bántalmazás;kiskorú veszélyeztetése;Mezőcsát;

2023-01-31 17:10:00

Gyanúsítottként hallgatták ki a tanárt, aki ráuszította egy diákjára a többi tanulót

A férfi annak ellenére nem ismerte el, ami történt, hogy korábban a szülőknek homlokegyenest mást mondott. 

Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy 55 éves mezőcsáti férfi ellen - közölte oldalán a rendőrség.

A nyomozás eddigi adatai szerint idén január 23-án egy mezőcsáti iskolában, az egyik tanórán 13 tanuló - a pedagógus biztatására - bántalmazott egy 12 éves fiút, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A tanárt január 31-én, kedden gyanúsítottként hallgatták ki, aki nem ismerte el a bűncselekményt. Mindez azért érdekes, mert - mint korábban az RTL híradója nyomán - mi is beszámoltunk róla, amikor a szülők szembesítették a tanárt, akkor állítólag elismerte, hogy valóban így történt.

A fiú nyakán lévő sérülés napokkal az eset után is látható volt, a diáknak a nyaka és a háta még akkor is fájt. 

Váradi Csaba Sándor, a fiú apja szerint a tanár mindezek után megkörnyékezte őket, hogy „vonják vissza a feljelentést, és intézzék el máshogy” az ügyet. Az apa ezt nem tette meg, mert szerinte más pedagógusnak is tanulnia kell az esetből.