ellenzék;Magyarország;visszatérés;Momentum;Soproni Tamás;Hajnal Miklós;Donáth Anna;Kerpel-Fronius Gábor;Gelencsér Ferenc;

2023-02-04 17:12:00

„Le kell szállni azokról a mintákról, amelyek rendre fideszes kétharmadokhoz vezettek” – Donáth Anna visszatért a politikába

Intenzív Donáth Anna-kultusz építésébe kezdett a Momentum Mozgalom.

Bár nemrég hozta világra gyermekét, „itt áll, mert másként nem tehet” – kezdte Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője azt a „jövőértékelő” beszédet, amellyel négy hónap kihagyás után szombaton a visszatérését jelentette be a politikába. 

Az ellenzéki párt kvázi kongresszust szervezett a bejelentésnek, amelyen a politikus arról beszélt, le kell szállni azokról az ellenzéki mintákról, amelyek rendre fideszes kétharmadokhoz vezettek. Szerinte ki kell mondani, hogy azzal, amit az ellenzék 2010 óta csinál, nem lehet a rendszerváltást befejezni. Ő napi szinten érzi az országban a szorongást, amely 2022. április 3-ával csak tovább fokozódott. – A mi dolgunk, hogy megállítsuk azt az ámokfutást, amit ma magyar politikának nevezünk. Harminc éve a szüleink optimistán tekintettek a jövőbe, mi azonban most egyre reménytelenebbnek és kiszámíthatatlannak látjuk a jövőt. Erős demokrácia építése helyett magukat erősnek gondoló emberek estek egymásnak – fogalmazott.

– jelentette ki Donáth Anna. Azt viszont biztosnak nevezte, hogy egyszer az Orbán-rendszernek is vége lesz, mert minden, ami hazugságra épül, egyszer összeomlik. A pártnak arra kell készülnie, hogy mi lesz a rendszer bukása után, ezért három fő feladatot jelölt meg. Egyrészt, „másként kell bánnunk egymással”, fel kell számolni a politikusok ellenségkereső retorikáit. Bajban lehet megismerni a másik természetét, ezért meg kell mutatni, hogy emberek vagyunk - mondta. Második feladatként azt jelölte meg, hogy új szövetséget kössenek a civilek és a politikusok, mert a politikusokat ma kvázi a civil-szféra ellenében határozzák meg. A harmadik feladatnak pedig a jövő közös Magyarországának megtervezését nevezte. Erős demokráciára és erős demokratikus szervezetekre van szükség, ki kell lépni abból a hazugságspirálból, hogy mindent a kormányhoz igazítunk – közölte Donáth Anna.

Az Orbán-kormány munkaalapú gazdaságot ígért, ami sikerült is, mert munkahelyek lettek, csak éppen a munka nincs megfizetve - mondta a Momentum európai parlamenti képviselője. Ezt követően a klímaváltozás kihívásairól beszélt, ami megköveteli, hogy minden politikai erő zöld legyen, akkor is, ha progresszív, akkor is, ha konzervatív. Az Európai Unió tagjaként van ráhatásunk a klímaváltozás elleni küzdelemre, ezért ennek az élére kell állni - fogalmazott.

Donáth Anna a világpolitikai kihívásokról is beszélt, a tömbösödés veszélyeire hívta fel a figyelmet, de mint fogalmazott,

Ez azonban szavai szerint nem jelenti azt, hogy ne lehetne kritizálni a nyugati hatalmak működését, hiszen a Nyugat sem teljesített tökéletesen az elmúlt évtizedekben. Létfontosságúnak nevezte ugyanakkor, hogy Magyarországtól keletre egy nyugati szövetséges Ukrajna legyen, ne pedig egy orosz bábállam. Az igazság a mi oldalunkon áll, vezessük új útra Magyarországot - zárta szavait.

Donáth Anna a beszédében szót emelt az „önjelölt megváltók” messiásváró castingja ellen, ami elég ironikusra sikerült megjegyzés lett annak a fényében, hogy őt magát az előtte felszólalók Gelencsér Ferenc pártelnöktől Kerpel-Fronius Gáboron és a moderátoron, Hajnal Miklóson át Soproni Tamás terézvárosi polgármesterig többé-kevésbé messiásként mutatták be. Ezekről az elvárásokról maga Donáth Anna – aki a Závecz Research 2022. novemberi felmérésében a harmadik legnépszerűbb ellenzéki politikus lett a DK-s Dobrev Klára és az LMP-s Ungár Péter mögött – csak annyit mondott, simán dolgozni kell. 

Az első beszédet tartó Gelencsér Ferenc azt mondta, Magyarország egy pártállam, a rendszer mindenkit ledarál, akit nem tud irányítani. Az országban háborús pszichózis uralkodik, húsz éve két volt KISZ-titkár viaskodását látjuk - jelentette ki a politikus, nyilvánvalóan Orbán Viktorra és Gyurcsány Ferencre utalva ezzel. A rendszerváltás elitje elárulta a saját küldetését, ezért ha mi nem csinálunk egy olyan helyet Magyarországból, ahol jó élni, akkor senki más nem fogja ezt megtenni helyettünk – vélekedett, ugyanakkor azt is mondta, hogy ha elfogadjuk a hibáinkat és képesek vagyunk azokból tanulni, akkor jó úton vagyunk. A politikus állítása szerint azért a Momentum a legalkalmasabb a feladatok elvégzésére, mert ők nem a rendszer részei és valódi változást akarnak.

És úgy tűnik, a Momentum beszáll a debreceni akkumulátorgyár létesítése elleni küzdelembe is, Gelencsér Ferenc legalábbis emlékeztetett, hogy a NOlimpia-kampánnyal az ellenzéki párt már bebizonyította, hogy meghátrálásra tudja kényszeríteni a hatalmat.

A pártelnök után Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes vette át a szót. Elmondta, Magyarország azért tart ott a rendszerváltás után, ahol, mert eddig szőnyeg alá söpörték a problémákat. Szerinte Donáth Anna a megfelelő politikus arra, hogy változtassanak, hozzátéve, felelősséggel tartozunk a hazánkért és a jövőnkért, nem engedhetjük meg maguknak, hogy elvegyék tőlünk a rendszerváltás ígéretét. „Donáth Anna azt mondja nekünk, hogy az igazságot ki kell mondani” - idézte a nem mindennapi gondolatot, hozzátéve, hogy ő ezzel egyetért, és csak egy erős vezető képes beszélni ezekről.

Kerpel-Fronius Gábor után Soproni Tamás terézvárosi polgármester következett, aki magát házmester-típusnak nevezte pozitív összefüggésben, mert szerinte csak ilyen szemlélettel lehet az öncélú orbánozás helyett a valódi problémákra koncentrálni. Ungár Péter LMP-társelnök Momentumot is érintő beszólására reagálva Soproni Tamás kijelentette, ők tényleg hisznek benne, hogy lehet más a politika. Olyan országot álmodtak meg, akik nem a Kártyavár, hanem Az elnök emberei szereplőit tekintik mintának. A vezetés nem uralkodás, hanem szolgálat, felelősség és példamutatás, „Annát pedig mindig is ilyen példamutató vezetőként ismertem” - állította, hozzátéve, akkor is ilyen vezetőként és „világítótoronyként” működött, amikor nem volt az előtérben. A 21. század problémáit Soproni Tamás szerint egyedül a Momentum érti. Minden magyarnak meg kell látnia a fényt a világítótorony tetején – tett bejelentést búcsúzóul a következő fellépő, Donáth Anna beszédéről.