„Aki az orvosi kamarát támadja betegellenességgel, az mindannyiunkat támad”

– Néhány óra alatt közel százan írtuk alá a kamarai tagságot megerősítő nyilatkozatot az egri járásban – vágja rá Darvai László a Heves megyei Ostoros háziorvosa, mentőorvos arra a kérdésre, marad-e kamarai tag. Az ő szakmai ismeretségi körében e kérdésre nincs is más válasz, mint a maradás.

A kötelező kamarai tagság felszámolása szerinte, nem egyéb, mint politikai rövidlátás, rossz ízű erőfitogtatás.

A kamarára – állítja – nemcsak az orvosoknak, hanem a betegeknek is igen nagy szükségük van. Ez egy céh, amely egyfajta garancia arra, hogy tagjai „a beteg üdve a legfőbb törvény” elve alapján dolgoznak. „Borzasztóan rosszul esik és sértve érzem magam, hogyha akárki, akár az államtitkárság, akár a mentőszolgálat azt merészeli mondani, hogy az orvosi kamara veszélyezteti a betegellátás biztonságát. A kamara mi vagyunk, mi, magyar orvosok, mindannyian. Aki az orvosi kamarát támadja betegellenességgel, az mindannyiunkat támad.”

Darvai László az egri kórházban kezdte az orvoslást, belgyógyász és családorvostan szakorvos, évekig dolgozott a sürgősségi osztályon ügyeletvezetőként. Több évtizede mentőorvos, oktató háziorvos, kognitív viselkedésterapeuta.

„A háziorvosok is csak egymástól hallanak arról a 18 hónapról történeteket, amelyek vagy igazak, vagy nem. Abban a programban tudomásom szerint alig vett részt háziorvos, főleg mentőtisztek és mentőszakápolók látták el a feladatot. Olyan szakemberek ügyelnek éjszaka és hétvégén, akiknek a sürgősségi ellátásban van gyakorlatuk és nem a háziorvoslásban szokásos betegségek ellátásában. Nyilván jelentős az átfedés, de például a lázzal, kiütéssel járó gyermekbetegségek, vagy egy kezdődő agyhártyagyulladás felismeréséhez orvosi tapasztalatra is szükség van. Hatalmas területek fognak egy-egy ügyeleti ponthoz tartozni, és este tíztől reggel nyolcig orvos csak a sürgősségi osztályokon vagy néhány olyan mentőállomáson lesz elérhető, ahol rohamkocsi van. Háromszázegynéhány helyett száznégy ügyeleti pont 93 000 négyzetkilométere? – és ott sem orvos várja majd a betegeket? Borítékolható a sürgősségi osztályok várható túlterheltsége. Ha ez jelenti a betegbiztonságot, ebből nem fognak kérni a magyar emberek.”

– A háziorvosok ellenállásának az is oka, hogy az új ügyeleti rendszer mellett egyéb megrázkódtatás is érte őket – magyarázza az ügyeletek elutasítását Darvai László.

– Régi kritikusa vagyok a jelenlegi ügyeleti rendszernek – állítja Darvai László. – Nem gondolom, hogy ami van, az jól működik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy olyan új rendszer jelentené a megoldást, amelyről sem engem, mint háziorvost, sem a szakmai kollégium háziorvosi tagozatát, sem az egyetemek családorvosi tanszékeit nem kérdezték meg. Sőt nem is fogadták el a fölajánlott szakmai segítséget. Az orvosi kamara nem azért támadja az ügyeleti rendszert, mert nem akarja megreformálni azt. De azt nem tudja elfogadni, hogy úgy csökkentsék a korábbi több, mint 300 ügyeleti ellátóhelyet a harmadára, hogy közben ne legyenek tisztázottak a szakmai kompetenciák és egyértelműek a betegutak.

– Olyan helyzetbe kényszerülhetnek orvosok, hogy úgy írjanak receptet, véleményezzenek ellátást, hogy a beteget nem ők látják, vizsgálják. Mint gyakorló mentőorvos, tapasztalatból azt is tudom, hogy mit jelenthet, ha a megyében egyetlen gyermekorvosi ügyelet van. Pontosan tudjuk azt is, hogy milyen lehetősége van a betegeknek eljutniuk a gyakorta sok tíz kilométerre lévő orvosi ügyeletre, ahol mellesleg orvos nem is lesz. Ennek kezelni kell a kockázatait és nem ellenségnek kiáltani ki mindenkit, aki erre figyelmeztet.

„Vallom, hogy háziorvosnak kell ügyelnie, mert a sürgősségi ellátás, az éjszakai hívás, az a nagyon sokféle furcsa helyzet, ami egy ügyeletben megtörténhet, mind elengedhetetlen tapasztalat a házi orvosláshoz. Ám az elfogadhatatlan, hogy egy olyan szerződés aláírására akarnak rávenni bennünket, amely titoktartásra kötelez. A titoktartást az orvosi eskünek megfelelően tartom magamra nézve kötelezőnek, és megőrzöm a beteg a titkait. Ám az, hogy ne beszélhessek egy szervezet működésképtelenségéről, a hibáiról, az ellátási rendszer anomáliájáról, az elképzelhetetlen. Ha ezt elfogadnánk, akkor soha nem tudnánk javítani semmin. Ha csend van, ha nem beszélhetek, akkor gyakorlatilag pontosan a lényeget veszítjük el, nem tehetjük transzparenssé mindazt, amin a betegek érdekében is mindannyian változtatni szeretnénk. Ha hagyjuk, hogy egymás ellenségévé válhasson az OMSZ, a MOK, a háziorvosok és a kórházi orvosok, az orvosok és a szakdolgozók, akkor mindenki vesztesként kerül ki. Épp elég példáját láttuk az ellenségképek kialakításának és a társadalmi csoportok megosztásának. Mi nem fogjuk hagyni ezt.”