kormány;költségvetés;vízügy;aszály;

Még több pénzt vesznek ki a költségvetésből vízügyi intézkedésekre

Az iváncsai ipari park vízellátására és az aszálykár enyhítésére, és ezúttal a kifejezetten az erre a célra létrehozott keretből.

A kormány 21,1 milliárd forintot oszt ki a költségvetésből az iváncsai ipari park vízellátására és az aszálykár enyhítésére – derül ki a kedd késő este megjelent Magyar Közlönyből, amit a hvg.hu vett észre.

Mint azt a portál megjegyzi, az összeget a rendkívüli kormányzati intézkedésekre félretett tartalékokból osztják ki, ami kissé furcsának is hathat, tekintve, hogy ezt a keretet pontosan azért hozták létre, hogy a költségvetése megírásakor még előre nem látható feladatokra jusson belőle pénz.

Az összegből 19,3 milliárdot fordítanak a tavalyi aszály okozta károk enyhítésére, 1,8 milliárdot pedig az Országos Jégkármérséklő Rendszer működtetésére adnak oda.

Egy másik rendeletben pedig Orbán Viktor arra kérte fel Varga Mihály pénzügyminisztert, találjon a költségvetésben 240 millió forintot arra, hogy az iváncsai ipari park vízellátását, szennyvíz- és csapadékelvezetését meg tudják építeni.