oktatás;sztrájk;tiltakozás;PSZ;PDSZ;szakképzés;köznevelés;tanárhiány;

2023-03-16 19:09:00

A szakképzésben oktatók is sztrájkba kezdtek, amire Csák János tárcája a szokásos sikerpropagandával reagált

Ismét munkabeszüntetésbe kezdtek a pedagógusok az ország több köznevelési, illetve ezúttal szakképző intézményében is, miután a kormányzat továbbra sem reagált érdemben a szakszervezetek követeléseire.

Március 16-ától a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hirdetett határozatlan idejű sztrájkot a szakképzésben oktatók számára, ehhez csütörtökön és pénteken számos köznevelési intézményből - általános iskolákból, gimnáziumokból - is csatlakoztak tanárok szolidaritási sztrájk keretében.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője lapunknak azt mondta, a sztrájkhajlandóság jelenleg alacsonyabb, mint korábban, de abban bíznak, hogy ez változni fog. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a Népszavának úgy nyilatkozott, előzetesen minden nyolcadik intézményből kaptak visszajelzést a munkabeszüntetést vállaló kollégáiktól. Pontosabb összesített adatok azonban csak később lesznek elérhetőek.

A PDSZ azért döntött úgy, hogy a közoktatásban dolgozó pedagógusok után a szakképzésben oktatók részére is sztrájkot hirdet, mert a két területen hasonló problémák vannak, a szakképzésről eddig mégis kevesebb szó esett. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy

Mindemellett egy önálló Oktatási Minisztérium létrehozását is követelik, hogy az oktatás teljes rendszere egy irányítás alá kerüljön az óvodától az egyetemig.

A szakképzésért jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztérium felel, melynek a területért felelős helyettes államtitkára, Pölöskei Gáborné kedden levelet küldött a szakképző intézményekbe. Ebben kijelentette: a PDSZ követelései szerinte okafogyottá váltak, hiszen

A PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint a helyettes államtitkár levele nem más, mint a szokásos “sikerpropaganda”, ami hemzseg a csúsztatásoktól. Az érdekvédő rámutatott:

– Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár a legutóbbi sztrájktárgyaláson szinte meg sem szólalt. Reméljük, a következő egyeztetésen problémaérzékenyebb hozzáállást tapasztalunk a kormányoldal részéről. Jó lenne, ha a helyettes államtitkár a helyszínen kifejtené gondolatait, nem az egyeztetés után próbálna körlevélben a PDSZ ellen hangulatot kelteni – fogalmazott Nagy Erzsébet.