NATO;Svédország;Finnország;Szalay-Bobrovniczky Kristóf;

Nem reklámozták nagyon, de a honvédelmi miniszter is elutazott tárgyalni Stockholmba és Helsinkibe

Úgy tűnik, az Orbán-kormány szeretett volna valakit kormányzati szinten is megszólítani Svédországban és Finnországban.

Korábban arról szólt a kormányzati kommunikáció, hogy a finn és svéd NATO-csatlakozás kapcsán egy úgymond parlamenti (valójában csak fideszes politikusokból álló) delegáció utazik ki Svédországba és Finnországba tárgyalni a két tagjelölt NATO-csatlakozásáról.

Noha a látogatás célja eleve homályos volt, úgy tűnik, az Orbán-kormány szeretett volna valakit kormányzati szinten is megszólítani, és stockholmi, illetve helsinki útra küldte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki Facebook-oldalán számolt be arról, hogy egyeztetést folytatott svéd, illetve finn kollégájával. „A szövetség bővítését fontos és szükséges lépésnek tartjuk. Nem lehet ugyanakkor figyelmen kívül hagyni azokat a kritikákat, amelyekkel Finnország politikusai Magyarországot illették” - írta ki szerda délelőtti posztjában a honvédelmi miniszter.

A tárcavezető nagyjából szó szerint megismételte, amit előtte a fideszes politikusok mondtak, jelezve, ugyan támogatásáról biztosította Antti Kaikkonen védelmi minisztert, ám nyomatékosította, „több tiszteletet” kér Magyarországnak.

Kedden Stockholmban Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kétoldalú katonai kapcsolatokról is tárgyalt. – A magyar légierő svéd gyártmányú Gripen vadászrepülőgépeket tart rendszerben, amelyekkel elégedettek vagyunk. Dolgozunk a további együttműködésen is, és amikor Svédország várhatóan hamarosan csatlakozik a NATO-hoz, akkor két NATO-tagországként erősítjük ezt a védelmi szövetséget – mondta erről.