunk meglepően szűk fogalomtárának. Innen is látszik: egészségesen élünk, hogy minél egészségesebben haljunk meg, ahogy nagyapám mondogatta, és nem akarjuk felesleges eurókkal (forintokkal) hizlalni a szépségipar könyörtelenebb részét, hogy még könyörtelenebbé váljon. Mindenki a saját illúziójának a szerelmese, ezt meg nagyanyám mondogatta, igen, mi ilyen frappáns család voltunk, viszont zabáltuk is a cukrot dögivel, ettől még a román fejadagrendszer sem tudott eltántorítani, pedig az a diktatúra tényleg odafigyelt az alattvalói vonalaira és mértéktartó étkezésére.
Csakhogy a véletlen. Mert mi van, ha az adott napon épp zárva a kinézett, leellenőrzött, átvilágított bizsus bolt, a másikban pedig épp akkor fogyott ki az állatvilág áldásával fejlesztett parfüm. Áll tehát két tanácstalan férfi, az egyik már kifelé, a másik még befelé tart ebben a rejtélyes és kanyarokkal teli folyamatban, és bágyadtan néz maga elé. Esőnap nincs, a láncreakció elindult, nem lehet hazamenni üres kézzel. Nincs az az állat, amelynek megmentése ezt indokolná. Vagy már rég kihalt. A férfi viszont tudja, benne van a zsigereiben vagy a Bibliában olvasta, szinte mindegy is, hogy asszony nem tud ellenállni a csillogásnak, így teremtették, vagy ilyen sok pénzt költött marketingre a csecsebecse-szakma, tehát ha addig megy, amíg Bécs városában talál egy nyitva tartó ékszerboltot, akkor nagy baj nem történhet. És ekkor kezd visszatérni a meglepetés szó valódi jelentése, egyrészt ami az árakat illeti, másrészt pedig, hogy mi állhat jól. Nem kezdő férfi ugyanis annyit már tud, hogy egy ékszer sosem lóg csak úgy a levegőben, annak valamihez illeszkednie kell, ruhához, cipőhöz, táskához, hangulathoz és napszakhoz, tehát annak be kell cuppannia a rendszer megfelelő helyére, amely rendszerről neki alapvetően nincs tudomása.
Dusi eközben készségesen rohan a vitrinek között; mióta zsebpénzt kap (heti két euró), azóta nagyjából tisztában van a dolgok árával, oda is figyel a kis pénzére rendesen, a minap bankot akart nyitni, és hosszan győzködött, hogy ebben az intézményben nekem kell többet fizetnem, ha be akarom tenni a pénzem, és nem neki – vagyis csak kezelési költség van kamat nélkül, fordítottam le mindezt a valóság nyelvére, elég unortodox, morogtam, de nincs mit tenni, hamarabb szabadulsz, ha engedsz, ez viszont a nejem jó tanácsa. Tehát kissé rémülten kiabálja a számokat az üzlet minden pontjából, ezekből tekintélyes mennyiségű csokit lehetne venni, mondja vigyorogva, ez így van, bólogatok, úgy tűnik, most kapja meg az első leckét a házasságból és önfeláldozásból, mikor is a józan észre és az ösztönökre hallgatva nem élelmet vesz a férfi, hanem nemesfémet. De aztán minden összeáll, mi végre nagyvonalúak lehetünk a magunk szerény keretei között, és már jókat kuncogunk a megállóban, hogy anya végre nem mentesül a véletlen adta áldás alól, elfogadja a sorsát, mintha Mr. Beant egy egész sereg barátja köszöntené fel nyers hússal, de ő csodák csodájára sírna az örömtől.
Ma már túl vagyunk rajta. Jelentem, a torta az utolsó morzsáig elfogyott, a nejem nyakán olyan az ékszer, mintha vele született volna, az állatok pedig hálásan nyávognak a macskánk képviseletében. Mi pedig eldöntöttük Duskával, hogy jövőre anya csakis olyan ajándékot találhat ki magának, amelynek a boltja eleve zárva lesz. Vagy bezáratja arra a kis időre. Nem lepődnék meg, ha ezt is meg tudná szervezni.
