rock and roll;LEMEZEKET FEL!;Connie Francis;

Százados szuper szám

Hiszik vagy sem, száz éves dal vezette a brit slágerlistát 1958. május közepétől hat héten át. Mármint most évszázados a szám, akkor csak harmincöt esztendős volt, 1923-ban játszotta először gramofonlemezre Isham Jones és akkoriban roppant népszerű tánczenekara.

Aztán 1958 februárjában a lemezlovas-műsorvezető Dick Clark show-jában a Who's Sorry Now?-t előadta Connie Francis. Amerikában a negyedik, Nagy-Britanniában az első helyre került vele. Utána kisírta Neil Sedakától a Stupid Cupidot. Az is hat héten át volt első 1958 őszén Nagy-Britanniában. A Newark olasz negyedében született húsz éves zsidó lány, hipp-hopp, világsztár lett.

A Ki sajnálja most? pedig önéletrajzi könyvének is a címe.

Mást is jól választott: Borney Bergantine 1933-ban komponált, fülbemászó My Happinessének feldolgozásával az amerikai lajstrom második helyére lépett. Ez volt gyerekkora kedvenc dala. Mire huszonnégy lett, a Radio Luxembourg esténként az It's Time to Say Good Night című számával zárta adását esténként. A felvétel végén Francis angolul, franciául, lengyelül, németül, olaszul, oroszul, spanyolul kívánt jó éjszakát. Állítólag tizenöt nyelven beszélt, azazhogy beszél, mert ma is él, nyolcvanöt éves.

A hatvanas évek elején kilenc európai országban is rá szavaztak mint a legjobb énekesnőre. (A New Musical Express című brit szaklap olvasói négy egymást követő esztendőben voksoltak így.) A Where The Boys Are, amely az 1960-ban bemutatott amerikai film főcímdala volt, tizenöt országban virított a lajstrom élén. Ugyanabban az évben amerikai listavezető volt a My Heart Has a Mind of Its Own, 1961-ben a Don't Break the Heart That Loves You.

Francis összesen tizenhat aranylemezt számlált, korongjaiból több mint százmillió kelt el. Készített francia, német, olasz, spanyol slágereket, amerikai, ír és zsidó népzenét tartalmazó albumokat. Hatvannyolcban az 1930-as évek dalaiból adott ki nagylemezt, de a hanghordozó A oldalának első száma új volt, a szójátékos és korhű Connie and Clyde-ot Robert Arthur, a legendás Ed Sullivan Show zenei igazgatója írta. Francis dalainak 1996-ban négy CD-n megjelentetett gyűjteményes kiadása 118 felvételt tartalmazott.

Ám „a rock and roll First Ladyje”, ahogyan Amerikában nevezték, szörnyűségeket is átélt. Long Island-i motelszobájába 1974-ben betört egy idegen, kirabolta és megerőszakolta az énekesnőt, akinek titkárnője a szomszéd szobában aludt. Francis ideg-összeroppanást kapott, hosszú éveken át nemhogy nem énekelt, de egyetlen interjút sem adott.

Aztán 1981-ben elvesztette ügyvéd bátyját, aki együttműködött a szervezett bűnözést üldöző szervekkel a maffia ügyeinek felderítésében. Fivérét annak newarki otthona előtt, az autójánál lőtte agyon két fegyveres, miután a negyven évesen elhunyt testvér visszautasította, hogy ő és családja a tanúvédelmi program keretében máshova költözzék, és új személyazonosságot kapjon. Francis ezt már nem tudta feldolgozni, a következő évtized nagy részét pszichiátriai kezelésekkel töltötte.

Majd 2010-ben csatlakozott a Mental Health America országos kampányához. A virginiai szervezet a depressziótól és különböző súlyos traumáktól – erőszakos bűncselekmények, családon belüli bántalmazás vagy szeretett személy elvesztésének hatásaitól – szenvedő embereken kíván segíteni.

Francis Bobby Darint is elvesztette. A szintén olasz származású New York-i rocksztár, aki a koldusoperás Bicska Maxi-single-lel, továbbá a Splish Splash-sel meg a Dream Loverrel „felrobbantotta” a világ koncerttermeit és rádióadóit, feleségül akarta venni Connie-t, akinek édesapja azonban az ötvenes évek végén úgy gondolta: jobb, ha akkoriban befutott lánya „romantikus zavarok” nélkül a karrierjére összpontosít. Ezért aztán még meg is verte Darint, de messze nem ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy az énekes – az atyai agressziótól függetlenül – szívbillentyű-rendellenességgel küzdött, harmincöt évesen megoperálták, és két esztendővel később meghalt.

Francis máig őrzi tragikus sorsú udvarlója összes szerelmes levelét.

Connie talán nem örülne, ha ezt olvasná, de attól tartok, nem annyira a Who's Sorry Now?, mint inkább Brenda Lee 1960-as világszáma, az I'm Sorry (so sorry) illene ide.