oktatás;átverés;gazda;alapítvány;telefonbeszélgetés;Völner Pál;Schadl György;

2023-03-27 17:27:00

„Évi százötvennek nagyon örülnék” – így beszélte meg Schadl György és „Gazdája”, miként fejnek meg egy alapítványt

Amelynek a kuratóriumi elnöke S. Etelka, aki szintén vádlott a Schadl-Völner ügyben, a végrehajtói kar elnöke által „Gazdaként” emlegetett R. Róbert pedig többször is átverte, több tízmillió forintot csalt ki tőle.

Újabb részlet látott napvilágot hétfőn a Telex jóvoltából a beszélgetésből, amelyet Schadl György folytatott R. Róbert hírhedt alvilági figurával, a Schadl-Völner ügy harmadrendű vádlottjával.

A két férfi azt beszélte meg, miként fejhetnének meg egy alapítványt.

„R. R.: Ha az el van intézve, te tudod mennyi pénz van ebben?

S. Gy.: Én nem tudom. De reméljük, megtudom.

R. R: Véleményed szerint mennyi pénz van benne? Olyan buta emberek csinálják, Gyuri, én nem bántok meg senkit.

Schadl: Ne, nekünk, ha van belőle egy évi százötven, én annak nagyon örülnék.

R. R.: Mennyi?

Schadl: Egy évi százötvennek nagyon örülnék.

R. R.: Ha mellé állnál ennek az ügynek? Úgy, úgy normálisan, tehát, tényleg normálisan?

Schadl: Igen.

R. R.: Mennyi van benne?

Schadl: Ühüm.

R. R.: Ha kutyaként kezeljük a nőt? És beállítjuk a sorba?

Schadl: Igen.

R. R.: Mivel nekünk megvannak az épületeink, megvan mindenünk?

Schadl: Ühüm.

R. R.: Figyelj! Nem olyan, nem mondom, hogy olyan borzasztóan nehéz az Optent használni. Dubajban vásároltak lakást, New Yorkban, Thaiföldön, Németországban. Évi százötven az úgy megjön, hogy soha nem mész oda. Csak fenyegető sms-t írsz. És mi felezünk, ugye? […]

Schadl: Ennyi.

R. R.: Figyelj!

Schadl: Jól van, édes gazdim.

R. R.: Öt-, hatszáz-, nyolcszázmilliókat keresett évente.”

A cikkben előkerül Sz. Gábor neve, is akit R. Róbert régi szövetségesének jellemeznek, aki – meglepő módon – szintén vádlott az ügyben, és R. Róbert lakótársa volt. Szóba kerül a szintén vádlott S. Etelka neve is, aki egy magániskolák üzemeltetésével foglalkozó alapítvány kuratóriumi elnöke és egy felnőttképzéseket szervező cég tulajdonosa.

2021 januárjában R. Róbert azt mondta S. Etelkának, hogy üzleti célból Ukrajnába utazik, de valójában a budapesti hotelszobájában maradt, csak kikapcsolta a telefonját. Néhány nappal később Sz. Gábor felkereste Etelkát és azt mondta neki, hogy Gazdit „elrabolták csecsenek Ukrajnában, és csak akkor engedik vissza Magyarországra, ha kifizet nekik 200 ezer dollárt”.

A nő bevette a történetet, ezért egy Váci utcai pénzváltónál átváltott 70 millió forintot 200 000 dollárra. Sz. Gábor ezután Nyíregyházára vitte a nőt, ahol S. Etelka egy számára ismeretlen nőnek adta a pénzt, amely rövid úton visszajutott R. Róberthez.

Mint arról a Népszava is beszámolt korábban, R. Róbert egykoron autótolvaj banda tagja volt, több zsarolási ügyben is érintett volt, jó kapcsolatokat ápolt balkáni bűnözői körökkel.

A Schadl–Völner-ügy vádirata szerint R. Róbert azonban eredetileg S. Etelka kereste meg 2020 augusztusában annak érdekében, hogy intézze el neki magániskolája nyilvántartása vételét a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal révén. A nő nagyon jól keresett a felnőttképzéseket szervező cég tulajdonosaként, ami gyorsan feltűnt R. Róbertnek. A férfi megígérte, hogy kapcsolataival elintézi a nyilvántartásba vételt, amiért 8 millió forintot kért és kapott S. Etelkától.

2021 elején S. Etelkának már két iskola működési engedélyére volt szüksége, amelyhez az akkori Emmi és ITM hozzájárulása kellett. R. Róbert ezt is vállalta, végül több lépésben több tízmillió forintot húzott ki S. Etelkából.

A nyomozati anyag szerint R. Róbert egyik kontaktja a beszélgetéseik alapján közeli barátja, Schadl György volt, aki Völnernek passzolta tovább a labdát, hogy intézkedjen a minisztériumoknál. A bukott fideszes államtitkár,

R. Róbert meg volt győződve róla, hogy a nő évente több száz millió forintot keresett, és azt is elmondta Schadl Györghnek, hogy ezt az Optenből tudja. A portál utánanézett S. Etelka cégének az Optenben, és arra jutott, hogy a cég évek óta több százmilliós bevétel mellett több százmilliós nyereségre tesz szert.

Az egyik iskola végül 2021 júniusában megkapta a szükséges engedélyt. R. Róbert erről egy 2021. júliusi beszélgetésben azt mondta, „az öregasszony” (S. Etelka) egy korábbi beszélgetésük óta még 50-70 milliót fizetett ki neki. Az engedély pedig annak ellenére született meg, hogy R. Róbert azt állította, „három államtitkár meg két miniszter azt mondta, hogy nem lehet”.

Az portál megkérdezte S. Etelkát a komoly nyereségek titkáról és arról, hogy volt-e ehhez köze Schadl és társai közbenjárásának. A nő azt válaszolta:

„A felnőttképzési munkánkat 25 évvel ezelőtt kezdtük. Már a kezdetektől a nyereségünket visszaforgattuk cégeinkbe. Mindig felmértük a felnőttek tanulási igényeit, és gyorsan reagáltunk rá. Igyekeztünk a legjobb oktatást adni. Főleg a gyakorlati képzéseink eredményessége miatt voltunk keresettek. Ebből adódóan egyre több tanulónk jött. A 2019-ben kiadott tv. szerint 2022. végére be kellett fejezni minden OKJ képzést. Ezt lovagoltuk meg hirdetéseinkkel, és jöttek hozzánk a tanulóink. Az utolsó években 5-6000 fő szerzett nálunk OKJ szakmai bizonyítványt. Ebből lettek eredményeink. Schadl Györgyhöz, R. Róberthez és Völner Pálhoz ennek semmi köze, nem álltak semmilyen kapcsolatban a cégünkkel. A nyereségünk vonzotta oda a hiénákat.”

R. Róbert harmadszor is megpróbálta rászedni S. Etelkát.

2021 szeptemberében elrendelték egy vidéki civil szervezet megszüntetését és kényszer-végrehajtását, az egyesületnek S. Etelka fia volt a vezetője.

R. Róbert egy jogász ismerősével (aki az ügyben szintén vádlott) egy olyan dokumentumot íratott, amely azt vetítette elő: S. Etelka fia ellen büntetőeljárás indulhat az egyesület felszámolása miatt. Azt ígérte: 10 millió forintért cserébe elintézi, hogy ne induljon eljárás, és a pénzt meg is kapta S. Etelkától. Abból egymilliót adott a jogász barátjának, kilencmilliót megtartott. Igaz, sokáig nem élvezhette a pénzt, mert bő egy hónap után elkapták a rendőrök.