DK;Rákay Philip;Szabó Zsolt;Kocsis-Cake Olivio;

Rákay Philip telkén akciózott a DK a rácalmási akkuhulladékok miatt

A párt szerint több tízezer dunaújvárosi és rácalmási polgár környezetében fognak feldolgozni és tárolni több ezer tonna, súlyosan mérgező anyagot, köztük nehézfémeket, savakat és más hulladékokat.

Flashmobbal egybekötött sajtótájékoztatón tiltakozott a rácalmási akkumulátor-bontó üzem építése ellen a DK. Az üzemnek helyet adó, Dunaújváros határában található telek Rákay Philip kormánypárti influenszer tulajdona - emlékeztet a Gyurcsány-párt közleménye.

A párt szerint több tízezer dunaújvárosi és rácalmási polgár környezetében fognak feldolgozni és tárolni több ezer tonna, súlyosan mérgező anyagot, köztük nehézfémeket, savakat és más hulladékokat. Emiatt Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszédből a DK-ba ejtőernyőzött környezetvédelmi „árnyékkormánybiztos”, valamint Szabó Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere „Nem kell akkumulátor hulladék Rácalmásra!”, „Elég volt az akkumulátorgyárakból!" és „Rákay Philip, nem loptál még eleget?” feliratú táblákat helyeztek el a fideszes influenszer telkén.

Szabó Zsolt bejelentette, hogy egyéni képviselői indítványt nyújt be Dunaújváros képviselőtestületének, amely felszólítja Rácalmást, hogy bármilyen akkumulátoripari beruházás előtt egyeztessen Dunaújváros önkormányzatával. Kocsis-Cake Olivio pedig egyebek közt elismételte, hogy az „árnyékkormány” Magyarország egyetlen reménye, jelen esetben arra, hogy ne épüljenek környezetkárosító, egészségre veszélyes akkumulátorgyárak.