„El kell fogadni, hogy nem lehet mindenkit megmenteni” – A legfiatalabb magyar mentővel beszélgettünk, aki Törökországban járt a földrengés után

Egy engedelmességi kutyás tanfolyammal kezdődött minden, a törökországi földrengés után pedig már a legfiatalabb magyar mentőként kutatott túlélők után Mező Marcell és Black, a Labrador.

– Anyukám csak akkor tudott megnyugodni, mikor leszállt a gépünk Ferihegyen, és megölelt. Apukám fegyelmezettebb volt, pedig biztosra veszem, hogy ő is aggódott. Ennek ellenére az indulásom előtt egyikük sem próbált lebeszélni, amiért nagyon hálás vagyok. Tudták jók, menni akarok, hogy segíthessek – mesélte Mező Marcell, a törökországi földrengés után a helyszínre utazó mentőcsapatok legfiatalabb, mindössze 19 éves tagja. Marcell és Labradorja, Black a Kutyákkal az Életért Alapítvány önkénteseként vett részt a mentésben. Csapatuk február 7-én a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 egészségügyi és kutató-mentőcsapatával érkezett a földrengés sújtotta Hatay városába. Marcellnek ez volt élete első nemzetközi bevetése.

A fiatal fiú öt éve csöppent az életmentésbe, először csak hétköznapi alaptanfolyamra vitte Black-et az alapítványhoz, néhány hónap elteltével már mentőkutyás tréningeken vett részt.

– Nem gondoltam, hogy itt kötök ki, pedig mindig is szerettem volna másokon segíteni, csak sokáig nem tudtam a módját. Édesanyám főnővér, valószínűleg tőle örökölhettem az érdeklődésemet. Menet közben már az is körvonalazódott, hogy orvos, pontosabban radiológus szeretnék lenni – mondta. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy amikor kiderült, mehet ő is Törökországba, nem sokat gondolkodott. Legfeljebb azon aggódott egy kicsit, elengedik-e az iskolából, hiszen hamarosan érettségizni fog.

Marcell nem egyedül, hanem Mezősi Tamással és kutyájával Trafyval, továbbá az alapítvány elnökével, Szabó Gáborral és kutyájával Gogoval vágott neki élete első külföldi bevetésének. Szabó Gábor, aki egyúttal a fiú mentora, tanítója is, azt mondta, biztos volt benne, hogy nem túl korai egy ekkora feladat Marcellnek. Öt éve ismeri őt, végigkövette, milyen jól teljesített a tanfolyamokon majd vizsgákon, majd a hazai úgynevezett területkutatási bevetésein, így nem volt kétséges számára, hogy szakmailag felkészült egy ekkora kihívásra.

A hirtelen adódó szakmai kihívásokon túl ilyen például az az érzelmi teher, amivel a helyszínen meg kell küzdeniük a mentőknek. Marcell azonban ösztönösen tudta, hogy a pillanatnyi érzelmi megingáson túl nem szabad tovább gondolni az eseményeket, mert akkor nem tudjuk elvégezni a munkát. Végig fegyelmezetten, összeszedetten dolgozott. Persze esténként mindig átbeszéltük az történteket – mondta az alapítvány elnöke.

Szabó Gábort a szakma legtapasztaltabbjai közt tartják számon, az idén lesz 30 éve, hogy kutyás mentéssel foglalkozik. Alapítványuk itthon is rendszeresen segít a rendőrségnek és a katasztrófavédelemnek eltűnt személyek felkutatásában. Törökországban pedig már harmadszor vett részt romkutatásban, először az 1999-es földrengések idején utazott oda. Akkora pusztítást viszont még sosem látott, mint most. Ezúttal ráadásul a körülmények is nehezebbek voltak.

– Nem tudtuk fűteni a sátrakat, mínusz 7 fokban aludtunk, hideg ételt ettünk. Ennél is nagyobb baj volt, hogy a munkagépekhez nem volt benzinünk az elején.

Ott, abban a helyzetben mindannyian elérzékenyültünk egy percre, de megfogadtuk, ha lesz benzin, visszajövünk. Így is lett, szerencsére másnapra lett üzemanyag, és végül 14 óra után két gyereket, az édesapjukat és a nagyszülőket sikerült kimenteni a műszaki mentők segítségével – idézte fel a kritikus pillanatokat Szabó Gábor.

Marcell és tanítója egyaránt azt mondta, a legnagyobb érzelmi kihívást a hozzátartozók jelentették számukra, akik a romok mellett vártak abban reménykedve, hogy élve kerülhetnek elő a törmelékek alá szorult családtagjaik.

– mondta Szabó Gábor.

Marcell azzal folytatta: – Ezek nehéz pillanatok voltak. Sírtak a rokonok, és arra vártak, hogy tegyünk valamit, de mi nem tudtunk semmit sem tenni. Ez megviselt, de tudtam, hogy muszáj a munkára koncentrálni, és el kell fogadni, sajnos tényleg nem lehet mindenkit megmenteni.

Hazatérésekor Marcellt az osztálytársai konfettikkel, tapssal és egy táblával fogadták, amin az állt: „Büszkék vagyunk rád”. A csapatot Novák Katalin köztársasági elnök is elismerésben részesítette.

– Hazatértünk, de ami most következik, az sem lesz könnyű időszak. Szép lassan lecsengenek a történtek, nekünk pedig vissza kell térni a hétköznapokhoz. Bármilyen furcsa, de ez sem olyan egyszerű – mondta Szabó Gábor, majd jelezve, hogy igyekeznek az előttük álló feladatra koncentrálni, megjegyezte: – Szeretnénk bővíteni a kiképzőbázisunkat, hogy még több helyzetre készíthessük fel kutyáinkat.