A gyűlöltetés, avagy Orbán Viktor, a legjobb tanítvány

Az Orbán-kormány már több mint tíz éve mindig keres – és talál is – valaki/valami ellenséget, aki ellen harcolni kell, akitől meg kell védeni az országot, a lakóit, a gyerekeket. Orbán Viktornak lételeme a harc. Ez a szóhasználatán is meglátszik. Mérő László találó jellemzése szerint a miniszterelnök „a lelke mélyén katona akkor is, ha igazi, éles háborút soha életében nem látott. Tökéletesen illik rá az, ahogyan az Osztrák-Magyar Monarchia egyik tábornokát jellemezték a feljebb valói: »Kiváló katona. Úgy harcol, mintha elhinné saját hadijelentéseit«.”

De nehogy azt higgyük, hogy ezzel az állandó harccal tényleg „minket” akar megvédeni! Egy frászt! Azt akarja biztosítani, hogy a következő választáskor megint rá szavazzanak a legtöbben. Azt pedig tapasztalt politikusként – és különösen Arthur J. Finkelstein (a gyűlöletre épített kampány és a „piszkos politika keresztapja”) tanítványaként – jól tudja, hogy a leghatékonyabb meggyőzés (lényegében agymosás) az, ha megtaláljuk és megnevezzük azt a személyt vagy csoportot, aki/amely gyűlölet tárgya lehet. S azt is tudja, hogy igencsak emeli a gyűlöletkeltés eredményességét, ha az valami zsigeri utálatra támaszkodhat, például a más bőrszínűek, más vallásúak, más szexuális orientációjúak ellen.

A „gazdaságilag mások” – a bankok és multik – elleni gyűlöletkeltést is kipróbálta Orbán még a „Finkelstein-kurzus” előtt, de ezt ma már nem forszírozza. Nem működik olyan hatékonyan. Ebben ugyanis nincs zsigeri ellenszenv, csak a szimpla harag és irigykedés. Jöjjön tehát – és folyjon a csapból is – a migráns-veszély („Itt, a falunkban még nem volt migráncs, s ne is legyen, mert én félek tőlük. De a Viktor megvéd minket, s az jó.”) és a szexuális másság, meg a gender-téma szándékosan egysíkú nyomatása. Ezek ugyanis mély zsigeri reflexeket is beindítanak. Ezekről nem tudunk előítéletek – és azokból fakadó merevség és ingerültség – nélkül beszélni.

„Migráns-üldözés”

Az első komoly gyűlölet-kampányt a kormány a „migránsok” ellen indította 2015-ben. Ez tehát még nem szexuális témájú kormány-kampány, de a zsigeri gyűlölködés felkeltésével operáló gonosz politikai játék lényege már itt is tetten érhető.

Az agymosó „migránsozás” (amely máig tart) azért „gonosz” játék, mert a civilizált, erkölcsi ember szintje alól előhívja a bennünk lévő agytörzsi embert, az „állatot”; a másmilyenekkel szembeni zsigeri – mintegy ősemberi – félelmet és gyűlöletet. A kormány gonoszsága ott érhető tetten, hogy minden migránst egy kalap alá vettek, s ezzel magát a szót is negatív háttérjelentéssel telítették. (Pedig a szó eredetileg egyszerűen „vándorlót” jelentett, nem volt negatív konnotációja.) Gyanítható, hogy ezzel szakemberek javaslatát követték, akiknek külön gyalázata, hogy a pszichológiai „tudást” aljas célokra is kiszolgáltatták.) Holott ezek a migránsok nagyon sokfélék voltak. Voltak közöttük, akik fegyverek vagy éhhalál elől menekültek; voltak, akik a jobb élet reményében vágtak útnak; s nyilván voltak közöttük kalandorok és potenciális terroristák is. Ezt a differenciálási feladatot – a migránstípusok megkülönböztetését – a kormány ravasz módon negligálta, hiszen megtanulta a szakemberektől, hogy gyűlölni csak „gondolkodás és mérlegelés nélkül” lehet. A gyűlölködés affektív és irracionális. Nem észérvekkel dolgozik. Más dimenzióban van.

A tervezett – vagy már ösztönösen belülről jövő? – gonosz szándékot mutatja az is, hogy a hatóságok a határ menti befogadó állomásokon tudatosan megalázó és elviselhetetlen körülményeket teremtettek. Ezzel is megerősítve a már kialakult migráns-utálatot: lám, „ezek” csak ilyet érdemelnek. Az sem mellékes, hogy akik a kormány ajánlását elfogadva a hivatalos úton próbáltak bebocsáttatást nyerni, s dokumentumokkal igazolták, hogy mi elől menekültek, szintén visszatoloncolták Szerbiába, mondván, az „nem veszélyes” ország (mármint egy kizárólag magyar hatóságok által hozott döntés értelmében), tehát onnan senkinek sincs joga hozzánk menekülni.

„Genderharc”

A kormány következő nagy gyűlölet-témája a „gender-kérdés” lett. 2018. augusztus 6-án az egyetemek szűk 24 órát kaptak arra, hogy véleményezzék az EMMI (az oktatásért felelős minisztérium) és az igazságügyi tárca előterjesztését, amely szerint a jövőben „nem indítható társadalmi nemek tanulmánya” (vagyis gender szak) képzés. Augusztusban, amikor az egyetemek lényegében zárva vannak! Ugyan ki tudna ott egy ilyen fontos oktatási kérdésben azonnal állást foglalni? Érdemben tehát nyilván nem tudták véleményezni, s a törvényt el is fogadták úgy, ahogy benyújtották. Érdekes adalék, hogy a betiltási előterjesztéshez egyik tárca sem mellékelt háttéranyagot vagy indoklást. Ez a döntés elsősorban az ELTE-t találta telibe, mert ők tervezték ilyen mesterszak indítását.

Nem mellékes tény, hogy a szakot a Magyar Akkreditációs Bizottság jóváhagyta, az bekerült a felsőoktatási szakok jegyzékébe, s a tartalmát az EMMI rendeletben rögzítette (2016. VIII.5). Az indításával kapcsolatban egyetlen minisztérium vagy szervezet sem tett észrevételt.

Mi az a „gender”, s miért tartotta OV olyan fontosnak, hogy betiltsák a gender szak indítását?

Azzal kell kezdenünk, hogy – nem kis mértékben a kormány gender-ellenes propaganda-hadjárata eredményeként – tenger sok tévedés, beleértés, belemagyarázás terjedt el a „gender” szó jelentését, tartalmát illetően. Jól jelzi ezt az a vagy mély tudatlanságból fakadó, vagy a fogalmat akár hazugság árán is lejáratni kívánó – kormány-hű – jópofizás, ami a Demokrata honlapján olvasható: „Férfi vagyok, szülni akarok! – Gender. Többször is megpróbáltam, nem sikerült. Ezért fordulok felhívással az EU bizottságához, hogy…”

A gender szó a latin genus, generis n(eutrum) szóból származik, amelynek jelentéscsokra: származás, nemzetség, nem (=fajta). A latin szavaknak 3 neme van: genus masculinum (hímnemű), genus femininum (nőnemű) és genus neutrum (semleges nemű). A franciában, olaszban, héberben csak kétféle nem van, a magyarban és sok más nyelvben pedig nincsenek nemek. Az angol szavaknak sincs neme, de E/3-ben a személyes és birtokos névmásnak van hím, nő és semleges nemű változata (he–she–it, his–her–its). A genus szó ragozott alakjainak (és származékainak) gener- a szótöve. A francia nyelvben ez genre (zsanr), s a jelentése: féleség, faj, fajta, nyelvtani nem. Az angolok a franciából gender (dzsender) formában vették át "nyelvtani nem" értelemben.

Ebből – tágítva és általánosítva a jelentéskört – fejlődött ki a gender szó mai értelme: a biológiai nemhez (hím, nőstény) kapcsolódó szociokulturális konstrukció: gondolkodásmód, érték- és elvárás-rendszer, vélemények, előítéletek, viselkedés- és életmód stb. Mindaz, amit a fiú/lány, férfi/nő fogalomhoz kapcsolunk. Amiben benne van persze a biológia is, de azon messze túlnyúlik. Lényegében arról szól, hogy milyennek látja – vagy akarja/szeretné látni – a társadalom a férfit és a nőt, s milyennek látja/szeretné látni önmagát egy ember ezzel kapcsolatban.

A gender tanulmányok témalistája igen hosszú, hiszen szoros kapcsolatban van a következőkkel: irodalom, nyelvészet, történelem, politológia, régészet, közgazdaságtan, szociológia, pszichológia, antropológia, média, jog, közegészségügy, orvostudomány, pedagógia. A gendertudományok főbb kérdései a következők:

Az ELTE-n indítani tervezett de betiltott „Társadalmi nem” mesterképzés tantárgyai a következők lettek volna (az akkor közzétett képzési dokumentum szerint): Társadalmi nemek szociálpszichológiája. A nemek szociológiája. Társadalmi nemek a pszichológiai elméletekben. Nem és karrier. Társadalmi nemek és szexualitások a társadalomtörténetben. Antidiszkrimináció és emberi jogok a társadalmi nemek perspektívájából. Feminista filozófia. Férfikutatások. Testelméletek és testtörténetek. Társadalmi nemek az oktatásban. Társadalmi nemek a szakpolitikákban. Szexuális kisebbségek. Interkultúra és társadalmi nemek. Társadalmi nemek az irodalomtörténetben. Bevezetés a feminista irodalom- és kultúraelméletekbe. Társadalmi nemek és etnicitás. Társadalmi nemek a médiában. Gender-nyelvészet. Aktuális genderkérdések a hazai és nemzetközi közbeszédben. Globális perspektívák a társadalmi nemek tudományában.

Ebből világosan látszik, hogy vagy elképesztő tájékozatlanság, vagy tudatos torzítás úgy tenni, mintha a gender tudománynak az lenne a fő üzenete, hogy az ovis fiúkat babázásra kényszerítik, s hogy férfiak nővé akarják magukat átoperáltatni. Nem így van. A gender szak olyan társadalmi problémákkal foglalkozott volna – fiúk és lányok, férfiak és nők társadalmi viszonyaival, az ezzel kapcsolatos társadalom-működési kérdésekkel –, amelyek nagyon is aktuálisak. Tehát kifejezetten ártalmas, hogy betiltották.

Egyébként valóban szerepel a felsorolt tantárgyak között – egy a 20-ból – egy olyan, amelyik nyilván kitért volna a homoszexualitás, a transzneműség, a nem-változtatási szándék kérdéseire is. De hát ez természetes, hiszen LMBTQ emberek élnek körülöttünk/közöttünk is, tehát egy társadalom-vizsgálatra – vagyis a tények feltárására és értelmezésére – felkészítő mesterkurzusnak értelemszerűen feladata ennek a ténynek, jelenségnek a vizsgálata is. Tudomány lévén, nem értékel (dicsér vagy elítél), hanem vizsgál és tényeket állapít meg.

De akkor miért tiltották be? Erre lényegében már a cikk elején megadtuk a választ. Mert ezek a szexuális kisebbségek is kiválóan megfelelnek annak a célnak, hogy lehessen őket zsigerből utálni, lehessen róluk föltételezni minden rosszat és utálatosságot. Vagyis lehet ellenük is háborúzni, lehet a szavazókat ellenük hergelni, lehet azt a tévhitet terjeszteni, hogy ettől a bűnös szörnyűségtől a kormány majd megvédi őket.

Fontos hasonlóság van a migráns-üldözés és a gender-utálat között; ahogy a migránsok esetében is „logikus” volt a kormány részéről az a durva leegyszerűsítés és hamisítás, hogy a migránsok – akármiért is vándoroltak ide – lényegében „a lányainkat megerőszakoló iszlamisták”, a rendkívül összetett gender-kérdésről is „logikus” azt hazudni, hogy annak egy a lényege: a szexuális eltévelyedés és a gyerekek megrontása.

Orbán a jelek szerint továbbra is ragaszkodik a genderrel kapcsolatos „tudatlanságához”. Még 2021 májusában is így nyilatkozott: „Mi, keresztények, a gendert ideológiailag motivált kifejezésnek tekintjük, amelynek jelentése egyáltalán nem tisztázott; néha jelent valamit a férfiak és nők között. Mi nem szeretnénk ezt az ideológiai vitát összekeverni a férfiak és nők közötti egyenlőség iránti határozott elkötelezettségünkkel.”

A jelek azt mutatják, hogy Orbánék részéről ez az elkötelezettség csak „jó szöveg”; a NER-valóság nem ezt mutatja. Például a parlamenti képviselőik között és a kormányban is nagyon alulreprezentáltak a nők. Vitán felüli, hogy a Fidesz-mentalitásra egyértelműen az ún. „hagyományos” családmodell jellemző, vagyis a férfi-dominancia. Emlékezetes, 2013-ban hogyan védte a Fidesz a „vak komondoros” történetben azt a parlamenti képviselőjét, aki súlyos sérüléseket okozva verte az élettársát (és azelőtt 25 évig meg az akkori feleségét). Ebből a történetből is az derül ki, hogy a Fidesz tagjai, hívei, képviselői, politikusai viszonylag könnyen túllépnek azon, hogy egy férfi veri a feleségét.

Emlékezetes az Isztambuli Egyezmény (2011) története is, amely a nők elleni párkapcsolati és családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól. De az EU „biztatása” ellenére, még 2020-ban is ott tartottunk, hogy a parlament „csont nélkül” elfogadta a KDNP-s képviselők által benyújtott nyilatkozatot, miszerint „a kormány ne tegyen lépéseket az egyezmény kötelező hatályának elismerése iránt”.

„Pedofiltörvény”

2021-ben a kormány egy újabb – jogilag és erkölcsileg is elfogadhatatlan – lépést tett a félelem- és gyűlölet-keltés erősítésére. Törvényt hoztak „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról”. A törvény címe teljesen rendben van. Minden jóérzésű ember – s a törvényhozás is – egyetért azzal, hogy a pedofíliával kapcsolatban nincs helye félrenézésnek, s amit a törvény szövege erre vonatkozólag tartalmaz, azzal sincs semmi probléma.

Problémánk az úgymond a „gyermekek védelme érdekében” hozott törvénymódosításokkal van. Ezekben a paragrafusokban ugyanis csak annyi a módosítás, hogy a tiltott és büntetendő dolgok közé betették, hogy „Tilos tizennyolc éven aluliak számára olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

Azon vitatkozhatunk – és vitatkozzunk is, hiszen nagymértékben látásmód kérdése –, hogy jó-e, ha egy fiatal 18 éves kora előtt találkozik az iskolában vagy a reklámokban a homoszexualitással (vagy más „eltérő szexualitással”). Bár valószínűleg fölösleges rajta vitatkozni, mert megkockáztatjuk a kijelentést, hogy föltehetően nincs olyan gyerek Magyarországon, aki 18 éves koráig akarva-akaratlanul ne találkozott volna már akár az iskolában, akár baráti társaságában (vagy az interneten) szexuális másságokkal, például homoszexualitással. Sőt: esetleg ő maga is érintett, mert mire középiskolás lett, megdöbbenve fedezte fel önmagában, hogy meleg vagy leszbikus irányultságú.

Álságos tehát szőnyeg alá söpörni ezt a kérdéskört, s úgy csinálni, mintha nem létezne. Épp fordított stratégiára lenne szükség: igenis beszélni róla – főleg, ha kiderül, hogy valaki a családban vagy az osztályban érintett e kérdésben. Megbeszélni kell, tisztázni, értelmezni – és feldolgozni –, mert enélkül előítéletek, rémtörténetek, félelmek, önvádak – és sajnos öngyilkossági kísérletek – felé tolódunk. A pedagógia tanítása szerint az olyan bonyolult és erősen szubjektív töltetű kérdésekkel, mint a szexuális élet és a szexuális irányultság, nem akkor kell elkezdeni foglalkozni, amikor már aktuális, hanem amikor még nem az. Akkor ugyanis még nincs megterhelve a kérdés személyes érintettséggel; akkor még nyitottabbak vagyunk mérlegre tenni addigi saját nézőpontunkat.

De mondhatjuk, hogy ez a 18 éves korhatár még csak legfeljebb a törvény tévedése, „ügyetlensége”. (Ettől még hibája!) Az azonban már minden valószínűség szerint tudatos bűne, hogy lépten-nyomon olyan felületesen, szakszerűtlenül, félreérhetően fogalmaz, hogy szinte kínálja a hibás alkalmazását. Az eddigiek alapján joggal föltételezhető, hogy szándékos a nem egyértelmű fogalmazás; az a célja, hogy lehetővé tegye a jogszabály önkényes – akár személyre igazított – értelmezését, visszaélésszerű alkalmazását.

Ilyen tudatosan(?) pongyola (ráadásul még nyelvtanilag is hibás) fogalmazás pl. ez: „a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. A „népszerűsítés” és „megjelenítés” mindössze egy vesszővel elválasztott összekapcsolása értelmezhetetlen. Talán úgy értik, hogy a megjelenítés egyben népszerűsítés is? És bármilyen, még az elítélendő példaként való megjelenítés is tilos? Hagyjuk ki az irodalomtanításból Szapphót, Verlaine-t és Rimbaud-t? (Lásd ezzel kapcsolatban Nyáry Krisztián válogatásában a Nem kötelező – Tiltott irodalom című könyvet!) És Csajkovszkij zenei zsenialitását se mutassuk be zenetörténet órán, mert akkor el kell titkolni, hogy egész felnőtt életében görcsös probléma volt számára a saját homoszexualitása, ami egész személyiségének és életének meghatározó aspektusa volt?

A legnagyobb – felháborító! – bűne azonban ennek a törvénynek, illetve az Orbán-kormánynak az, hogy ily módon törvényi szintre emelte a szexuális másságokkal kapcsolatos gyűlöletkeltő kampányát. És aljas hazugság a részéről, hogy „egy kalap alá veszi” a rendkívül összetett és sokféleképpen megítélhető homoszexualitást azzal a pedofíliával, amely vitathatatlanul bűntény. Holott a kettőnek semmi, de semmi köze nincs egymáshoz. Ez a csúsztatás ördögien ügyes és gonosz húzás volt a kormány részéről. Van rá bocsánat?