életmód;bejelentés;Varga Judit;

Mostantól kezdve bárki bejelentheti, ha veszélyben látja a „magyar életmódot”

Jelentsen ez bármit - ugyanis a törvénytervezet semmiféle kapaszkodót nem ad az értelmezéshez. 

„Az Alaptörvényben foglalt alapvető értékek és jogok magasabb védelmi szintjének elérése érdekében, valamint a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel benyújtható bejelentések” - ez a címe annak a kedden benyújtott törvényjavaslatnak, amelyet a 444 vett észre.

A jelenleg hatályos szabályok szerint már most is közérdekű bejelentéssel vagy panasszal lehet élni, ha valaki egyéni jog- vagy érdeksérelmet vél felfedezni, vagy olyasmit tapasztal, aminek megszüntetése vagy kezelése egy közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. 

A Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott módsosítás értelmében azonban többek közt lehetőség lesz panaszt tenni állami vagy önkormányzati szervnél amennyibe kétségbevonják 

  • a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét;

  • vagy a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.

A törvény indoklása sem tartalmaz semmiféle támpontot, ez mit jelent pontosan, ám nem is tesz jogellenessé semmit sem. Csupán kiemeli, hogy az „anya nő, az apa férfi” alkotmánymódosítással kapcsolatban is lehet már bejelentéssel élni. Az állam pedig nem fedheti fel a bejelentő személyét, s ha valamilyen vizsgálat indul, akkor azt az adott szervezeten belül kell rendezni: nem lehet bejelentővédelmi ügyvédet vagy más külső szervezetet megbízni.