Tény, a nyélbe ütött megállapodások szerint húsznál több nemzetközi nagyvállalat, főként Ázsiából, közel 6 ezermilliárd forint értékű beruházással az ország 18 településén épít akkumulátoripari üzemeket. Közülük a kínai CATL óriásvállalat egymaga közel 3 ezermilliárd forintot invesztál, s 9 ezer munkahelyet ígérve hatalmas, 100 gigawattóra kapacitású komplexumot tervez felhúzni a Debrecen melletti rónaságon. A kormányzati döntéshozók szeme előtt bizonyára az lebeg, hogy az akkubefektetésekkel – csakúgy, mint a korábban meghonosított autógyártással – felkapaszkodhatnak az elektromobilitás száguldó vonatára, amely reményeik szerint meglöki a magyar gazdaság „reindusztrializációját”, ugyanakkor pompásan beleillik a kormány nyugati függőségi viszonyokat lazító „keleti nyitás” politikájába.
Csakhogy e víziós program sokba, nagyon sokba kerül, sőt megeshet, hogy csúnyán végződik. A kormány már eddig is százmilliárdokkal – jellemzően a külföldi tőkeberuházások 10-13 százalékát kitevő összegekkel – tolta meg a külföldi akkubefektetéseket, így a CATL-nak csak infrastruktúra-fejlesztés címen kapásból 120 milliárd forint állami hozzájárulást ígértek, de a munkahelyteremtő támogatás titkolt összege ennek többszöröse, akár 400 milliárd is lehet. De messze nemcsak a közpénzek nyakló nélküli osztogatásáról van szó. Miután az akkumulátorgyártás roppant víz- és energiaigényes, felmerül a kérdés: vajon milyen elemzések, ökonómiai számítások támasztják alá, hogy az igencsak véges erőforrásokkal bíró országunk gazdasági sikerének záloga az „akkumulátor nagyhatalom” cím elérésében keresendő? A környezetterhelésekkel kapcsolatban gyakorta emlegetett gödi Samsung SDI akkugyár vízigénye napi 24 ezer köbméter, ami Kecskemét vízfelhasználásával egyenlő – jegyzi meg Éltető Andrea, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa. A feszültségeket tovább élezi – teszi hozzá a kutató –, hogy az illiberális Orbán-kormány most sem tagadja meg önmagát: átírhatják a befektetési szabályokat, félresöprik a lakossági aggályokat, előzetes társadalmi egyeztetés nincs, a kormánytól függő helyi hatóságok pedig különféle jogcímekre hivatkozva titkosíthatnak mérési eredményeket, megtagadhatják adatok kiadását a környezetükért aggódóknak.
Ezért joggal nyugtalan a lakosság Debrecenben, Győrszentivánon és több más településen.
De nem egy gazdasági szakember megkérdőjelezi az akkugyártás üzleti hasznát is. Molnár László, a Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerint az ily módon tető alá hozott külföldi működő tőkeberuházások (FDI – foreign direct investment) után nem sok jövedelem marad az országban, a megtermelt profitok jó részét kiviszik, s ami az adóbevételeken kívül itt marad, az jószerivel a kifizetett munkabér. Persze a beruházások teremtette sok ezer új munkahely nagy előny lehet, de már most látszik: nincs elég hazai munkáskéz, szükség lesz vendégmunkásokra is, ami az idegengyűlöletet felszító orbáni migránskurzus miatt okozhat kiszámíthatatlan konfliktusokat.
Lesújtó megállapításokra jut Győrffy Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora is, aki a Közgazdasági Szemle hamarosan megjelenő márciusi számában vizsgálja a magyar akkumulátorgyártás gyakorlatát, és összeveti azt a svédországival. Mint tanulmányában írja, a hosszú távú gazdasági felzárkózás és a környezet szempontjából egyaránt káros a kormányzat akkumulátor-stratégiája, amely leginkább a klasszikus szocialista rendszer módszertanát, a svédeké viszont a XXI. század iparpolitikai elképzeléseit tükrözi. Gál Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem professzora alapjaiban vitatja a kormány iparpolitikáját, szerinte a NER nem járult jobban hozzá a gazdaság felemelkedéshez, mint balliberális elődei. Olyan irányvonalra lenne szükség, amely megkövetelné a külföldi befektetőktől, hogy a termelési láncon belül nálunk is keletkezzen minél magasabb tényleges hozzáadott érték, legyenek hazai beszállítók, érdemi együttműködések a magyar tudásközpontokkal. A szaksajtó mostanában sűrűn emlegeti az izraeli StoreDot céget, amely kizárólag mérnöki szürkeállománnyal világraszóló eredményeket ért el az elektromos autók akkumulátorainak pár percig tartó, villámgyors feltöltésében. A startup vállalkozásba a befektetők egymással versengve öntik a tőkét, de ettől még az izraeli kormánynak esze ágában sincs belevágni valamilyen nagyüzemi akkugyártásba. Nem kevésbé figyelemreméltó hír, hogy a CATL nemrég felavatott türingiai akkugyárának szomszédságában a tartományi kormány 13,5 millió euróval támogatja az energiatárolás helyi kutatóközpontjának felállítását.
Az akkumulátorgyártás egy alacsony haszonkulcsú, roppant tőkeigényes, környezetszennyező és meglehetősen korlátozott műszaki fejlődést kínáló tevékenység – írja a Financial Times a nemzetközi akkuipar helyzetét elemző minapi cikkében. Mintha kísértene a múlt. A kilencszáznegyvenes évek végén Rákosi bornírt diktatúrája a nehézipar erőltetett növekedésnek bűvöletében „a vas és acél országa” akart lenni, ami aztán nagyon gyorsan teljes csődbe kergette a gazdaságot. Most, hét évtizeddel később megint erőforrás-igényes iparfejlesztéssel hazardíroznak. Ami azért is kockázatos, mivel a viharos gyorsasággal változó elektromobilitás közepette még messze nem dőlt el, mi lesz az energiatárolás üdvözítő technikája. Így könnyen előfordulhat, hogy a hozsannázott akkumulátorgyártás maholnap elavulttá válik.
